Kombájn 217 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
100.000 Ft
claas merkátor menet variátor tengelyt vennék jót,vagy ujjat.
6.000.000 Ft +ÁFA
Eladó egy azonnal munkára fogható állapotú Claas Dominator 76 típusú kombájn, Mercedes motorral, gabona- és kukoricaasztallal.
50.000 Ft
Eladó jó állapotban lévő Fortschritt kombájn felni. Rajta 23,1-26 méretű gumi, mely sajnos repedezett. Korábban 517-es kombájnon volt használva.
130.000 Ft +ÁFA
Eladó elevátor csigaház Claas Mega és Claas Lexion kombájnokhoz. Claas cikkszám: 735950 Egyéb cikkszám: 353214
12.500.000 Ft
Eladó családi gazdaságból egy Claas Dominator 108SL Maxi, azonnal munkára fogható, jó állapotban. Az adaptertől a szecskázóig fel lett újítva. A napokban még munka közben is megtekinthető!
30.000.000 Ft +ÁFA
Eladó a képeken látható John Deere 9880 STS típusú rotoros kombájn családi gazdaságunkból. Vágóasztal szélessége: 7,60 m Egytengelyes vágóasztal kocsival. Motor üzemóra: 4241 Cséplő üzemóra: 2656 Igény esetén repcetoldattal (+2.000.000 Ft).
14.999.999 Ft
Gazdaság felszámolása miatt eladó egy JD 1188-as kombájn teljes körűen felújított állapotban, új gyári alkatrészekből! Felújítva: motor, váltó, kuplung. Cserélve lettek: tengelyek, csapágyak, láncok, lánckerekek, ékszíjak, szilentek, gabonakosár,...
2.500.000 Ft
Üzemképes állapotban lévő Fortschritt e-514-es, 1985-ben gyártott kombájn 4,8 méter hosszú gabonaasztal és kukoricaadapter.
29.500.000 Ft
Eladó Claas Tucano 320 kombájn, nagyon jó állapotban, rendszeresen karbantartott, szezon előtt átvizsgált. Azonnal munkára fogható, költségmentes gép.adásvételivel eladó
2.500.000 Ft +ÁFA
Eladó működőképes dominator 106-os kombájn. Gabonaasztallal és kukorica szerelékkel.
4.000.000 Ft
New Holland 626L kombájn 6 méteres gabona adapterrel, jó állapotban eladó!
Keresek saját részre Claas Tucano 440-es kombájnt, 1200 cséplő üzemóráig.
1.250.000 Ft
A gép a jelenlegi helyére 15 éve került az akkori szezon befejeztével. Egy évvel előtte teljes motorfelújítást kapott, ami után 100 hektárt aratott le. Amugy minden működőképes rajta, motor nagyon szépen jár. Fedett helyen tárolva. Az asztala...
31.500.000 Ft
2012-es évjárat. 4250 üzemóra. 660 Vario asztal, repcekasza, pelyvaterítő. Mercedes 290 lóerős motor. Tulajdonostól, áfamentesen. Nincs + áfa.
1.000.000 Ft
512-es Fortschritt kombajn eladó,működőképes megkímélt állapotú.
21.500.000 Ft
Eladó Claas Lexion 560 6 m-es vágóasztallal, szecskázóval, asztalszállító kocsival. Aratás közben megtekinthető.
13.500.000 Ft
A gép németországi kivitelű és felszereltségű! A gép MB OM 352A (170 LE) típusú Mercedes motorral szerelt. A kombájnhoz tartozik 3,9 méter vágóasztal, valamint hozzá napraforgó szerelék (gyári licenszű tálcák), illetve vágóasztal szállító kocsi. A...
38.000 EUR
John Deere S680 kombájnok Évjárat: 2017 Gyártó: John Deere Modell: S680 Üzemóra: 2289 Leválasztó üzemóra: 1662 Kétkerék-meghajtás 1662 leválasztó üzemórát és 2289 motor üzemórát mutat 473 LE 13,5 literes John Deere dízelmotor Pro Drive hidrosztatikus...
1.950.000 Ft
Eladó a képeken látható Massey Ferguson 487 kombájn korának megfelelő állapotban. 3 méteres gabonaasztallal és szecskázóval. 4 hengeres Perkins motor van benne. Osztrák papírokkal és gépkönyvvel rendelkezik, jelenleg magyar zöld rendszám van rajta.
33.000.000 Ft +ÁFA
Kis családi gazdaságból, szinte új, csupán 665 üzemórás Claas Avero 240 kombájn eladó. 4,3-as asztal, szállítókocsival. Csak gabonát vágott, első tulajdonostól, újszerű gép!
14.900.000 Ft
6 új szalmarázó, újszerű gumikkal, folyamatosan karban tartott, használat közben megtekinthető(Baranya vármegye) az árat nem tartalmazza napraforgó adapter, szállító kocsi nélkül
58.000.000 Ft +ÁFA
Eladásra kínáljuk családi gazdaságunkból Claas Lexion 660-as gabonakombájnunkat! A gép adatai: - 2013-as gyártás, de 2014-es üzembe helyezésű - 3824 motor üzemóra - 2272 cséplő üzemóra - 3924 ha-t aratott csak - 900-as első gumizás - Pelyvaterítő -...
Eladó párban Michelin Mega X Bib 650/75R32 kerekek. Claas kombájn alatt használták, nem elhasznált, nem összeszakadt gumik, 8 lyukas felnivel. A két darab egyben: 1 650 000 Ft.
270.000 Ft
Gazdaság felszámolása miatt eladó Epple Mobil 211 parcellakombájn, üzemképtelen állapotban, alkatrésznek.
270.000 Ft
Gazdaság felszámolása miatt eladó Epple mobil 211 parcellakombájn, üzemképtelen állapotban alkatrésznek. Érdeklődni telefonon.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (217)
- CASE-IH (2)
- CLAAS (95)
- Deutz-Fahr (2)
- Egyéb kombájn (10)
- Fortschritt (36)
- John Deere (38)
- Laverda (1)
- Massey Ferguson (10)
- New Holland (20)
- Rostselmash DON / SZK (1)

Forradalmi újítások a CLAAS-tól – így újul meg a gyeptechnológia
Nem pusztán géptípus-frissítések, hanem egy komplex, rendszerszintű...
Szárazságban is virágokkal teli kert? Lehetséges!
Ez a megoldás, hogy a szárazság ellenére is virágokkal teli legyen a kerted!