Kombájn 213 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
270.000 Ft
Gazdaság felszámolása miatt eladó Epple mobil 211 parcellakombájn, üzemképtelen állapotban alkatrésznek. Érdeklődni telefonon.
3.950.000 Ft
CLAAS 106 Dominátor eladó! 5,1 m-es gabonaasztallal, szállítókocsival, szalmaszecskázóval, hideg klímával eladó. A kombájn teljes felújításon esett át, kilakatolva, átvizsgálva. Kevés üzemórás RÁBA motorral.
1.400.000 Ft
Eladó E512 kombájn, 4,2 m-es gabonaasztallal, napraforgó szerelékkel, doblassítóval, 4 soros Claas kukoricaasztallal (a kukoricaasztalhoz megvan a zúzó, de nincs feltéve). A kombájnon sok mindent felújítottak (pl.: új kalászvisszahordó, menetvariátor...
16.000.000 Ft
Eladó egy 2003-as Lexion 470 kombájn, V660-as gabonavágóasztallal. Rendszeresen szervizelt, fedett helyen tárolt állapotban.
2.500.000 Ft
Eladóvá vált családi gazdaságból Fortschritt E514 típusú kombájnunk, 4,2 méteres gabonaasztallal és vágóasztal-kocsival. Az eladás oka nagyobb kombájn vásárlása. Alsó-felső zsalus, állítható rosta, pár éve kapott új gyűjtőasztalt, új...
16.500.000 Ft +ÁFA
2003-as évjárat jó állapotban eladó. C600-as gabona asztallal. Biso repce toldattal. Érdeklődni telefonszámon lehet.
16.000.000 Ft
Eladó családi gazdaságunkból John Deere 9640i WTS kombájn. 2005-ös évjárat. 5960 motor- és 4040 cséplőórával. JD 620R-es vágóasztallal. 11 000 literes magtartállyal. Folyamatosan karbantartott, szervizelt gép. Jelenleg is munkában. Adásvételi...
12.000.000 Ft
A kombájn 1997 évjáratú, 4600 cséplőórával, gabonaasztal SCH kaszával szerelve,, kukoricaadapter 2020 évjáratú (900 ha). A kombájn több extrával rendelkezik a jobb és könnyebb munka végzés érdekében. Jelenleg is dolgozik a kombájn. Az adapterek...
12.000.000 Ft
Eladó aratásra felkészített kombájn. Amiket mi cseréltünk: ferdefelhordó láncai és csapágyai, szecskázó kések 80%-a, szecskázó csapágyak, szalmarázó csapágyak, csiga rendszer teljes csapágyazása és még jónéhány. Jár hozzá karbantartási és kapcsolási...
12.000.000 Ft +ÁFA
Eladó, azonnal munkára fogható, 2004-es gyártású Massey Ferguson 7272 Cerea kombájn a hozzá tartozó 620-as Power Flow gabonavágóasztallal, szállítókocsijával együtt. Az asztal szállítószalagos kivitelének köszönhetően veszteségmentes betakarítást...
3.590.000 Ft
Claas 106-os kombájn típus váltás miatt eladó! Jó állapotban, új gumik, új akkumulátorok, új klíma, gabona asztallal, szállító kocsival. MTZ 82 csere lehetséges.Oros 6011 zúzós kukorica adapter külön megegyezés tárgya.Az ár irányár.
21.900.000 Ft +ÁFA
Massey Ferguson 7280 Centora 2012, robotkormány előkészítéssel 6,6 m PowerFlow vágóasztal, szállítókocsival Gyári szecskázó, pelyvaterítő 3600 motor / 2980 cséplő üzemóra Repce oldalkaszával Azonnal munkára fogható állapotban
9.999.999 Ft +ÁFA
Folyamatosan karbantartott kombájn eladó. Szezonra felkészítve, azonnal munkára fogható.
30.000 Ft
E-516 és E-517 típusokba való rosta alatti csigaház, új állapotú beépítve soha nem volt
7.200.000 Ft
Claas Commandor 115cs, 6,6méteres gabona asztallal, 6soros FKA napraforgó adapterrel, jó állapotban eladó. Klímával, board informátorral, szállító kocsival. Mtz 1025.3 valamint Rába250 ès Mobilház csere érdekel.
13.500.000 Ft +ÁFA
Eladó családi gazdaságból, 6 ládás, 5,5 méteres JD 818 gabonaasztal + szállítókocsi + repce toldat, szecskázó, doblassító, kukorica átszerelő készlet, klíma. Motorteljesítmény: 250 LE (maximum 267 LE), szezonra felkészítve, igény esetén JD AutoTrac...
28.000.000 Ft +ÁFA
Eladásra kínálok egy azonnal munkára fogható Claas Tucano 440 kombájnt. Gyártási év: 2013 4600 motor és 2600 cséplőóra Motor: Mercedes, 6 henger, 7.7 liter, 275 Le 8500 literes magtartály V600 6 méteres gabona adapter + szállítókocsi Igény esetén NAS...
37.500 EUR +ÁFA
Eladó egy használt ipari kenderarató gép, elsősorban a magzóna begyűjtésére alkalmas. Mivel keskeny nyomtávon dolgozik, így utána még a kenderszár kivágható és bálázható. Egyedi építés, kifejezetten kenderre. Tehát bármivel megbirkózik, ami ilyen...
1.600.000 Ft
Fortschritt E512/514 kombájn kukorica- és gabonaasztallal, szállítókocsival. Sok alkatrésze már az E514-esből származik. További információ telefonon.
2.500.000 Ft
Class Dominator 106 eladó Gabona,Kukorica adapterrel..Szállító kocsival .
69.000.000 Ft +ÁFA
Gazdaságunkból eladó, tulajdonos által vezetett John Deere T660i (2018) kombájn, frissen műszakiztatva 5 évre - 11 000 literes magtartály - Gabonaasztal John Deere 622R (2018), 2 tengelyes szállítókocsival - Napraforgóasztal NAS-676 (+4.500.000 Ft...
950.000 Ft
Eladó egy Epple kiskombájn kihasználatlanság miatt. A gép működik, tavaly aratott is. MTZ motor van benne.
CLAAS-COMET parcella kombájn eladó: 2 m-es gabonavágó asztal, gabonafélékhez 3 db rosta, 50 LE-s Perkins dízelmotorral, szín alatt tárolt.
Eladó egy jó állapotú John Deere 625X vágóasztal repceoldalkaszákkal. Érdeklődni a 06-20-803-8482-es telefonszámon lehet.
130.000 Ft
Claas Mega, Medion ferdefelhordó láncvezető, utángyártott.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (213)
- CASE-IH (2)
- CLAAS (94)
- Deutz-Fahr (2)
- Egyéb kombájn (9)
- Fortschritt (35)
- John Deere (38)
- Laverda (1)
- Massey Ferguson (10)
- New Holland (19)
- Rostselmash DON / SZK (1)
_fill_540x300_0.jpg)
Frissültek a növényvédelmi előírások – mit jelent ez a gyakorlatban?
A jogszabályi változások és engedélymódosítások minden termelőt érintenek...._fill_540x300_0.jpg)
Mi lesz most? Még mindig jelentős csapadékhiány sújtja a középső országrészt és az Alföldet
Jelentős területi eltérések vannak az időjárásban: míg egyes vidékek megáztak,...