Hirdetés
Kombájn 280 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
2025. május 6. 08:24 CLAAS Csongrád-Csanád, Csengele
OXBO 2480 (4279/9750 üzemórás) Csemegekukorica betakarítógép, 6 soros Oxbo 3630F csukható vágóasztal, 800/65R32 gumik, Caterpillar motor Évjárat: 2009 Motor üzemóra: 9750 Cséplő üzemóra: 4279 Motorteljesítmény: 325 LE Hengerűrtartalom: 8800 ccm Motor...
69.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. május 6. 07:49 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2016 Üzemóra: 2274 óra Teljesítmény: 264 kW / 359 LE Gumi méretek (első): Mitas 800/70 R32 Gumi méretek (hátsó): Mitas 500/85 R24 Azonosító: R99-200-1181-02
9.000 EUR
14 éve hirdető
2025. május 6. 07:49 Egyéb kombájn Hajdú-Bihar, Ártánd
Kukorica szedo kombajn,1990 evjarat, 2 soros, hidraulikus perkins motor 4x4 mukodo kepes allapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk!
2.999.000 Ft nettó
16 éve hirdető
2025. május 6. 07:29 CLAAS Győr-Moson-Sopron, Egyed
klímás, szecskázós, Rába motoros, 4 vagy 6 soros kukoricaasztallal, teljesen üzemképes állapotban eladó.
2025. május 6. 07:14 New Holland Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
Capello GS640 csukható gabona adapter W kombájn felfogatással eladó. Érd: Zsohár Imre : +36-30-415-5001 Gyártási év: 2024 Helység: Győrszemere
2025. május 6. 06:40 John Deere Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere T660 4WD (3489/5614 üzemórás) 6 ládás, 6,7 m-es 622R asztal+kocsi, doblassító, Geringhoff HS630 kukorica asztal, 900/60R32 gumizás Évjárat: 2011 Motor üzemóra: 5614 Cséplő üzemóra: 3489 Motorteljesítmény: 327 LE (maximum: 377 LE)...
2025. május 6. 06:24 Fortschritt Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Eladó egy Byron 8400-as 1996-os évjáratú csőtörő, vontatott puttonnyal és 9 soros 76 cm-es sortávú vágóasztallal. Ár: 64.000.000, -Ft + áfa Motor: John Deere 7,6, normál adagolós. 2022-ben új motort kapott, azóta cca. 500 üzemórát ment. Üzemóra 6150....
1.999.000 Ft
16 éve hirdető
2025. május 6. 05:59 CLAAS Győr-Moson-Sopron, Egyed
1990-es évjárat, klímás, Rába motoros, 5,1-es gabonaasztal, teljesen üzemképes állapotban eladó.
47.900.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. május 6. 04:59 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2011 Üzemóra: 2953 óra Teljesítmény: 232 kW / 315 LE Gumi méretek (első): Continental 680/85 R32 Gumi méretek (hátsó): Michelin 500/70 R24 Azonosító: R99-200-1159-02
12.000 EUR
14 éve hirdető
2025. május 6. 04:44 Egyéb kombájn Hajdú-Bihar, Ártánd
New Idea 802 kukorica szedo kombajn 4 soros 1985 evjarat remek mukodo kepes allapotban Unios Adoszammal rendelkezoknek 0% Afa ! Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk!
11 éve hirdető
2025. május 6. 02:19 CLAAS Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható újszerű állapotú Claas Vario 1080 típusú gabonavágóasztal, összkerék-kormányzott kocsival. Igény esetén repcekaszával. Kb. 400 üzemórát dolgozott, azonnal munkára fogható. Érdeklődni a +36 20 454 0316 telefonszámon....
15 éve hirdető
2025. május 6. 00:59 New Holland Bács-Kiskun, Tiszakécske
6 méteres asztallal Biso oldalkaszával A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ Széchenyi Lízing MAX+ konstrukcióval, 3% fix kamatra finanszírozható!
14 éve hirdető
2025. május 6. 00:19 CLAAS Hajdú-Bihar, Ártánd
Claas Lexion 480 kombajn bontasra, 1997-es evjarat, 6 hengeres Mercedes-Benz motor, 370 loero, 2986 uzemora, klima, adapter nelkul, importbol.
14 éve hirdető
2025. május 5. 23:04 John Deere Hajdú-Bihar, Ártánd
John Deere 952 kombájn bontásra-alkatrésznak eladó.
27.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. május 5. 22:19 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2004 Üzemóra: 4277 óra Teljesítmény: 236 kW / 321 LE Gumi méretek (első): Alliance 800/65 R32 Gumi méretek (hátsó): Michelin 500/70 R24 Azonosító: R99-200-1175-02
12 éve hirdető
2025. május 5. 22:09 CASE-IH Hajdú-Bihar, Nyírábrány
Eladó 2003-as Case IH 2388 Axial Flow Exclusive kombajn. 6 m gabonaadapter, szállítókocsi, átszerelőkészlet. Normál állapotú gép, azonnal munkára fogható. Megtekintés előtt időpont-egyeztetés szükséges. Tel: +36307472897
14 éve hirdető
2025. május 5. 22:04 CLAAS Hajdú-Bihar, Ártánd
Claas Dominator kombajn , bontasra- alkatresznek. 2 db keszleten.
75.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. május 5. 20:09 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2017 Üzemóra: 2337 óra Teljesítmény: 260 kW / 354 LE Gumi méretek (első): Mitas 800/70 R32 Gumi méretek (hátsó): Mitas 500/85 R24 Azonosító: R99-200-1187-02
150.000 EUR
5 hónapja hirdető
2025. május 5. 18:51 John Deere
Eladó egy nagyon jó állapotú, keveset használt John Deere T670i típusú gabonakombájn. A gép rendszeresen karbantartott, folyamatosan szervizelt, motoróra: 1500, a gumik 90%-os állapotban vannak elöl és hátul is. A géphez tartozik gyári repcetoldat és...
58.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. május 5. 18:34 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2013 Üzemóra: 3064 óra Teljesítmény: 261 kW / 355 LE Gumi méretek (első): Mitas 800/70 R32 Gumi méretek (hátsó): Continental 500/85 R24 Azonosító: R99-200-1177-02
85.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. május 5. 17:34 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2017 Üzemóra: 1209 óra Teljesítmény: 300 kW / 408 LE Gumi méretek (első): Mitas 800/70 R32 Gumi méretek (hátsó): Mitas 600/65 R28 Azonosító: R99-200-1189-02
15 éve hirdető
2025. május 5. 16:14 CLAAS Bács-Kiskun, Tiszakécske
7,7-es Vario asztal gyári asztal szállítókocsival Főbb felszereltségei: - Pelyvaszóró - Cruise Pilot - 30 km/h sebesség - Mercedes-Benz motor - Automata klíma fűtéssel - Kamerarendszer - Quantiméter hozammérés - Komfort ülés - Field scanner - Cemos...
15 éve hirdető
2025. május 5. 16:09 CLAAS Bács-Kiskun, Tiszakécske
-hozam nedvesség mérővel -hozamtérképezés -doblassítóval -automata kormányzás -kukorica átszerelővel -légkompresszor -pelyvaszóró -7.7 m-es Vario adapter -laser pilot -ferde felvonó hidraulikus dőlés szögállítás -A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ...
15 éve hirdető
2025. május 5. 15:29 John Deere Bács-Kiskun, Tiszakécske
Automata kormányzás Vízhozammérő Nagyon szép, megkímélt állapot. Magyarországi John Deere márka képviselet által folyamatosan szervizelve (KITE Zrt. által) A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ Széchenyi Lízing MAX+ konstrukcióval, 3% fix kamatra...
15 éve hirdető
2025. május 5. 15:24 CLAAS Bács-Kiskun, Tiszakécske
- 4 WD összkerékhajtás - Levegőrendszer - C 5,4 méteres gabonaadapter - Kukoricaátszerelő készlettel - A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ Széchenyi Lízing MAX+ konstrukcióval, 3% fix kamatra finanszírozható.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (280)
- CASE-IH (15)
- CLAAS (114)
- Egyéb kombájn (9)
- FENDT (4)
- Fortschritt (2)
- John Deere (94)
- Massey Ferguson (8)
- New Holland (29)
- Rostselmash DON / SZK (2)
- Sampo Rosenlew (2)
- Több

Időjárás: Ez még mindig nem az, amit a májusról gondoltunk
A következő napokban többfelé lehűlés, helyenként záporok zavarják meg a nyugodt...
Ezeket a feldolgozott élelmiszereket nyugodtan fogyaszthatod
Feldolgozott élelmiszerek: mikor hasznosak és mikor károsak?