Hirdetés
Kombájn 280 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
5.500.000 Ft
1 éve hirdető
2025. április 20. 22:42 Massey Ferguson
Motor SISU VALMET 612,6 ládás cséplo, szalmazuzó,számitogép,klima,új elso gumik,,vágóasztal 6m + 2xoldalkasza 12V,/Biso Integrale + Mortl/.
495.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. május 9. 16:04 CLAAS Győr-Moson-Sopron, Egyed
claas kombájnra 5 m széles, működőképes eladó
2025. május 7. 18:14 FENDT Komárom-Esztergom, Ács
Vágóasztal és felhordó: PowerFlow vágóasztal szélessége: 9,20 m PowerFlow vágóasztal vágási sebessége: 1220 vágás / perc Vágóasztal meghajtása: 135 kW-os, változtatható sebességű, Ferdefelhordó láncok száma: 3 db Ferdefelhordó emelőmunkahengerjeinek...
9 éve hirdető
2025. május 8. 11:14 New Holland Zala, Nagykanizsa
NEW HOLLAND Típus: CX 6.80 Teljesítmény: 318 LE Magtartály: 9.300 liter Üzemóra: 4 h Gyártási év:2022 Gumi elől : 800/70R38 Gumi hátul : 520/80R26 Gumi profilmélysége elöl(%)100 Gumi profilmélysége hátul (%)100 Klima-berendezés Szalmaszecskázó...
29.990.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. május 9. 09:39 John Deere Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Eladó John Deere S690i gabonakombájn: - 2009-es gyártású - 5123/3640 üzemóra - rotoros cséplőrendszer - PRODRIVE VÁLTÓ - automata kormányzás gyári előkészítéssel - hozam- és nedvességmérő - szecskázó - 9m Vario gabonaasztal - 900-as gumizás 80%-os...
432.000 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2025. május 5. 14:54 CASE-IH Zala, Nagykanizsa
CASE IH AF 7250 4 WD GABONAKOMBÁJN GYÁRI GARANCIÁVAL! ORSZÁGOS PROFI SZERVIZHÁLÓZATTAL!
15 éve hirdető
2025. május 5. 15:24 CLAAS Bács-Kiskun, Tiszakécske
- 4 WD összkerékhajtás - Levegőrendszer - C 5,4 méteres gabonaadapter - Kukoricaátszerelő készlettel - A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ Széchenyi Lízing MAX+ konstrukcióval, 3% fix kamatra finanszírozható.
6 éve hirdető
2025. május 9. 12:59 CASE-IH Pest, Kistarcsa
Case IH Axial Flow 6140 rotoros kombájn újszerű állapotban eladó. Évjárat: 2015 Teljesítmény: 430 LE Motor üzemóra: 3653 Cséplő üzemóra: 2180 Akár teljes precíziós gazdálkodás kiépítéssel - hozamtérképezés. 6,1 méteres flexibilis vágóasztallal,...
2025. május 8. 02:24 CASE-IH Csongrád-Csanád, Szeged
"ÁFA MENTESEN" megvásárolható! 2011-es gyártású rotoros kombájn, 9,15m-es gabonaasztallal és szállítókocsival, IVECO CURSOR 13 motorral (460 LE), 1050-es Michelin gumikkal. A gép nettó euró ára: 144.600 A hirdetett ár 380 HUF/EUR...
9 éve hirdető
2025. május 8. 10:54 New Holland Zala, Nagykanizsa
NEW HOLLAND Típus: CX 5.80 Teljesítmény: 258 LE Magtartály: 8.300 liter Üzemóra: 6 h Gyártási év:2022 Gumi elől : 800/65R32 Gumi hátul : 500/70R24 Gumi profilmélysége elöl(%)100 Gumi profilmélysége hátul (%)100 Klima-berendezés Szalmaszecskázó...
15 éve hirdető
2025. május 4. 12:44 CLAAS Bács-Kiskun, Tiszakécske
-Axiál által eladott és folyamatosan szervizelt magyar kombájn - Cerio 6,2 méteres adapterrel - doblassító - kukorica átszerelő készlet - A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ Széchenyi Lízing MAX+ konstrukcióval, 5% fix kamatra finanszírozható.
2025. május 9. 05:19 Sampo Rosenlew Veszprém, Pápa
• Kivitel: gabona- és kukoricakészlettel ellátott kombájn • Motor: Agco Power 74 LFTN Tier V, 6 hengeres motor, 300 LE (SISU motor) • Hajtás: hidrosztatikus, 3 sebességes, SISU CIT 12 váltómű, elektromos differenciálzár • Abroncs méretek: első:...
8.800.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. május 6. 21:34 John Deere Hajdú-Bihar, Püspökladány
John Deere 2056 kombájn jó műszaki és szép esztétikai állapotban eladó! 5305 cséplő és 7360 motor üzemórával! Elöl, hátul 80%-os gumik. Tartozékok: - 816-os gabonaasztal - szállítókocsi - kukorica átszerelő készlet - szecskázó - dobfordulat-csökkentő
20.000.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2025. április 14. 18:59 CLAAS Győr-Moson-Sopron, Csikvánd
Claas mega 360 eladó
9 éve hirdető
2025. május 8. 10:29 New Holland Zala, Nagykanizsa
NEW HOLLAND Típus: CX 7.80 SL 4WD Teljesítmény: 340 LE Magtartály: 9.000 liter Üzemóra: 6 h Gyártási év:2022 Gumi elől : 900/60R34 Gumi hátul : 500/85R24 Gumi profilmélysége elöl(%)100 Gumi profilmélysége hátul (%)100 Klima-berendezés Szalmaszecskázó...
2025. május 7. 18:19 FENDT Komárom-Esztergom, Ács
Vágóasztal és felhordó: PowerFlow vágóasztal szélessége: 10,70 m PowerFlow vágóasztal vágási sebessége: 1220 vágás / perc Vágóasztal meghajtása: 220 kW-os, változtatható sebességű, Ferdefelhordó láncok száma: 4 db Ferdefelhordó emelőmunkahengerjeinek...
29.900.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2025. május 2. 15:19 CLAAS Tolna, Simontornya
Eladó Claas Tucano 440 Évjárat: 2013 Üzemóra: 4600/2800 Motor: 260 LE C 540 Gabonaasztal szállítókocsival Remek, megbízható műszaki állapot! Akár lízingre is megvásárolható 10% + ÁFA önerővel! Megtekinthető: AGRI CS, Simontornya Bővebb információ: 06...
6 éve hirdető
2025. március 16. 08:28 Fortschritt Jász-Nagykun-Szolnok, Öcsöd
Családi gazdaságból eledó kombájn, nagyobbra váltás miatt. Kukorica asztallal, és hozzá tartozó kiegészítő , alkatrészeivel.
15 éve hirdető
2025. május 7. 16:34 CLAAS Bács-Kiskun, Tiszakécske
Claas Tucano 450: - 6,20-as gabonaadapter - 4WD összkerékhajtás - vízhozammérő - 3D önszintező rostaszekrény - szép és kímélt állapot - a gép 37% önerőtől elvihető, KAVOSZ Széchenyi Lízing MAX+ konstrukcióval 3% fix kamatra finanszírozható.
2025. május 9. 09:29 Egyéb kombájn Bács-Kiskun, Tiszakécske
Eladó OXBO CP100 csemegekukorica betakaritógép Raktárról ! A CP100 egy gyengéd lehúzó rendszerrel szerelt,gyakorlatilag sérülésmentes betakarítás érhető el. Megtartja a külső leveleket egészen a szár aljáig Nincs agresszív szárcsavarás, a tárcsa és a...
2025. május 7. 16:39 FENDT Komárom-Esztergom, Ács
Vágóasztal és felhordó: PowerFlow vágóasztal szélessége: 7,70 m PowerFlow vágóasztal vágási sebessége: 1220 vágás / perc Vágóasztal meghajtása: 135 kW-os, fix sebességű, (620 ford./perc) Ferdefelhordó láncok száma: 3 db Fedefelhordó lánc sebessége:...
33.500.000 Ft
12 éve hirdető
2025. május 3. 09:54 CLAAS Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Claas Tucano 450 Vario 660 as AutoContur gabona asztallal, szállítókocsival, 3D rosta, Dobfordulat csökkentő, Szecskázó, Klíma, 2009 es évjáratú, 2708 üzemórával Rendszeresen karbantartott azonnal munkára fogható állapotban. Mezőgazdasági...
53.000 EUR
10 éve hirdető
2025. május 9. 17:50 Massey Ferguson
Eladó Massey Ferguson 7280 CENTIRA gabona kombájn 2010 - es gyártási évj. 7.70m. vágoasztallal szép állapotban.
2025. május 7. 17:09 FENDT Komárom-Esztergom, Ács
Cséplőrendszer: Cséplő dob átmérője: 600 mm Cséplő dob szélessége: 1600 mm Cséplő dob sebessége: 430 - 1210 ford./perc Dobkosár szöge: 106o Dobkosár teljes felülete: 1,18 m2 Dobkosár rudazatainak száma: 12 db Szeparátor dob szélessége: 1600 mm...
68.000.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. május 8. 14:04 John Deere Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
-2015-ös gyártási év -1200/790üó -szalmaszecskázó -800-as első gumizás -2WD -autotrac ready - 625R vágóasztal
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (280)
- CASE-IH (15)
- CLAAS (114)
- Egyéb kombájn (9)
- FENDT (4)
- Fortschritt (2)
- John Deere (94)
- Massey Ferguson (8)
- New Holland (29)
- Rostselmash DON / SZK (2)
- Sampo Rosenlew (2)
- Több

A növények valóban „sikítanak” stressz hatására
Meglepő felfedezés: a növények hangokat adnak ki, ha szenvednek.
Lisztcsodák diétázóknak – ezek a legjobb alternatívák
Öt egészséges lisztféle, amitől a diéta is élvezet lesz.