Kombájn 500 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
22.000.000 Ft +ÁFA
Eladó Claas Mega 208, rendszeresen karbantartott, azonnal munkára fogható állapotban! Tartalék kombájnként volt használva, minden szezon előtt felkészítve. Minden működik rajta! Van hozzá 6 soros szárzúzós kukorica- és napraforgó adapter, valamint a...
2.970.000 Ft
Deutz-Fahr M-2385 kombájn 6 hengeres, kiváló motorral, szalma szecskázóval, működőképes, jó állapotban eladó! További kiegészítők: - napraforgó szerelék - osztrák papírok - forgalmi - gépkönyv - alkatrészkatalógus
- 4 WD összkerékhajtás - Levegőrendszer - C 5,4 méteres gabonaadapter - Kukoricaátszerelő készlettel - A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ Széchenyi Lízing MAX+ konstrukcióval, 3% fix kamatra finanszírozható.
8.300.000 Ft +ÁFA
Évjárat: 1998 Üzemóra: 6500 óra Teljesítmény: 170 kW / 227 LE Gumi méretek (első): Michelin 680/75 R32 Gumi méretek (hátsó): BKT 160/70-20 Azonosító: R99-200-1137-02
99.000.000 Ft +ÁFA
-2020-as gyártás -500 motoróra/350 cséplőóra -prodrive 40km-es váltó -2630 kijlező -autómata kormányzás - Prémium szecskázó - Pelyvaterítő - JD 625R vágóasztal -szállítókocsi
49.900.000 Ft +ÁFA
- 2012-es gyártás - 930 motoróra és 670 cséplőóra - 618-as vágóasztal - szecskázó - 3 sebességes váltó, elektromos, 30 km - elektromos rostaállítás - 8000 l-es magtartály - 2 WD - haránt billentős ferde felhordó
14.950.000 Ft +ÁFA
John Deere 9640i WTS (4009/6474 üzemórás) 6 ládás, 620R 6,1m asztal + kocsi, doblassító, klíma, piros rendszám, 800/65R32 gumizás Évjárat: 2006 Motor üzemóra: 6474 Cséplő üzemóra: 4009 Motorteljesítmény: 317 LE (maximum: 318 LE) Hengerűrtartalom:...
52.000.000 Ft +ÁFA
Évjárat: 2013 Üzemóra: 3153 óra Teljesítmény: 264KW / 359LE Gumi méretek (első): Michelin 800/75 R32 Gumi méretek (hátsó): Mitas 500/85 R24 Azonosító: R99-200-1120-02
Claas Lexion 660 Évjárat: 2016 Üzemóra: 2601 óra Teljesítmény: 300 kW/ 410 LE Gumi méretek (első): Michelin 800/70 R32 Gumi méretek (hátsó): Mitas 600/65 R28
John Deere 9640 i WTS - 2005-ös évjárat - 318 lóerő - 2.895 motoróra - 1.894 cséplőóra - klíma - veszteségmérő - szalmaszecskázó - pelyvaterítő - JD 622R (6,7 méter) gabonaasztal + szállítókocsi + két oldali repceszerelék Németországi telephelyen...
Claas Mega 204 II gabonakombájn, 1997, 4930 üzemórával, C510 gabonaasztallal, szállító kocsival, tető alatt tárolva, folyamatosan karban tartott, kifogástalan műszaki állapotban, elől ÚJ gumikkal, újszerű ferdelánccal, doblécekkel, dobkosárral,...
Claas Lexion 570 - 2009-es évjárat - 395 lóerő - 2.686 üzemóra - 2.043 cséplőóra - 7,5 méteres gabona asztal + szállítókocsi + repceszerelék - talajkövetős - hektárszámláló - klíma - veszteség mérés - szalmaszecskázó - pelyvaterítő - GPS S3 Egnos -...
Automata kormányzás Vízhozammérő Nagyon szép, megkímélt állapot. Magyarországi John Deere márka képviselet által folyamatosan szervizelve (KITE Zrt. által) A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ Széchenyi Lízing MAX+ konstrukcióval, 3% fix kamatra...
Claas Lexion 440 gabonakombájn korának megfelelő, szép állapotban! 6 méteres gabonaasztallal, szükség szerint repcetoldattal.
38.800.000 Ft +ÁFA
Folyamatosan karbantartott John Deere W650 kombájn kiváló műszaki és esztétikai állapottal, John Deere 622R (6,7 m) gabonaasztallal, vágóasztal szállító kocsival eladó. Évjárata: 2007, cséplő óra: 3769. A kombájn tartozéka a NAS 676 szárzúzós...
49.900.000 Ft +ÁFA
Eladóvá vált John Deere T660 kombájnunk. Szezonon kívül fedett helyen tárolt. Kite által szervizelt. Jó gumikkal rendelkezik. 622X asztallal, kétoldali repce kaszával, szállító kocsival.
70.000.000 Ft +ÁFA
Eladó CASE IH Axial Flow rotoros kombájn. Első tulajdonostól, szép állapotú, megkímélt. Rendszeresen szervizelt gép. Évjárat: 2017 Üzemóra: 2581 / 2007 5756 ha-t aratott a gép. Teljesítmény: 495 LE AFS Pro 700 monitorral 3050/25G 7,62 m szélességű...
15.000.000 Ft +ÁFA
Eladó a képeken látható, 1997-es évjáratú, korának megfelelő állapotú CASE IH silókombájn kukorica adapterrel, valamint igény esetén felár ellenében rendfelszedő adapterrel is. A kombájn működőképes, használatban volt, azonban cégünk kinőtte. Ideális...
100.000 Ft
Claas 106 kombájn minden alkatrésze eladó. Claas kombájn alkatrészek, bontott Claas 106 alkatrészek széles választékban elérhetők. Azonnali kiszolgálás, megbízható alkatrész kínálat Claas 106 kombájnhoz.
43.000.000 Ft +ÁFA
Eladó John Deere W540 kombájn jó állapotban, kukoricaadapterrel. OROS 6037 SA kukorica adapter 1 500 000 Ft + áfa További eladó gépeink a melléklet szerint. Nézze meg további hirdetéseinket is!
28.500.000 Ft +ÁFA
Eladó családi gazdaságból egy univerzális kosárral, dobfordulatszám-csökkentővel, mechanikus sebességváltóval, kukorica átszerelő készlettel, bobforulatszám-csökkentővel ellátott kombájn 616-os gabonaasztallal. A gép mindig fedett helyen volt...
76.000.000 Ft +ÁFA
Eladó egy 2016-os évjáratú, de 2017-ben üzembehelyezett, megkímélt állapotban lévő John Deere S670i kombájn, gazdaság csökkenése miatt. Motor üzemóra: 2.307, csépelt óra: 1.500. Magánszemélytől, szinte csak gabonában dolgozott A gép felszereltsége:...
New Holland CR 980 - 2006-os évjárat - 435 lóerő - 2.971 motoróra - 2.119 cséplőóra - klíma - légrugós ülés - 7,63 méteres vágóasztal + szállítókocsi - 10.000 literes magtartály - 710/70 R42 + 480/70 R30 - szalmaszecskázó - pelyvaterítő Németországi...
1.000 Ft +ÁFA
Eladó Claas Dominator 108 SL kombájn bontásra, alkatrészek kaphatók. Kitűnő alkatrészforrás mezőgazdasági gépek javításához, betakarítógéphez. Érdeklődni lehet a részletekről és az aktuális elérhető alkatrészekről.
John Deere T 550 I - 2021-es évjárat - 271 lóerő - 403 cséplőóra - klíma - légpárnás ülés - szalmaszecskázó - pelyvaterítő - GPS előkészítés - 6,7 méteres vágóasztal + szállítókocsi - 5 ládás - veszteségmérő - kamera - automata vonófej - 680/85 R32 +...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (500)
- CASE-IH (18)
- CLAAS (200)
- Deutz-Fahr (3)
- Egyéb kombájn (19)
- FENDT (6)
- Fortschritt (38)
- John Deere (132)
- Massey Ferguson (19)
- New Holland (52)
- Versatile (5)
- Több

Olcsóbb a nagy diszkontláncoknál is, cserébe a vevőt is dolgoztatja ez a bolt +VIDEÓ
A polcfeltöltést is a vásárlók végzik, de tulajdonképpen megéri.
Fontos kertészeti termékek kerültek ki az EKÁER-bejelentés alól
Keddtől több zöldségféle, köztük a hagymafélék és hüvelyesek sem minősülnek...