Hirdetés
Kombájn 503 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
13 éve hirdető
2025. május 3. 20:24 New Holland Hajdú-Bihar, Hajdúsámson
Jó állapotban lévő New Holland parcella kombájn üzemképes állapotban, 4 hengeres Ford motorral, 3 m gabonaasztallal, napraforgó motollával, tálcával, igény esetén 4 soros Geringhoff szárzúzós kukorica adapterrel eladó. Ár megegyezés szerint.
2025. május 3. 19:34 John Deere Békés, Telekgerendás
John Deere 9540 WTS 2WD 5 ládás kombájn John Deere 615R gabonaasztallal, 1db kardántengellyel, 2db rendválasztóval, 8 db kalászemelővel, szecskázóval, doblassítóval, vonófejjel, vágóasztal szállítókocsival eladó. Gyártási év: 2002 Teljesítmény (LE):...
2025. május 3. 18:39 John Deere Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
John Deere 9640 WTS kombájn 2 db sárga villogóval, 1 garnitúra kukorica készlettel, 1 db vonófejjel, 1 db kardántengellyel, 2 db rendválasztóval, 14 db kalászemelővel, 1db tartalék kaszával, szecskázóval, John Deere 620R gabona vágóasztallal együtt...
2025. május 3. 18:19 FENDT Komárom-Esztergom, Ács
Vágóasztal és felhordó: PowerFlow vágóasztal szélessége: 10,70 m PowerFlow vágóasztal vágási sebessége: 1220 vágás / perc Vágóasztal meghajtása: 220 kW-os, változtatható sebességű, Ferdefelhordó láncok száma: 4 db Ferdefelhordó emelőmunkahengerjeinek...
2025. május 3. 18:09 FENDT Komárom-Esztergom, Ács
Vágóasztal és felhordó: PowerFlow vágóasztal szélessége: 9,20 m PowerFlow vágóasztal vágási sebessége: 1220 vágás / perc Vágóasztal meghajtása: 135 kW-os, változtatható sebességű, Ferdefelhordó láncok száma: 3 db Ferdefelhordó emelőmunkahengerjeinek...
2025. május 3. 17:59 John Deere Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
John Deere S680i 4WD kombájn 1 db gyári GS3 monitorral, 3 db kamerával, 3 db forgólámpával, 1 db automata vonófejjel, AT Ready automata kormányzás előkészítéssel, Prodrive 2 sebességváltóval, elektromos fűtött tükrökkel eladó. Gyártási év: 2012...
2025. május 3. 17:04 FENDT Komárom-Esztergom, Ács
Cséplőrendszer: Cséplő dob átmérője: 600 mm Cséplő dob szélessége: 1600 mm Cséplő dob sebessége: 430 - 1210 ford./perc Dobkosár szöge: 106o Dobkosár teljes felülete: 1,18 m2 Dobkosár rudazatainak száma: 12 db Szeparátor dob szélessége: 1600 mm...
2025. május 3. 16:34 FENDT Komárom-Esztergom, Ács
Vágóasztal és felhordó: PowerFlow vágóasztal szélessége: 7,70 m PowerFlow vágóasztal vágási sebessége: 1220 vágás / perc Vágóasztal meghajtása: 135 kW-os, fix sebességű, (620 ford./perc) Ferdefelhordó láncok száma: 3 db Fedefelhordó lánc sebessége:...
2025. május 3. 15:24 John Deere Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere C670 kombájn 4WD hajtással. 622R vágóasztallal, Zürn Raps Profi II repcetoldattal, jó állapotban eladó. Gyártási év: 2009 Teljesítmény (LE): 380 Üzemóra: 1712 Helység: Nádudvar
6 éve hirdető
2025. május 3. 12:19 John Deere Bács-Kiskun, Bócsa
John Deere S670i összkerékhajtásos kombájn 2017-es első forgalomba helyezésű(2016-os modellév); összkerék hajtás ;1980 cséplőóra; ProDrive 30km/h váltó, Harvest Smart, PREMIUM kabin, elektromos külső tükrök, apró mag csomag, Légrugós vezetőülés,...
2025. május 3. 11:39 John Deere Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
Zürn Premium Flow 630 gabona vágóasztal, jó állapotban eladó. Gyártási év: 2009 Helység: Szászberek
9 éve hirdető
2025. május 3. 11:09 New Holland Zala, Nagykanizsa
NEW HOLLAND Típus: CX 6.80 Teljesítmény: 318 LE Magtartály: 9.300 liter Üzemóra: 4 h Gyártási év:2022 Gumi elől : 800/70R38 Gumi hátul : 520/80R26 Gumi profilmélysége elöl(%)100 Gumi profilmélysége hátul (%)100 Klima-berendezés Szalmaszecskázó...
2025. május 3. 11:09 John Deere Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere 630R vágóasztal vágóasztal szállítókocsival, repcetoldattal, rendválasztókkal eladó. Gyártási év: 2009 Helység: Győrszemere
9 éve hirdető
2025. május 3. 10:59 CASE-IH Zala, Nagykanizsa
Teljes CNH gépkínálat, gyári garanciával és országos szervizhálózattal! A gép ÚJ, nem volt forgalomba helyezve, pályázható! Egyéb információk miatt, keressen bennünket bizalommal! A géphez homlokrakodót is vásárolhat készletről!
9 éve hirdető
2025. május 3. 10:49 New Holland Zala, Nagykanizsa
NEW HOLLAND Típus: CX 5.80 Teljesítmény: 258 LE Magtartály: 8.300 liter Üzemóra: 6 h Gyártási év:2022 Gumi elől : 800/65R32 Gumi hátul : 500/70R24 Gumi profilmélysége elöl(%)100 Gumi profilmélysége hátul (%)100 Klima-berendezés Szalmaszecskázó...
9 éve hirdető
2025. május 3. 10:29 New Holland Zala, Nagykanizsa
NEW HOLLAND Típus: CX 7.80 SL 4WD Teljesítmény: 340 LE Magtartály: 9.000 liter Üzemóra: 6 h Gyártási év:2022 Gumi elől : 900/60R34 Gumi hátul : 500/85R24 Gumi profilmélysége elöl(%)100 Gumi profilmélysége hátul (%)100 Klima-berendezés Szalmaszecskázó...
2025. május 3. 09:14 John Deere Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere C670 2WD kombájn Prodrive sebességváltóval, 1 db kardántengellyel, 2 db rendválasztóval, 10 db kalászemelővel, automata kormányzás előkészítéssel, vonófejjel, kukorica átszerelő készlettel, John Deere 625R gabonaasztallal és vágóasztal...
2025. május 3. 08:59 Massey Ferguson Fejér, Sárbogárd
Olimac Drago SR 6TR csukható kukorica adapter szárzúzóval, 2 db kardántengellyel normál állapotban eladó. Gyártási év: 2014 Helység: Sárbogárd
2025. május 3. 08:39 John Deere Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere W650 kombájn Geringhoff Variostar gabonaasztallal, vágóasztal szállítókocsival, vonófejjel, kukorica átszerelő készlettel, szecskázóval, 2 db repcevágó oldalkaszával, kardántengellyel, rendválasztóval, 15 db kalászemelővel, Goodyear...
2025. május 3. 08:24 CLAAS Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
Claas Tucano 570 2 WD kombájn 3 db kamerával és kijelzővel, 3 db sárgavillogóval, 1 db vonófejjel, 1 garnitúra kukorica készlettel, Mitas gumizással, doblassítóval, hozammérő-, nedvességmérő szenzorral, 1 db C600 gabonaasztallal és vágóasztal...
2025. május 3. 07:14 John Deere Békés, Telekgerendás
John Deere T660 2WD kombájn CommandCenter monitor, légkondícionáló, szecskázó, doblassító, kukorica átszerelő készlet, vonófej, 2 db új első gumiabronccsal, John Deere 625R gabona asztal és vágóasztal szállítókocsi felszereltséggel eladó. Gyártási...
2025. május 3. 06:14 New Holland Fejér, Sárbogárd
Geringhoff MS SC 630 kukorica adapter 1 db kardántengellyel, szárzúzóval átlagos állapotban eladó. Gyártási év: 2005 Helység: Sárbogárd
2025. május 3. 06:04 Egyéb kombájn Fejér, Sárbogárd
Tecnomais TM 2 kukorica adapter 4 db kardántengellyel, kanalas láncokkal, orrzúzós kivitelben eladó. Gyártási év: 2017 Helység: Sárbogárd
2025. május 3. 05:49 John Deere Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere 9640i WTS 2WD kombájn John Deere 620R gabonaasztallal és vágóasztal szállítókocsival, 1 db kardántengellyel, 2 db rendválasztóval, 15db kalászemelővel, teljes kukorica átszerelő készlettel, vonófejjel, szecskázóval eladó. Gyártási év: 2007...
2025. május 3. 05:39 John Deere Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere S770i 4WD kombájn John Deere 625X vágóasztallal és vágóasztal szállítókocsival, vonófejjel, 3db sárga villogóval, kukorica átszerelő készlettel, szecskázóval, nedvességmérővel, hozammérővel normál állapotban eladó. Gyártási év: 2018...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (503)
- CASE-IH (18)
- CLAAS (216)
- Egyéb kombájn (16)
- FENDT (4)
- Fortschritt (33)
- John Deere (139)
- Massey Ferguson (17)
- New Holland (48)
- Rostselmash DON / SZK (3)
- Sampo Rosenlew (3)
- Több

A büdöske védi a kerted és elűzi a szúnyogokat!
A büdöske megvédi a kerted, de még ennél is többet tesz érted!
Ezek az ételek támogatják legjobban az agy fejlődését – tippek és trükkök szülőknek
Ismerd meg, mely ételek segítik a gyermekek agyának fejlődését.