Henger, tömörítő 135 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
2.200.000 Ft
5,2 szèles. Fedett helyen tàrolt. Kunszentmiklòson lehet megnèzni.
3.900.000 Ft
Kitűnő új állapotban szinte csak kipróbálva volt
800.000 Ft
Eladó a képeken látható Simba rövidtárcsáról 6,6 méter munkaszélességű, négy tagból álló d-gyűrűs, 700 mm es elmunkáló henger .A képek szerinti állapotban, a hozzá tartozó sárkaparóval, csapágytartó lábakkal, illetve kengyelekkel. 100*150 es...
350.000 Ft
SHG-5,2 Nagy fa csapágyazású új csapágyak eladók
4.200.000 Ft
Eladó nagyon keveset használt Lemken Vario Pack szántáselmunkáló henger. Szántás elhagyása miatt eladó.
200.000 Ft
4,4 m széles
500.000 Ft
Eladó egy 3 meter szeles, 460mm atmeroju csopalcas henger, nagyon jo allapotban. A hengerhez hozzatartozik a fuggeszto szerkezete, ami konnyen allithato. Jelenleg nincs felszerelve eszkozre, de ki mire akarja hasznalni, nalam tarcsan volt. Tobb info...
1.850.000 Ft
Eladó egy új gyűrűshenger használt gyűrűkkel és tengelyekkel, 5 méteres munkaszélességgel. Minden más új. Csapok perselyezve és zsírzógombokkal ellátva. Tolatós kivitel, a nyitáshoz nem kell kiszállni. Szállítás megoldható!
299.000 Ft
Eladó! 3x dupla tagos gyűrűshenger szállítókocsival. Közepes állapotban eladó. Gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás.
1.250.000 Ft
Gyűrűs henger hidralikusan csukható azonnal használható állapotban eladó. Az ár irányár.
4.000.000 Ft +ÁFA
Eladó egy új, sosem használt Duplex 4,6 méteres Güttler henger kápás elmunkálóval. A munkagép előre és hátra is felszerelhető. Minden további részlet telefonon. Keressen bizalommal. Irányár!
345.000 Ft
Eladó 3 méteres függesztett Cambridge-henger, kettő darab utána akasztható egy méteres taggal. Nem felcsukható.
490.000 Ft
2025. augusztus 19. 23:02 Rögtörő henger
Eladó 3db nehéz nagy sima henger garnitúra egybe lehet akasztani a 3 db egymás mogé szálitaskor és munka közben szét akasztva 6 m széleséget visznek megegyezés
3.500.000 Ft
Eladó egy 2019-es, keveset használt, 5 méteres simítólapos Cambridge henger.
1.250.000 Ft
Eladó! Összecsukható gyűrűshenger 5,4 méteres Munkaszélesség, hidraulikusan összecsukható vontatott Gyűrűshenger. Ih csapágyas, Azonnal munkára foghato. Gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás.
270.000 Ft
Eladó egy 3 m széles tömörítő henger, Fra-Laz gyártmány.
Szállításban, rakodásban sajnos nem tudok segíteni, kérem ennek tudatában érdeklődjön KIZÁRÓLAG itt az Agroinform felületén SZÖVEGES ÜZENETBEN. MEGTEKINTHETŐ DÉVAVÁNYA KIZÁRÓLAG ELŐRE EGYEZTETETT IDŐPONTBAN Vontatott gyűrűshenger 180cm / tag
8.000.000 Ft
Eladó egy alig használt Güttler Master 1040 ASL. Újonnan vásároltuk 2019-ben. Nagyjából 700 hektárt gurítottunk le vele. Ami azt jelenti, hogy még annyi sincs benne, mint egy demós gépben. Simítóval nem rendelkezik. Csak kalászosok bokrosítására...
1.650.000 Ft
Väderstad Rollex 620 henger eladó kiváló állapotban, megbízható talajművelő gép. Ideális választás a hatékony földműveléshez, keresett márka a mezőgazdasági gépek között. Érdeklődni a részletekről a hirdetésben megadott elérhetőségen lehet.
Szállításban, rakodásban sajnos nem tudok segíteni, kérem ennek tudatában érdeklődjön KIZÁRÓLAG itt az Agroinform felületén SZÖVEGES ÜZENETBEN MEGTEKINTHETŐ DÉVAVÁNYA KIZÁRÓLAG ELŐRE EGYEZTETETT IDŐPONTBAN Gourdin tömörítő sima henger 3 tag 2 méteres...
300.000 Ft
5,4 m- es gyűrűshenger szállítókocsival vagy az nélkül eladó. Kűlön 200000 ft egyben 300000 ft.
380.000 Ft
3 tagú,4 méter széles, vízzel tölthető sima henger eladó.
2.400.000 Ft
Eladó Metalvolf 5.8m cambridge henger.
3.050.000 Ft +ÁFA
Kisgazdaságban használt, karbantartott, fedett helyen tárolt. A gazdaság megszüntetése miatt eladó. HE-VA TOP CUTTER 3M-es kétsoros szártörő, 2 db 390 mm-es aprító henger, KAT II. függesztési hárompont, V-alakú kések, front- és hátsófrontra...
2.800.000 Ft +ÁFA
Keveset használt, újszerű aprító henger kihasználatlanság miatt eladó. Traktor elejére és hátuljára egyaránt szerelhető.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (135)
- Aprító henger (11)
- Crosskill henger (8)
- Egyéb henger (32)
- Rögtörő henger (38)
- Tömörítő henger (44)

Heves zivatarok a déli megyékben, péntekre kiszorul a hőség +VIDEÓ
Északnyugat felől lehűlés indul, a forró levegő péntekre már az Alföldről is...
Vízmegtartás a Kis-Sárréten: tanulságok és megoldások +VIDEÓ
A Koplaló-projekt nem csodafegyver, hanem első lépés, mely példa lehet a...