Hirdetés
Henger, tömörítő 806 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.
Olvasson tovább
5.690.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. április 30. 18:14 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Hengerek közvetlenül a gyártótól, ingyenes házhoz szállítással! 100%-ban magyar gyártmány! Hogy miért érdemes magyar gyártótól gépet vásárolni? - Gyors szállítási és gyártási idő! Külföldi gépek esetén ez több mint fél év is lehet. - Zökkenőmentes...
340.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. április 30. 18:09 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Új osztott késes száraprítóhenger szett tetszőleges méretben. Felépítésük, műszaki jellemzőik: - OSZTOTT KÉSES kivitel- folyamatos gördülés- minimális rezonancia, ezáltal jelentősen növekszik a csapágyak élettartama, és csökken a vázszerkezet...
13 éve hirdető
2025. április 30. 17:59 Aprító henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Kitűnő minőségű aprítóhangerek raktárkészletről eladók.
3.100.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2025. április 30. 17:14 Egyéb henger Hajdú-Bihar, Tépe
Importból, munkára fogható állapotban.
4 éve hirdető
2025. április 30. 16:54 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Eladó Güttler PW 480 AS Compact Standard henger. LEÍRÁS: • Kézi csukású 4,80 m munkaszélességű Güttler henger • Az eredeti Güttler csillagprofilnak köszönhetően utolérhetetlen öntisztítás, ezáltal tovább tud talajmunkát végezni, mint más hengerekkel...
2025. április 30. 16:39 Aprító henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Satex Topper Fusio aprítókéses hengerek eladók. 3,0 - 6,0 méteres munkaszélességig. Front- és hátsófüggesztés, egy sor aprítókéses henger gumibakos felfüggesztéssel, dupla sor fodros tárcsa. 2 ÉV GYÁRTÓI GARANCIA! Ingyenes házhoz szállítás az ország...
800.000 Ft
11 éve hirdető
2025. április 30. 16:35 Crosskill henger Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár
4,2-es Crosskill henger jó állapotban eladó!
2025. április 30. 16:29 Aprító henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: Leko-AHV-3m-700mm
1.960.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. április 30. 16:09 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Sima hengerünket főleg kertészeti kultúrákban (a sekély vetésű apró magvak esetén) a vetések előtti ágyás felületek tömörítésére használják, de gyepek talajának tömörítésére is használható. Vízzel tölthető simítóhengerek közvetlen a gyártótól. -...
3.120.000 Ft
11 éve hirdető
2025. április 30. 15:49 Tömörítő henger Pest, Törtel
520 cm-es, újszerű, kopásmentes profilokkal, jó gumikkal. Simítólapok is jók.
3.995.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. április 30. 15:04 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
VAgro 6,2 m-es aprítóhenger közvetlenül a gyártótól- házhozszállítással! - még nagyobb géptömeg - továbbfejlesztett talajkövetés - verhetetlen ár-érték arány Munkaeszközeink már teljeskörű LÍZINGÜGYINTÉSSEL részletre is elvihetők Felépítésük, műszaki...
8 éve hirdető
2025. április 30. 14:54 Tömörítő henger Vas, Szombathely
A Güttler PW 640 MASTER Hidraulikus csukású 6,40m munkaszélességű Güttler henger - Ideális magágy: alul finom szemcsés, felül rögösebb talajszerkezet A Güttler hengerek használata alul finom szemcsés, felül rögösebb, mélyen tömörített...
2.990.000 Ft
16 éve hirdető
2025. április 30. 13:34 Tömörítő henger Győr-Moson-Sopron, Dénesfa
Dalbo Minimax 530-as vontatott Cambridge henger, 50 cm-es gyűrűkkel szerelve, keveset használt, teljesen gyári, újszerű állapotában eladó! www.agro-koncz.hu
299.000 Ft
12 éve hirdető
2025. április 30. 13:04 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! 3 tagos gyűrűshenger 3-4 éve nem használt, kisebb átnézést igényelhet. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon: Használt Mg-Gépker
4 éve hirdető
2025. április 30. 12:34 Aprító henger Csongrád-Csanád, Makó
Eladó új AGROCUT 300 késes henger. JELLEMZŐK: • 3 m munkaszélesség, • ø 1.820 mm henger, • Front- és hátsó függesztés, • Súly: 1.480 kg, • Vízzel feltöltve: 2.180 kg, • Cserélhető késbetétek, -------------------------------- További információkért és...
1.150.000 Ft
16 éve hirdető
2025. április 30. 12:34 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Dénesfa
MEDL 450-es vontatott Cambridge henger a képeken látható, azonnal munkára fogható állapotban eladó! Szállítás megoldható! www.agro-koncz.hu
6 éve hirdető
2025. április 30. 12:29 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Bócsa
Új, 7,3 m munkaszélesség, robosztus kialakítás, Cambridge vagy Crosskill gyűrűvel, 70 mm tengelyátmérő, szállítási szélesség 2,5m, 150x100 mm-es átfedéssel szerelt váz, hidraulikusan állítható első simító, Kerékméret: 400/60x15,5, felárral kérhető...
4 éve hirdető
2025. április 30. 11:44 Henger Csongrád-Csanád, Makó
Vogel & Noot tárcsára eladó ø 600 mm ékgyűrűs henger 3-4-5-6 m méretekben. Az ár felől érdeklődjön a megadott elérhetőségen: Hanki-Ker. Kft., 6900 Makó, Aradi u. 135. Tel.: Kisbodri Gábor +36-30-278-67-88; +36-62-211-718 E-mail: info@hanki-ker.hu...
1 éve hirdető
2025. április 30. 11:14 Tömörítő henger Pest, Nagykőrös
Az elérhető verziók: 4,5 méter, 5,4 méter, 6,3 méter és 7,5 méter munkaszélességű. Két különböző átmérőjű öntöttvas gyűrű választható: 510 mm vagy 550 mm. Részletekért keressen minket bizalommal!
8 éve hirdető
2025. április 30. 10:29 Aprító henger Bács-Kiskun, Kecskemét (Hetényegyháza)
Kiváló ár-érték arányú OMIKRON gyártmányú aprító henger 5,2 és 6,2 m munkaszélességben! Házhoz szállítással az ország egész területén! Főbb adatok: - Munkaszélesség: 5,2 és 6,2 m - Szállítási szélesség: 3 m - Vízzel tölthető - Súly 5,2 vízzel töltve:...
5.650.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. április 30. 10:09 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Vontatott, hidraulikus Cambridge henger 5 méter munkaszélességgel, rugós simítóval szerelve. 100%-ban magyar gyártmány! Hogy miért érdemes magyar gyártótól gépet vásárolni? - Gyors szállítási és gyártási idő! Külföldi gépek esetén ez több mint fél év...
3.295.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. április 30. 09:39 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
VAgro OSZTOTT KÉSES száraprító hengerek minőségi alapanyag felhasználással közvetlenül a gyártótól. Munkaeszközeink teljeskörű LÍZINGÜGYINTÉZÉSSEL részletre is elvihetők! Facebook és Youtube oldalunkon munka közben videón is megtekinthető....
3.470.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. április 30. 09:22 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Euro-masz Vontatott cambridge henger 6.2 m - támasztóláb - hidraulikusan összecsukható - közúti kerekek 10/75-15,3 Munkaszélesség (m) 6,2 Cambridge henger átmérő (mm) 500 Gyűrűk száma(db) 117 Teljesítményigény (HP) 90-110 Súly (kg) 2600 Kapacitás...
1.390.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. április 30. 07:59 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Leko 3 méteres függesztett gyűrűshenger (40 tagos), ST491-es csapágyakkal. Ára: 1.390.000,-Ft + Áfa. Magyarország területén Ingyenes házhozszállítással! Rendelehtő méretek: 1,58 m - 3 m-ig. A feltüntetett árak tájékoztató jellegűek! Pontos...
5.300.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. április 30. 07:29 Tömörítő henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - Demó gép - Vonóigény: 70 LE - Munkaszélesség: 630 cm - Szállítási szélesség: 300 cm - Kerékméret: 13.0/55-16 - Súly: 4450 kg - Simítóval és összekötővel Leírás: - A Cambridge gyűrűs kialakitás igazán sokoldalú munkagépet eredményez....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (806)
- Aprító henger (207)
- Crosskill henger (29)
- Egyéb henger (126)
- Rögtörő henger (181)
- Tömörítő henger (217)
Hirdetés

A precíziós gazdálkodás nem a nagyok játékszere – gazdariport
Így indultak el Juhászék a precíziós gazdálkodás útján.