Rögtörő henger 139 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A rögtörő henger Piactér kategóriában a szántás utáni talajelmunkálásban szerepet játszó talajművelő géptípust találhatjuk meg. A hengereknek több fajtája is létezik, mint például a crosskill hengerek, aprító hengerek, tömörítő hengerek és persze a rögtörő hengerek.
A hengerezés általános célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Igazából a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete kevés rögöt tartalmaz, a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják a rögképződés mértékét. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni akár egy vékonyabb földrétegben is.
A rovatban megtekinthetőek éppen aktuális új és használt rögtörő hengereket kínáló ajánlataink, melyekben a gazdák és a gépkereskedők a

Olvasson tovább
2.795.000 Ft +ÁFA
VAgro 4,0 m-es hidraulikus cambridge-henger készletről azonnal ingyenes házhozszállítással. Felépítése, műszaki jellemzői: -150x100x8 mm S355 erősített vázszerkezet - cambridge gyűrűprofil - teljes hidraulikus működtetés (nyitás-zárás-munkahelyzetbe...
5.490 EUR +ÁFA
Új LandStal WFC típusú frontfüggesztett henger kiváló ár-érték aránnyal és 2 év garanciával. A LandStal gépmárkára leginkább jellemező a masszív és robosztus felépítés. Lengyelország egyik legdinamikusabban fejlődő és leginnovatívabb talajművelőgép...
ROL-EX V-gyűrűs henger - V-ring roller A henger használata különösen ajánlott rögösödésre hajlamos talajokon. A késes kaparórész megtámasztja a gyűrűket, ami garantálja a földrögök intenzív feltörését. A henger gyűrű alakú felépítése csíkokra...
HE-VA TIP-ROLLER 630 típusú henger széles felszereltségi választékban az SZ-AGRO 2007. Kft. kínálatában - a HE-VA magyarországi importőrétől! He-Va Tip Roller 6,3 Cambridge 510 mm henger simítóval, összekötővel, gyorscserélővel. Alapkivitel: - 2 db...
8.800.000 Ft +ÁFA
HE-VA Tip-Roller 820 csillag 450-500 mm gyűrűvel szerelt vontatott henger a HE-VA magyarországi képviseletének az Sz-Agro 2007. Kft.-nek a kínálatában: - 8,2 méteres munkaszélesség -• 2 db kőgyűjtő edény • 60 mm átmérőjű tengely és speciális...
560.000 Ft
SZÁNTÁSELMUNKÁLÓ HENGER , PACKER HENGER DUPLA SOROS , HÁROMPONT FELFÜGGESZTÉSSEL JÓ ÁLLAPOTBAN ELADÓ. GYŰRŰK TÁVOLSÁGA 15CM .
ROL-EX gumihenger - tisztító rendszerrel - Rubber roller A tengely 500 mm átmérőjű gumigyűrűkből készül. A henger nedves és száraz talajviszonyok között is tud dolgozni. A gyűrűk és hengerkaparók készülő gumi tulajdonságai kiküszöbölik a henger...
ROL-EX Crosskill roller A csomós talaj feltörésére a legjobban alkalmas. Laza szerkezetű talajcsíkot hagy maga után, így megakadályozza a kéregképződést is a felületén. A tengely gyűrűs felépítése megvédi az eltömődéstől.
ROL-EX Cracker-disc henger - tisztító rendszerrel Nehéz és nehezen művelhető talajokhoz készült. Fémlemezekből készült, és mereven rögzített késekkel van felszerelve, amelyek nagyobb földrögöket vágnak, ami kiváló talajmorzsoló hatást biztosít. Nem...
14.646 EUR +ÁFA
Az X-PRESS prizmacsúcsos tömörítő hengerek segítségével vetés után tovább javítható a magbeágyazódás, ezáltal több és biztosabb termésre számíthatsz. A munkagép emellett használható még tavasszal szántáselmunkálásra és bokrosításra, ősszel pedig...
11.707 EUR +ÁFA

11.631 EUR +ÁFA
A Cambridge tömörítő henger a hagyományos hengerezés során, közvetlenül vetés után vagy tavasszal használható. A széles gyűrűtagok mozgásban tartják a hengert, a keskeny törőgyűrűk pedig az öntisztuló képesség fenntartásáról gondoskodnak, ugyanakkor...
13.579 EUR +ÁFA
Az X-PRESS prizmacsúcsos tömörítő hengerek segítségével vetés után tovább javítható a magbeágyazódás, ezáltal több és biztosabb termésre számíthatsz. A munkagép emellett használható még tavasszal szántáselmunkálásra és bokrosításra, ősszel pedig...
10.925 EUR +ÁFA

12.789 EUR +ÁFA

2.690.000 Ft +ÁFA
Eladó friss, német importból származó Vaderstad Rolex 620 rögtörő henger. Jó műszaki állapotban, azonnal munkára fogható. Mezőtúri telephelyünkön megtekinthető, a szállítás megoldható.
10.925 EUR +ÁFA
Az X-PRESS prizmacsúcsos tömörítő hengerek segítségével vetés után tovább javítható a magbeágyazódás, ezáltal több és biztosabb termésre számíthatsz. A munkagép emellett használható még tavasszal szántáselmunkálásra és bokrosításra, ősszel pedig...
530.000 Ft
Hammerschmied 170 cm széles fronthenger simítóval, újszerű állapotban eladó. Kérem, csak telefonon érdeklődjön.
Eladó Güttler PW 640 Offset rögtörő henger. LEÍRÁS: • 6,4 m munkaszélesség, • 2,4 m szállítási szélesség: szekciók száma: 5, • Hidraulikus csukás...
3 méteres munkaszélesség
3.495.000 Ft +ÁFA
Új 5,2 m-es csillaggyűrűs-henger a VAgro Mezőgazdasági Gépgyártól egyenesen a gyártótól. Minőségi alapanyagfelhasználás- 2 év garancia- házhozszállítás Felépítése, műszaki jellemzői: - 5,2 m munkaszélesség - 150x100x8 mm fővázszerkezet - 450/500 mm...
6.930.000 Ft +ÁFA
Eladó 8,2 m Väderstad rögtörő henger.
6.990.000 Ft +ÁFA
Rolmako Orion Henger Munkaszélesség (m): 6,2 Teljesítményigény (le): 105 Szállítókerekek: 400/60-15.5 Súly kb. (kg): 3400
80.000 Ft
Eladó, jó állapotban lévő rögtörő henger. 3 méter széles, 30 cm átmérőjű. Helyileg: Abaújvár Érdeklődni hétköznapokon 8–16 óráig.
Új Walder Prizmacsúcsos hidraulikusan csukható gyűrűs hengerek közvetlenül a gyártótól eladók. Simító nélkül vagy hidraulikus CrossBoard simítóval szerelve. 10.0/75-15,3 munkagép kerekekkel, nyomkövető vonószerkezettel, ST740 csapágyazással....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger
- Rögtörő henger (139)

Ezért imádják az orosz gazdák az új Rostselmash 2400 traktort +VIDEÓ
A konstrukció alapját a Ford New Holland 82-es sorozata adja.
Ezért bukhatod el a támogatást az AKG-ban – sokan nem tudják!
Felesleges szankciókat kerülhetnek el az AKG-ban a gazdák.