kasza találatok 1 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A tömörítő henger apróhirdetési kategóriában a szántás utáni talaj elmunkálásában kiemelkedő szerepet betöltő talajművelő géptípus egyes darabjaival találkozhatunk. A hengereknek több fajtája is létezik, mint például a rögtörő hengerek, a crosskill hengerek, az aprító hengerek, és természetesen a tömörítő hengerek.
A hengerezés fő célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök megfelelő aprítása, összetörése. Igazából a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete viszonylag kevés rögöt tartalmaz, azonban az olyan lokális adottságok, mint talajviszonyok és az aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják a talaj rögképződésének mértékét.
A növények számára a hengerezés segítségével megvalósított tömörítő hatás azért kiemelkedően fontos, mert így nagymértékben csökkenthető a talaj hézagtérfogata, azaz sűrűsége. Ezáltal a talajnedvesség jobban koncentrálódhat a gyökérrétegben, akár egy vékonyabb földréteg esetében is, így a talaj megfelelő tömörítésével kedvező irányba tudjuk befolyásolni a terület vízgazdálkodását.
A tömörítő henger hirdetési kategóriában megnézhetők az éppen aktuálisan kínált új és használt tömörítő hengerek, melyek egy részét gazdák, más részét pedig gépkereskedők kínálják eladásra. A választék tekintetében a jól ismert talajművelő gépek gyártói általában mind képviseltetve vannak.

Olvasson tovább
80.000 Ft
Három tagból álló vontatott henger – 80.000 Ft Fűkasza tengellyel – 170.000 Ft Sorhúzó (leszerelhető sorhúzókkal, simítónak is használható) – 100.000 Ft Körfűrész tengellyel együtt – 150.000 Ft
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger
- Tömörítő henger (1)

Új szintre lépett a Zetor – itt a vadonatúj 6-os széria, élén a 6170-es modellel
A modern gazdaságok minden kihívásának megfelel.