Rövidtárcsa 369 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A rövidtárcsák (vagy másnéven kompakt tárcsák) az egyik legtöbb féleképpen alkalmazható talajművelő géptípust jelentik a mezőgazdaságban. Ez nem véletlen, hiszen a magágykészítéstől kezdve, a gyommentesítésen át, egészen a tarlóhántásig tényleg igen széleskörben használhatják őket a termelők.
A rövidtárcsák sokoldalúságának kihasználásához azonban vásárlás előtt érdemes alaposan körüljárnunk saját adottságainkat és igényeinket, melyek a termesztett növénykultúrák fajtáiból, a talajadottságokból, a szántóföld táblaméreteiből, és persze a vontatáshoz rendelkezésünkre álló erőgép tulajdonságaiból fakadnak.
A rövidtárcsák egyik fő feladata, hogy a megfelelő módon beállított mélységben, lazítsák, illetve porhanyítsák a talaj felső rétegét, továbbá hogy elvégezzék a szár- és tarlómaradványok aprítását, keverését. Az ilyen tárcsák alkalmazásával egy munkamenetben megvalósítható a talaj kielégítő keverése, lazítása, porhanyítása, sőt kismérvű forgatása is.
A tárcsák méretezése egészen széles tartományban mozoghat, ennek fő ismérve a munkaszélesség. A tárcsa típusú talajművelő gépek egy vázszerkezetből, tengelyekből és tárcsalevelekből állnak, igaz ez a rövidtárcsa típusokra is. A munkaszélesség mellett a tárcsalevelek száma, sűrűsége, átmérője, alakja (gömbsüveg vagy csonkakúp; csipkézett, vagy sima élű tárcsalevél) és a bezárt szög mind-mind meghatározó tulajdonságai egy tárcsának, hiszen ezek határozzák meg a munkavégzés jellegét. A tengelyek elrendezése határozza meg a tárcsa típusát, azaz hogy egysoros, X, vagy V elrendezésű tárcsáról beszélhetünk-e.
Univerzális talajművelő gépként a rövidtárcsák szinte minden, ezt a gépcsoportot kínáló gyártó kínálatában megtalálhatóak, ahogyan az Agroinform Piactéren is folyamatosan nagy számban találunk különféle tárcsákat kínáló apróhirdetéseket, új és használt kivitelben egyaránt. Nem csak kereskedőktől, hanem sokszor egyenesen a gazdáktól.

Olvasson tovább
15.980 EUR +ÁFA
Új LandStal BTH típusú függesztett rövidtárcsák kiváló ár-érték aránnyal és 2 év garanciával. A LandStal gépmárkára leginkább jellemező a masszív és robosztus felépítés. Lengyelország egyik legdinamikusabban fejlődő és leginnovatívabb talajművelőgép...
7.450.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
Eladó a képen látható carrier 650 tárcsa, megkímélt, azonnal munkára fogható állapotban, a lapok és csapágyak 2023 nyarán cserélve.
7.450.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
3.990.000 Ft +ÁFA
Grano rövidtárcsa - emelőkaros vonószembekötés - 4 m munkaszélesség - hidraulikusan csukható - tömörítő hengerrel - kifejezetten jó lapokkal - keveset használt, rendezett állapotban, magánszemélytől eladó ÁR: 3.990.000 Ft. + ÁFA Igény szerint a...
6.900.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
1.650.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
7.670 EUR
Új LandStal AT típusú függesztett rövidtárcsák kiváló ár-érték aránnyal és 2 év garanciával. A LandStal gépmárkára leginkább jellemező a masszív és robosztus felépítés. Lengyelország egyik legdinamikusabban fejlődő és leginnovatívabb talajművelőgép...
4.675.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
4.200.000 Ft +ÁFA

2.150.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
1.383.000 Ft +ÁFA

9.800 EUR +ÁFA
ROL-EX BT 300 3m munka szélességű függesztett rövid tárcsa. - 560 mm átmérőjű tárcsalapok, gondozásmentes csapágyazás ,egyedi gumiágyas rögzítéssel - 1m tárcsa tengely távolság - V profilú henger 500 mm átmérővel hidraulikus mélység állítással - LED...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...

4.150.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
4.200.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
14.230 EUR +ÁFA
Új LandStal ATS Plus típusú félig-függesztett rövidtárcsa kiváló ár-érték aránnyal és 2 év garanciával. A LandStal gépmárkára leginkább jellemező a masszív és robosztus felépítés. Lengyelország egyik legdinamikusabban fejlődő és leginnovatívabb...
2.628.000 Ft +ÁFA
Munkaszélesség:3m Tárcsasorok közötti távolság 100 cm 560 mm átmérőjű tárcsalapok 2 sorban,szélezőlemez Gumibakos lengéscsillapító Gondozásmentes csapágyazás A STRENX-típusú tárcsatartó,amely megkönnyíti a talajtömegek szállítását a tárcsasorok...
7.450.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2.550.000 Ft +ÁFA

A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Rövidtárcsa (369)