Hirdetés
Használt műtrágyaszóró 249 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
740.000 Ft
14 éve hirdető
2025. március 4. 19:29 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
AGRION műtrágyaszóró - 1000 l-es, +1200 l-es magasító (leszerelhető) - 24 m-es munkaszélesség (állítható kevesebbre is) - hidraulikus nyitás-zárás - korrózióálló lapátok, tárcsák - eredeti festés - kipróbálható - a gép azonnal munkára fogható,...
350.000 Ft
2 éve hirdető
2025. március 4. 18:42 Műtrágyaszóró Pest, Alsónémedi
Jó állapotban lévő, tető alatt tárolt 6-18 méteres, állítható szórásszélességű, 600 kg töltősúlyú, de magasítható 700 kg-ig!
300.000 Ft
4 éve hirdető
2025. március 4. 14:17 Műtrágyaszóró Békés, Végegyháza
800 kg-os, kéttárcsás műtrágyaszóró eladó
850.000 Ft
2 éve hirdető
2025. március 3. 17:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kiskőrös
SULKY DPX BUREL TRIBORD SYSTEM Táblaszél szóróval ellátott 1700 L 2 db magasítás 2005-ös év Nyitható takaróponyva
300.000 Ft
2 hónapja hirdető
2025. március 3. 11:20 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Jászboldogháza
12 m, 600-700 kg fér bele fel lett újítva egy szezont használt , nagyobbra vàltás miatt kezelői könyvet is tudok küldeni online, kézzel zárható súber
10.000 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2025. március 3. 10:47 Műtrágyaszóró Baranya, Újpetre
Eladó a képeken látható használt jó állapotú Kuhn Axis 40.1 W ponyvás, mérleges, függesztett műtrágyaszóró, kardánnal, világítással, jobb oldali mezsgyeszóró funkcióval, 14-36 m szórásszélességgel, 30 mázsás töltési kapacitással, S6 -os tárcsákkal,...
15.000 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2025. március 3. 10:47 Műtrágyaszóró Baranya, Újpetre
Eladó a képeken látható használt, jó állapotú Kuhn Axis 40.2 M-EMC-W ponyvás, mérleges, függesztett műtrágyaszóró, kardánnal, világítással, jobb oldali mezsgyeszóró funkcióval, 14-36 m szórásszélességgel, 30 mázsás töltési kapacitással, S6-os...
10.000.000 Ft +ÁFA
2 hónapja hirdető
2025. március 3. 08:03 Műtrágyaszóró Pest, Szentmártonkáta
Eladó egy Amazon ZG-B 8200, 2018-as gyártású vontatott műtrágyaszóró, tökéletes állapotban, 2 tárcsás, 24 m terítő szélességgel, hidraulikusan zárható tetővel.
90.000 Ft
2 hónapja hirdető
2025. március 2. 14:35 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Domaszék
Vicon műtrágyaszóró üzemképesen, jó állapotban eladó.
3.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. március 2. 11:02 Műtrágyaszóró Baranya, Magyarszék
Kiváló állapotú, 2016-os gyártású. A gép szakaszolásra képes, 18-28 méteres szórólapátokkal, mérleggel rendelkezik. Műtrágyaszórás közben folyamatosan figyeli a műtrágya minőségét, szemcseszerkezetét, ennek megfelelően biztosítja az előre beállított...
150.000 Ft
6 éve hirdető
2025. február 28. 10:56 Műtrágyaszóró Pest, Püspökhatvan
Eladó egytárcsás műtrágyaszóró nagyobb ra váltás miatt.
550.000 Ft
7 éve hirdető
2025. február 26. 17:37 Műtrágyaszóró Pest, Bugyi
Eladó családi gazdaságunkból egy azonnal munkára fogható Bogballe M1 Trend műtrágyaszóró. Magasítóval 1500 kg műtrágya kényelmesen belefér, manuálisan állítható tábla szél szórás, hidraulikusan nyitható. Érdeklődni telefonon vagy e-mailben.
750.000 Ft
2 hónapja hirdető
2025. február 26. 08:15 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Püspökladány
Eladásra kínálom megkímélt állapotú, rozsdamentes KUHN műtrágya szórót, 2200 l. Hidraulikus nyitás-zárás! 24 m szórás. És hozzá egy Trimble párhuzamvezérlő!
40.000 Ft
12 éve hirdető
2025. február 24. 21:42 Műtrágyaszóró Nógrád, Mátraterenye (Homokterenye)
Eladó granulátum szóró egység sorközművelöre,vetőgépre vagy bármire.4db van.Ár egy darabra vonatkozik.
1.000.000 Ft
2 éve hirdető
2025. február 24. 18:50 Műtrágyaszóró Tolna, Dunaszentgyörgy
Eladó bogballe 18 q -s műtrágyaszóró , saját gyártású önrakodós , darus kocsin. Tetőalatt tárolt , a szóró és a kocsi akár külön is eladó. (mtz könnyedén viszi)
260.000 Ft
9 hónapja hirdető
2025. február 22. 19:15 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Veszkény
Kihasználatlanság miatt eladó!
320.000 Ft
9 hónapja hirdető
2025. február 22. 17:09 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Veszkény
Eladó műtrágyaszóró kihasználatlanság miatt! Mindössze 3-szor volt használva kb 30 hektárt szórt meg.
500.000 Ft
10 éve hirdető
2025. február 21. 20:48 Műtrágyaszóró Békés, Okány
Működőképes állapotú. Munkaszélessége 18 méter.
800.000 Ft
1 éve hirdető
2025. február 20. 20:11 Műtrágyaszóró Borsod-Abaúj Zemplén, Megyaszó
Eladó a képeken látható, üzemképes állapotú Tornádó 5 műtrágyaszóró. Az ár irányár! Érdeklődni csak telefonon!
749.990 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. február 20. 15:52 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Miske
Eladó gazdaságunkból egy Sulky DPX Magnum műtrágyaszóró. Oldalanként külön, hidraulikusan nyíló súberekkel. 20-32 m szórásszélesség, 3600 liter.
2.290.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. február 20. 11:05 Műtrágyaszóró Vas, Vát
2003-as mérleges Bogballe SST műtrágyaszóró.
1.000.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. február 19. 18:27 Műtrágyaszóró Heves, Boconád
Eladó a képeken látható Faza Delux 1000 repítőtárcsás műtrágyaszóró családi gazdaságból. A gép kb 500 ha-t dolgozott. Maximum 24 méteres munkaszélesség. Hidraulikus súber nyitás. Megvásárolható a hozzá tartozó Faza GPI 100-as zsákemelő (az ár nem...
3.900.000 Ft
6 éve hirdető
2025. február 17. 21:56 Műtrágyaszóró Borsod-Abaúj Zemplén, Garadna
Eladó a képeken látható műtrágyaszóró. Családi gazdaságból, azonnal munkára fogható. 2018-ban került beüzemelésre. 2023. tavaszától nem dolgozik, csarnokban van tárolva. Nagyobb műtrágyaszóróra váltás miatt eladó. Az ár megegyezés szerint. - Újszerű,...
200.000 Ft
8 éve hirdető
2025. február 17. 19:36 Műtrágyaszóró Zala, Nagykanizsa
Műtrágyaszóró üzemképtelen eladó(az egyik derékszöghajtása nem jó).
1.200.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. február 17. 13:21 Műtrágyaszóró Komárom-Esztergom, Tata
Eladó egy Sulky DPX Expert 2100 függesztett műtrágyaszóró. Két repítőtárcsás, mérleges, sebességarányos szórással, magyar nyelvű monitorral, külön jobb-bal elzárással. 28-36 m szórás szélesség. 2006-os évjárat. 3 db 700 kg-os bigzsák belefér. Családi...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (249)

Kihalás küszöbén: végül mi következünk?
Az állatvilágban vannak nyertesek és vesztesek is. De mi csak veszíthetünk...
A kapor a betegségek és a rovarok ellen is megvéd! Még nem késő elvetned!
A kapor finom, ráadásul a betegségektől és a rovaroktól is megvéd!_fill_540x300_0.jpg)