Hirdetés
Műtrágyaszóró 748 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
12.530 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. május 2. 14:04 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Hatékony és precíz tápanyagkijuttatás A NorAn N-MAX folyékony műtrágya injektáló a piacon elérhető egyik leginnovatívabb tápanyag utánpótlást biztosító eszköz. Ezt jól bizonyítja, hogy 2021-ben elnyerte az „Év magyar mezőgépe 2021 innovációs” díjat....
19.329 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. május 2. 13:49 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Hatékony és precíz tápanyagkijuttatás A NorAn N-MAX folyékony műtrágya injektáló a piacon elérhető egyik leginnovatívabb tápanyag utánpótlást biztosító eszköz. Ezt jól bizonyítja, hogy 2021-ben elnyerte az „Év magyar mezőgépe 2021 innovációs” díjat....
17.445 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. május 2. 13:39 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Hatékony és precíz tápanyagkijuttatás A NorAn N-MAX folyékony műtrágya injektáló a piacon elérhető egyik leginnovatívabb tápanyag utánpótlást biztosító eszköz. Ezt jól bizonyítja, hogy 2021-ben elnyerte az „Év magyar mezőgépe 2021 innovációs” díjat....
5 éve hirdető
2025. május 2. 13:39 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Eladó WOPROL JUNIOR II PLUS függesztett műtrágyaszórók. Választható tartályméret: 1000, 1200 és 1600 liter. Munkaszélesség: 10-24 m. Hidraulikus elzárás. Boltozódás-gátló. Saválló szórótányér. Ponyva. Közúti világítás. Limiter. Érdeklődni:...
13 éve hirdető
2025. május 2. 13:24 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Kitűnő minőségű műtrágyaszórók kedvező áron eladók. Nem rozsdásodó műanyag tartállyal, gyönyörű szórásképpel, ültetvény szőlészeti és gyümölcsösbe való kivitelben is. Ár 79.000 Ft-tól www.realagro.hu
39.177 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. május 2. 13:24 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Hatékony és precíz tápanyagkijuttatás A NorAn N-MAX folyékony műtrágya injektáló a piacon elérhető egyik leginnovatívabb tápanyag utánpótlást biztosító eszköz. Ezt jól bizonyítja, hogy az ijektálónk 2021-ben elnyerte az „Év magyar mezőgépe 2021...
5 éve hirdető
2025. május 2. 13:24 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Ha Dönder akkor kizárólag az MBV AGRO! Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Vásároljon a régió legnagyobb Dönder értékesítőitől. Bízzon Kollégáink szakértelmében és a Dönder vásárlók pozitív...
450.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. május 2. 11:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Szalkszentmárton
Eladó a képeken látható két korongos, hidraulika elzárású, azonnal munkára fogható, jó állapotú műtrágyaszóró.
2025. május 2. 11:19 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
750.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2025. május 2. 09:57 Műtrágyaszóró Baranya, Siklós
Bogballe L2plus műtrágyaszóró, hidraulikus nyitás, táblaszél szórás, rács
5 éve hirdető
2025. május 2. 09:54 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Ha Dönder akkor kizárólag az MBV AGRO! Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Vásároljon közvetlenül az importőrtől, a régió legnagyobb Dönder értékesítőitől. Bízzon Kollégáink szakértelmében és a Dönder...
8 éve hirdető
2025. május 2. 09:54 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
Különböző tartálytérfogatú műtrágyaszórók csatlakozási lehetősége ugyanazon a szállítókocsin. Műszaki jellemzők, kiegészítők: 4000 kg-os teherbírású szállítókocsi - 1,55 – 2 m között állítható vagy 1,6 m fix nyomtávval - 11,5/80-15,3 vagy 15,0/55-17...
650.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. május 2. 09:44 Műtrágyaszóró Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
- 2015-ös gyártási év - 3000 L-es tartály - ponyva - magasító - kardántengely
441.500 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. május 2. 06:39 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Függesztett ikertárcsás műtrágyaszóró 600 literes tartállyal, öntvény hajtóműházzal. 12-20 méteres szórási szélességgel, állítható szórásképpel. Felszereltsége: -Kardántengely -Védőrács -Boltozódásgátló -Inox szórótányér és szórólapát -Hidraulikus...
1.250.000 Ft
13 éve hirdető
2025. május 2. 00:54 Műtrágyaszóró Pest, Hévízgyörk
AMAZONE ZA-M MAX , 2000 literes kéttárcsás műtrágyaszóró jó állapotban eladó. Hidraulikus nyitás-zárás .
220.000 Ft
13 éve hirdető
2025. május 1. 20:14 Műtrágyaszóró Pest, Hévízgyörk
VICON MŰTRÁGYASZÓRÓ JÓ ÁLLAPOTBAN ELADÓ.
320.000 Ft
13 éve hirdető
2025. május 1. 19:54 Műtrágyaszóró Pest, Hévízgyörk
AMAZONE ZA-F 804 , 800 literes kéttárcsás műtrágyaszóró jó állapotban eladó. Hidraulikus nyitás-zárás.
690.000 Ft
13 éve hirdető
2025. május 1. 19:34 Műtrágyaszóró Pest, Hévízgyörk
AMAZONE ZA-U 2000 literes kéttárcsás műtrágyaszóró jó állapotban eladó. Hidraulikus nyitás-zárás.
420.000 Ft
13 éve hirdető
2025. május 1. 19:34 Műtrágyaszóró Pest, Hévízgyörk
AMAZONE ZA-F 1200 literes kéttárcsás műtrágyaszóró jó állapotban eladó. Hidraulikus nyitás-zárás .
890.000 Ft
13 éve hirdető
2025. május 1. 18:54 Műtrágyaszóró Pest, Hévízgyörk
SULKY DPX 2000 LITERES KÉTTÁRCSÁS MŰTRÁGYASZÓRÓ JÓ ÁLLAPOTBAN ELADÓ.
1.350.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2025. május 1. 14:54 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Baja
Eladó Sulky DPX 28 súly sebességarányos műtrágyaszóró gép! Saját monitorral! Tribord (szóráshatáróló) 24m-es szóráskép 2800 liter tartálytérfogat Ponyva szerkezet Elektromos motorokkal nyit-zár Világítás Védőkorlát 2013-as évjárat Nem ISO-s gép!
11 éve hirdető
2025. május 1. 11:44 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Munkaszélesség: 18-36 m Tartálytérfogat: 2500 l Porfestett váz és tartály dupla rétegben Isobus szakasz és mennyiség vezérlés minden eloldással 8 szakasz. Iso 11783 kábelezés a traktorcsatlakozásig. Sebesség független vezérlés. Elektronikus...
42.000 Ft
9 éve hirdető
2025. május 1. 11:15 Műtrágyaszóró Fejér, Sárszentágota
Faza SP 400 műtrágyaszóró, 1 tárcsás, jó állapotú.
2025. május 1. 09:39 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. május 1. 01:39 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia 5 év (3+2 Év) •Országos szervízhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10 %...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (748)
_fill_540x300_0.jpg)
Áremelkedési hullám söpört végig a terménypiacokon
A drágulás mértéke az ipari napraforgómagnál érte el a csúcsot: 55 százalékos...