Hirdetés
Traktorok 1.948 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
6.518.800 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. április 27. 15:39 Goldoni Bács-Kiskun, Kecskemét
Az E20 – korábbi nevén Base 20 az ideális traktor a professzionális- és az igényes háztájéki felhasználóknak készült, akiknek egy igazán masszív, de kompakt gépre van szükségük – gazdaságos üzemeltetési költséggel. A könnyedén kezelhető, törzscsuklós...
12.450.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. április 27. 15:24 Egyéb traktor Bács-Kiskun, Kecskemét
A széria 66 lóerős motorral érhető el. A 3 hengereseket a VM Detroit szállítja. A Transcar esetén – hasonlóan több Goldoni traktorhoz – 2 eltérő alvázzal is rendelhető. Az első kerék kormányzásos modell mellett törzscsuklós változatot is...
20.500.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2025. április 27. 15:14 Komárom-Esztergom, Nagyigmánd
Eladó CASE IH Puma 225 CVX traktor Rugózott híd és fülke Fronthidraulika 5 pár kihelyezett hidraulika csatlakozó Szép állapotú, azonnal munkára fogható gép. Megtekintés: AGRI CS Nagyigmánd telephely Érdeklődni: +3620 310 5928
2.900.000 Ft +ÁFA
9 hónapja hirdető
2025. április 27. 12:54 Egyéb traktor Veszprém, Úrkút
Új FIELDTRAC VST918 traktor eladó: Mitsubishi motoros (Stage-V), simán vizsgáztatható bárhol, 1.550 kg pótkocsi vontatással rendszámozható. Szervókormányos, és 2 db hidraulika kivezetés van gyárilag. Lóerő: 18,5 LE Súly: 868 kg Üzemóra: 0 (új)...
3.400.000 Ft +ÁFA
9 hónapja hirdető
2025. április 27. 12:39 Egyéb traktor Veszprém, Úrkút
Új FIELDTRAC 270D traktor eladó! LÓERŐ: 24,5 LE SÚLY: 700 kg ÜZEMÓRA: 0 (új) MEGHAJTÁS: 4 WD SEBESSÉG FOKOZAT: Előre: 6, Hátra: 2 HENGEREK SZÁMA: 4 SZERVÓ KORMÁNY: Van FORDULÁS SEGÍTŐ: Nincs KARDÁN SEBESSÉGEK: 2 jobbra IRÁNYVÁLTÓ: Nincs TALAJKÖVETŐ...
2025. április 27. 11:29 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. április 27. 11:09 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. április 27. 09:34 7S.155 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
6,6 literes, 6 hengeres, 155 LE motor Dyna-6 váltó, autodrive funkcióval, terhelés alatt kapcsolható irányváltóval 110 liter/perc hidraulika 4 pár mechanikus kiadó szelep 540/1000-es TLT és 540/1000 ECO TLT mechanikus fülke rugózás rugózott mellső...
2025. április 27. 09:14 26 Cabin Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. április 27. 05:04 MXU100 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
2005-ös gyártás, 10 300 üzemóra, 16/16 powershift sebességváltó, terhelés alatti irányváltó, klíma, légfék, homlokrakodó (bejegyezve a forgalmiba is), Trimble EZ Guide párhuzamvezető a gépben, 540/540E/1000 fordulatú TLT.
2025. április 27. 04:54 7710 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
1999 évjárat, 175 LE, üzemóra 13 300 óra, első híd rugózása nem működik, a front hidraulika flexibilis csövei hátulról kikötve, de újra beköthetők. A powershift váltó előre a 14-15. fokozat között nem működik, így kuplunggal kapcsolható. Hátrafelé jó...
2025. április 27. 04:34 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Nagyobb gép vásárlása miatt eladó egy mindössze alig egy éves, 300 üzemórás, magas felszereltségű, 110 LE-s traktor. KAVOSZ lízingben 3%/év kamatozással zártvégű vagy nyíltvégű konstrukcióban is megvásárolható! - 24/24 sebességváltó - terhelés alatti...
8.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. április 27. 04:24 Solis 50 Bács-Kiskun, Kecskemét
Erőteljes Teljesítmény: A Solis S50V traktor erőteljes, 50 lóerős motorral rendelkezik, amely biztosítja a hatékony és eredményes munkavégzést a mezőgazdasági területeken. Üzemanyag-hatékonyság: Korszerű és gazdaságos üzemanyag-fogyasztás jellemzi...
9.600.000 Ft
10 éve hirdető
2025. április 27. 04:19 Solis 50 Bács-Kiskun, Kecskemét
Erőteljes Teljesítmény: A Solis S50V traktor erőteljes, 50 lóerős motorral rendelkezik, amely biztosítja a hatékony és eredményes munkavégzést a mezőgazdasági területeken. Üzemanyag-hatékonyság: Korszerű és gazdaságos üzemanyag-fogyasztás jellemzi...
2025. április 27. 04:14 Axion 820 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Megkímélt állapot, 220 LE, 4700 üzemóra, 2027 áprilisig műszaki, John Deere motoros, nincs AdBlue, 24/24 csoport powershift (4x6) váltó automata fokozatvezérléssel is, 40 km/h, rugózott fülke, jó gumik, EHR, klíma, légrugós ülés, rádió stb. KAVOSZ...
9.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. április 27. 04:04 Solis 50 Bács-Kiskun, Kecskemét
Erőteljes Teljesítmény: A Solis S50V traktor erőteljes, 50 lóerős motorral rendelkezik, amely biztosítja a hatékony és eredményes munkavégzést a mezőgazdasági területeken. Üzemanyag-hatékonyság: Korszerű és gazdaságos üzemanyag-fogyasztás jellemzi...
9.500.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. április 27. 04:04 Solis 50 Bács-Kiskun, Kecskemét
Solis S50V Kabinos Traktor - Kényelem és Teljesítmény Egyszerre! A Solis S50V traktorral tapasztalja meg a kivételes teljesítményt és kényelmet! - Erőteljes Motor: 50 lóerős motor a hatékony mezőgazdasági munkáért. - Kényelmes Kabin: Modern, tágas...
10.500.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. április 27. 03:44 Solis 50 Bács-Kiskun, Kecskemét
Solis S50V Kabinos Traktor - Kényelem és Teljesítmény Egyszerre! A Solis S50V traktorral tapasztalja meg a kivételes teljesítményt és kényelmet! - Erőteljes Motor: 50 lóerős motor a hatékony mezőgazdasági munkáért. - Kényelmes Kabin: Modern, tágas...
2025. április 27. 03:44 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
2008-as évjárat, 5020 üzemóra, klíma, légfék, pótkocsivonó, hashúzó, elöl újszerű, hátul alig használt gumik, ápolókerék-garnitúra elöl 210/95R32, hátul 230/95R44 gumikkal, orrsúly, keréksúly. Mindene mechanikus, nincs AdBlue, nincs elektronika,...
5.950.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. április 27. 02:24 BCS Bács-Kiskun, Kecskemét
BCS Vivid 400 erőgép Motor: 4 hengeres, vízhűtéses dízelmotor, 26,2LE, 1498 cm³ hengerűrtartalom Váltó: 8/4 sebességfokozat, állandó összkerékhajtás, max. sebesség 30 km/h Kuplung: 1 tárcsás, száraz; Differenciálmű: elől-hátul mechanikus...
2025. április 27. 01:04 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
ÚJ STEYR ABSOLUT CVT 6280 traktor kiemelkedően felszerelve, 3 év vagy 3000 üzemóra gyári garanciával! STEYR CVT fokozatmentes váltó, 50km/h, automata váltóvezérlés, rugózott híd állítható csillapítással, SEMI-ACTIVE hidraulikus fülkerugózás, Front...
2025. április 26. 23:54 6300 Terrus Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Rugózott híd, rugózott fülke, 313 LE teljesítmény, kb. 13 500 kg önsúly, FULL AUTOGUIDANCE - Quick Turn II változó áttételű kormányzás - S-Guide Ready automata kormány előkészítés - S-Guide LVL 3 automata kormányzás RTK pontossággal - Easy Tronic II...
2025. április 26. 23:14 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Rugózott híd, rugózott fülke, 6 hengeres motor, 180LE névleges és 210LE PowerPlus teljesítmény, 8400kg önsúly, FULL AUTOGUIDANCE, Quick Turn II változó áttételű kormányzás S-Guide Ready automata kormány előkészítés S-Guide LVL 3 automata kormányzás...
2025. április 26. 22:14 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Rugózott híd, rugózott fülke, 6 hengeres motor, 220 LE névleges és 245 LE PowerPlus teljesítmény, kb. 10 500 kg önsúly, FULL AUTOGUIDANCE Quick Turn II változó áttételű kormányzás S-Guide Ready automata kormány előkészítés S-Guide LVL 3 automata...
10.000.000 Ft +ÁFA
11 hónapja hirdető
2025. április 26. 21:01 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vásárosnamény
Eladó a képeken látható CASE IH JXU 105 típusú traktor megkímélt állapotban. 2009-es évjáratú, 10 800 üzemóra van benne, újkora óta nálunk van. Elektrohidraulikus irányítóval és hidraulikával, klímával, hapáncéllal, automata pótkocsi húzóval, alsó...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (1.948)
- Case IH (115)
- Claas (110)
- Egyéb traktor (96)
- Farmtrac (195)
- John Deere (331)
- Massey Ferguson (85)
- McCormick (66)
- MTZ / Belarus (277)
- New Holland (78)
- Zetor (69)
- Több

Új szponzor a milliós horgászközösség mögött
A MOHOSZ és az OTP Bank stratégiai együttműködést kötött.
Éheztette saját juhait egy vasi férfi – a bíróság előtt kell felelnie érte
Állatkínzás miatt emeltek vádat ellene.
Sajtóközlemény
_fill_540x300_0.jpg)