Hirdetés
Traktorok 1.935 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
6 éve hirdető
2025. május 7. 08:29 5100GF Bács-Kiskun, Bócsa
John Deere 5080 GF 2011-es évjárat,4395 üzemóra, kapcsolható összkerékhajtás, 3 pár hidraulika kivezetés,klíma,24/24 40 km/h Hi-Lo váltó, pótkocsi vonófej, frontsúlytartó,hátsó sárvédőív szélesítés, DeLuxe légrugós ülés, sárga villogó, horizontális...
2025. május 7. 08:24 514 Vario Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, 1+2 körös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Rugózott első híd, Fokozatmentes hajtás, Gumi Méretek: Michelin 540/65R28 (50%); Michelin 650/65R38 (50%)
6.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. május 7. 08:19 6030 Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Traktorok 100LE-től 455LE-ig bérbe vehetőek kedvező feltételekkel. Önnek csak az üzemóra díjat kell állnia a szervizelést és a meghibásodásokat mi végezzük. Hosszabb távra egyedi árakat kínálunk.Béreljen szezonra foglalja le gépét időben a következő...
6 éve hirdető
2025. május 7. 08:19 6190R Bács-Kiskun, Bócsa
John Deere 6190R magas felszereltségű és extra kevés üzemórával!+HAUER POM-VX170 homlokrakodóval 2014-es évjárat, mindössze 2806 üzemóra(a gép használatban van így az üzemóra változhat) egy gazdás új korától kezdve! Autopower 50 km/h váltó,...
2025. május 7. 08:14 Solis 90 Győr-Moson-Sopron, Győr
Solis 90 Stage V ROPS kabinnal, digitklímával, Stage V ITL 4 hengeres motor, 20+20 MST Tran & In-house Front Axle, gyorskapcsolós, horgos 3 pont, 3500 kg emelőképesség, EC tanúsítvánnyal ellátott vonórúd, 3 pár kiadószelep, orrsúly, kerekezés...
2025. május 7. 07:49 Tolna, Tolna
75 LE, 4 hengeres, 40 km/h Motorteljesítmény: 75 LE Hengerűrtartalom: 2500 cm³ Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 40 km/h Önsúly: 3000 kg Üzemanyagtartály mérete: 85 liter Hidraulika szivattyú: 52+30 liter/perc Gumi méret:...
2025. május 7. 07:49 7250 TTV Bács-Kiskun, Baja
Eladó Deutz Fahr Warrior 7250. Évjárat: 2016. Teljesítmény: 190 kW / 255 LE. Üzemóra: 6044 óra. fél év garancia a motorra és fél év márkakereskedői garancia a fődarabokra !!!
2025. május 7. 07:39 Vestrum 100 Tolna, Tolna
100 LE, CVX, 40 km/h ECO Motorteljesítmény: 100 LE Hengerűrtartalom: 4485 cm³ Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Váltó: CVX Maximális sebesség: 40 km/h ECO Önsúly: 5500 kg Üzemanyagtartály mérete: 180 liter Hidraulika szivattyú: CCLS szivattyú,...
2025. május 7. 07:39 Fejér, Sárbogárd
Belarus MTZ 1025.3 traktor egykörös légfékkel, alsóhúzóval eladó. Gyártási év: 2007 Teljesítmény (LE): 105 Üzemóra: 4524 Helység: Sárbogárd
2025. május 7. 07:29 Tolna, Tolna
49 LE, 3 hengeres, 30 km/h Motorteljesítmény: 49 LE Hengerűrtartalom: 1900 cm3 Hengerek száma: 3 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 30 km/h Önsúly: 1800 Kg Üzemanyagtartály mérete: 40 liter Hidraulika szivattyú: 35+20 liter/perc Gumi méret:...
2025. május 7. 07:29 Case IH Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
Case IH Magnum 310 traktor gyári AFS Pro 700 monitorral, szerszámosládával, 18 db gyári 55 kg-os mellső súllyal, 1 pár 227kg-os keréksúllyal, 1 pár 454 kg-os keréksúllyal, 1 db automata vonófejjel, 1 db alsó húzó+csappal, 3. pont orsóval, PowerShift...
2025. május 7. 07:29 John Deere Fejér, Sárbogárd
John Deere 8520 traktor front hidraulikával, PowerShift 16/4 sebességváltóval, légfékkel, rugózott mellsőhíddal, alsóhúzóval, TLT1000 BKT gumizással eladó. Gyártási év: 2004 Teljesítmény (LE): 300 Üzemóra: 24418 Helység: Sárbogárd
2025. május 7. 07:24 Maxxum 125 Tolna, Tolna
125 LE, ActiveDrive 4, 40 km/h Motorteljesítmény: 125 LE Hengerűrtartalom: 4485 cm³ Hengerek száma: 4 Motor típusa: dízel Váltó: ActiveDrive 4 Maximális sebesség: 40 km/h Önsúly: 6300 kg Üzemanyagtartály mérete: 250 liter Hidraulika szivattyú: CCLS...
56.500.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. május 7. 07:19 6300 Terrus Bács-Kiskun, Kecskemét
STEYR 6300 Terrus CVT Évjárat: 2019 Üzemóra: 1349 óra Teljesítmény: 233 / 300 LE Gumi méretek (első): Trelleborg 650/60 R34 Gumi méretek (hátsó): Trelleborg 710/75 R42 Azonosító: R99-100-1340-02
2025. május 7. 07:09 Tolna, Tolna
75 LE, 4 hengeres, 40 km/h Motorteljesítmény: 75 LE Hengerűrtartalom: 2500 cm³ Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 40 km/h Önsúly: 2500 kg Üzemanyagtartály mérete: 50 liter Hidraulika szivattyú: 50+30 liter/perc Gumi méret:...
37.900.000 Ft
13 éve hirdető
2025. május 7. 07:04 6120M Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
ALAPGÉP: 2022-es gyártás, 250 üó, garancia • 4.5 l PowerTech FT4 Commonrail 4 hengeres motor 120LE(max 128LE), Adblue • AutoQuad Plus 24/24 váltó 40km/h , ECOshift, 4WD- irányváltó • Autómata kormány előkészítés és autotrac aktiválás a monitoron •...
2025. május 7. 07:04 Tolna, Tolna
95 LE, 4 hengeres, 40 km/h Motorteljesítmény: 95 LE Hengerűrtartalom: 3600 cm3 Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 40 km/h Önsúly: 4350 Kg Üzemanyagtartály mérete: 135 liter Hidraulika szivattyú: Tripla szivattyú 82 liter/perc...
2025. május 7. 07:04 John Deere Fejér, Sárbogárd
John Deere 7280R traktor Zuidberg front hidraulikával és tömbsúllyal, 3.pont orsóval, 2 pár keréksúllyal, vonófejjel, alsóhúzóval, légfékkel, IVT sebességváltóval, AT Ready kivitel , saját monitorral normál állapotban eladó! Gyártási év: 2011...
2025. május 7. 06:54 TM190 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Szatmárcseke
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL! PowerShift 18/6 váltó, 40 km/h, 140 üzemórás motor, ÚJ differenciálmű, fülkerugózás, légfék, 4 pár hidr.kör, ikerkerék szett Részletes specifikáció: Gyártási év: 2003 Motor üzemóra: 140 (felújítás előtt 7072) Motor típusa:...
2025. május 7. 06:54 Tolna, Tolna
301 LE, 6 hengeres, 50 km/h ECO Motorteljesítmény: 301 LE Hengerűrtartalom: 6728 cm³ Hengerek száma: 6 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 50 km/h ECO Önsúly: 12290 kg Üzemanyagtartály mérete: 550 liter Hidraulika szivattyú: Axiáldugattyús, 327...
2025. május 7. 06:54 Maxxum 145 Tolna, Tolna
145 LE, CVX, 50 km/h ECO Motorteljesítmény: 145 LE Hengerűrtartalom: 4485 cm³ Hengerek száma: 4 Motor típusa: dízel Váltó: CVX Maximális sebesség: 50 km/h ECO Önsúly: 7100 kg Üzemanyagtartály mérete: 250 liter Hidraulika szivattyú: CCLS 150...
97.000 EUR +ÁFA
13 éve hirdető
2025. május 7. 06:49 6155M Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Eladó a képen látható John Deere 6155M traktor: - 2021.-es gyártás -155LE -1200 üó -AutoQuad EcoShift 40km váltó - Kuszófokozat - Autotrac gyári előkészítés - Autotrac aktiváció sarokoszlopon a kijlezőn - Légfék - Alsóhúzó - Pótkocsihúzó -Utasülés...
7.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. május 7. 06:49 6030 Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
John Deere 100-310LE traktorok bérbeadók kedvező feltételekkel. Homlokrakodóval is. Áraink: 7500-9000.-FT+ÁFA/üó, min 100üó felhasználás További bérgép ajánlataink itt! http://itls.co.hu/mezogazdasagi-gepek-berbeadasa John Deere bértraktorok.
2025. május 7. 06:44 6155M Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155M, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Ár:35950000 huf Évjárat: 2019 Üzemóra: 3129 Motor típusa: 6,8 literes 6 hengeres Hengerűrtartalom: 6800 Hengerek száma: 6 Teljesítmény: 155 LE Adblue: Igen Váltó: Váltó típusa: CommandQuad...
2025. május 7. 06:29 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Same Dorado 90 Natural traktor kedvező áron, szőlő-gyümölcsösbe, készletről, klímával vagy klíma nélkül. Felszereltsége: - Motor: FARMotion Tier 3B (Tier 4i) 3 hengeres, Turbo Intercooler motor 2887 cc térfogattal. Teljesítmény [ECE R 120]: 84...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (1.935)
- Case IH (114)
- Claas (105)
- Egyéb traktor (96)
- Farmtrac (195)
- John Deere (330)
- Massey Ferguson (84)
- McCormick (65)
- MTZ / Belarus (278)
- New Holland (78)
- Zetor (69)
- Több

Napelempark a gyümölcsültetvény fölött: dupla haszon? +VIDEÓ
Lehet-e duplán, sőt többszörösen hasznosítani ugyanazt a mezőgazdasági...