Traktorok 2.831 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
John Deere 6190R traktor front hidraulikával, alsóhúzóval, 3.pont orsóval, DirectDrive sebességváltóval, légfékkel, AT Ready, TLS rugózott mellsőhíd, Alliance gumizással, manuális légkondícionálóval eladó. Gyártási év: 2014 Teljesítmény (LE): 190...
Rába Steiger 245 traktor alsóhúzóval, ikerkerékkel. ÉVJÁRAT: 1975!! Gyártási év: 1987 Teljesítmény (LE): 245 Üzemóra: 19000 Helység: Telekgerendás
11.000.000 Ft
2025. augusztus 2. 09:05 Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Eladò a képeken látható traktor, jò állapotban folyamatosan karbantartott. Munka közben megtekinthető kiprobálhatò. Csere érdekel Lexion kombájnra értékegyeztetéssel
33.900.000 Ft +ÁFA
A képeken még a régi gumik vannak azóta teljesen új gumik kerültek a traktorra! Új kora óta egy gazdás traktor! Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő. Uniós adószámmal Áfa mentesen is megvásárolható. Finanszírozható! További információk...
10.900.000 Ft +ÁFA
CASE IH MX 120 Maxxum Évjárat: 1997 Üzemóra: 11441 óra Gumi méretek (első): CEAT 420 /70 R28 Gumi méretek (hátsó): GoodYear 18.4 R38 Azonosító: R99-100-1335-02 Youtube catornánk: @AgriderZrt
23.800.000 Ft +ÁFA
- 2007-es gyártási év - 14 008 üzemóra - Powershift 16/5 váltó, 40 km/h - 650/85 R38 és 600/70 R30, 80%-os gumizás - Légfék - Front súly - Belső keréksúly - Pótkocsihúzó - Alsó húzó - Klíma - Rádió - Sárga villogó - Szerszámos láda - Fix híd -...
23.950.000 Ft +ÁFA
Bértraktorok: John Deere, Case IH, Claas, Fendt, Massey Ferguson és New Holland, 80-640 lóerő kategóriában már akár 5.500 Ft + Áfa / üzemóra díjtól elérhetőek. A bérelhető traktorok listája elérhető https://agropark.hu/gepberles menüpont alatt....
44.500.000 Ft +ÁFA
Eladó a képeken látható John Deere traktor, törzsuklós kivitel, 560 lóerős motor, Powershift váltóval, 4 pár hidraulika szeleppel (bővíthető), gyári ülés, gyári fényezés. Az ár leszállítva a vevő telephelyére értendő. Uniós adószámmal Áfa mentesen is...
19.950.000 Ft +ÁFA
New Holland T8050 (5803 üzemórás) UltraCommand 19/4 50 km/h váltó, légfék, hátsó keréksúly, 5 pár elektromos hidraulikakör, fronthidraulika Évjárat: 2009/2010 Motor üzemóra: 5803 Motorteljesítmény: 325 LE (maximum: 358 LE) Hengerűrtartalom: 8268 ccm...
65.950.000 Ft +ÁFA
Bértraktorok: John Deere, Case IH, Claas, Fendt, Massey Ferguson és New Holland, 80-640 lóerő kategóriában már akár 5.500 Ft + Áfa / üzemóra díjtól elérhetőek. A bérelhető traktorok listája elérhető https://agropark.hu/gepberles menüpont alatt....
90.000 EUR +ÁFA
Új kora óta egy gazdás traktor, gyári gumik, gyári ülés, gyári fényezés, légfék rendszer, rugózott híd és fülke, fokozatmentes sebességváltó, 150 literes hidraulika szivattyú, 50km/h maximális sebesség, Power Beyond, Isobus stb. Az ár leszállítva a...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
Eladó a közkedvelt gyártó kertészeti/ültetvényes modellje, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 3 éves teljes körű gyári garanciával! A megtermelt gyümölcsök mennyiségét a géppark minősége is befolyásolja. Ezért vetette bele magát a Sonalika,...
17.490.000 Ft +ÁFA
Bértraktorok: John Deere, Case IH, Claas, Fendt, Massey Ferguson és New Holland, 80-640 lóerő kategóriában már akár 5.500 Ft + Áfa / üzemóra díjtól elérhetőek. A bérelhető traktorok listája elérhető https://agropark.hu/gepberles menüpont alatt....
73.950.000 Ft +ÁFA
Case IH Optum 300 CVX (447 üzemórás) CVXDrive 50 km/h váltó, rugózott híd, rugózott fülke, Accuguide level 1, légfék, Michelin, LED, kamera Évjárat: 2023 Motor üzemóra: 447 Motorteljesítmény: 300 LE (maximum: 313 LE) Hengerűrtartalom: 6700 ccm...
Crystal – megbízható partner a kemény munkához. Erős motorja soha nem hagyja cserben. Egyszerűen kezelhető. A tágas vezetőfülke kényelmet és jó kilátást nyújt. A modernizált gép gazdaságos hathengeres DEUTZ TCD 6.1 motorral van felszerelve. maximális...
13.900.000 Ft +ÁFA
2025. augusztus 2. 06:24 Bács-Kiskun, Kecskemét
Claas Conspeed 8-75 FC Évjárat: 2012 Azonosító: R99-205-1264-02
89.900.000 Ft +ÁFA
Kabin, Klíma, Kétkörös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Rugózott első híd, Fokozatmentes hajtás, GPS párhuzamvezetés, GPS auto kormányzás, Gumi Méretek: Trelleborg 710/75R42 (90%); Trelleborg 600/70R34 (80%), Profiplus VG RTK,...
63.000.000 Ft +ÁFA
Versatile 610DT gumihevederes traktor, Cummins motorral, PowerShift 16/4 sebességváltóval, John Deere GS 2600 monitorral, légfékkel, alsóhúzóval, TLT 1000E , vonókerettel, 762mm-es hevederrel eladó. Ár: nettó 63.000.000 HUF vagy 150.000.- EUR...
14.000.000 Ft
John Deere 80 LE. 2007. 9. havi Friss műszakival Leszervizelve, összes olaj, szűrők „KITE” Orrsúlyok 80%-os gumik Két ülés Klíma Kevés üzemóra, 6300 Azonnal munkába fogható! Elektrohidraulikus irányváltó Elektrohidraulikus TLT Légrendszer Power Quad...
A Forterra sorozatú traktorokat robusztus kialakításuk és erejük jellemzi. Az új Forterra CL 140 modell 136 lóerős négyhengeres motorral és 24/18 sebességváltóval van ellátva. Műszaki adatok: Motor: - Stage V típus - Teljesítmény kW/LE: 100/136 -...
14.950.000 Ft +ÁFA
John Deere 6330 Premium (15740 üzemórás) PowerQuad Plus 24/24 40 km/h váltó, rugózott híd, 1+2 körös légfék, állítható felnik, Command Center Évjárat: 2008 Motor üzemóra: 15740 Motorteljesítmény: 110 LE (maximum: 123 LE) Hengerűrtartalom: 4525 ccm...
Az új Zetor Proxima traktorok a motor tisztességes lóerejét a minőségi sebességváltóval ötvöző megbízható mezőgazdasági gépek. Ezért bármilyen helyzetben magas teljesítményt érnek el. Az egyszerű, robusztus szerkezet a Proxima modelleket még a...
19.950.000 Ft +ÁFA
Landini 7-215 Dual Power (5376 üzemórás) 24/24 40 km/h Powershift váltó, fix első híd, rugózott fülke, klíma, 1+2 körös légfék, 4 hidr. kör Évjárat: 2016/2017 Motor üzemóra: 5376 Motorteljesítmény: 205 LE Hengerűrtartalom: 6728 ccm Hengerek száma: 6...
A Forterra sorozatú traktorokat robusztus kialakításuk és erejük jellemzi. Az új Forterra HSX 140 modell 136 lóerős négyhengeres motorral és 30/30 sebességváltóval van ellátva. Műszaki adatok: Motor: - Stage V típus - Teljesítmény kW/LE: 100/136 -...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.831)
- Case IH (127)
- Claas (139)
- Egyéb traktor (118)
- Farmtrac (199)
- Fendt (102)
- John Deere (463)
- Massey Ferguson (114)
- MTZ / Belarus (529)
- New Holland (151)
- Zetor (132)
- Több
_fill_540x300_0.jpg)
A jó foszforellátottság titka: nem elég kijuttatni, jól is kell időzíteni
A foszfor lassan mozog a talajban, ezért a kijuttatás ideje és módja is...
Sajtóközlemény

Készülj fel előre az utazással, közlekedéssel járó stresszhelyzetekre
Mutatjuk, hogyan csökkentheted a feszültséget gyorsan és hatékonyan!
Sajtóközlemény