Gumiabroncs 6.660 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A gumi főkategórián belül a gumiabroncsok kínálata a leggazdagabb a kerekek, felnik és tömlők mellett. A gumiabroncsokat a legtöbb, kerékkel rendelkező járműnél és munkagépnél széles körben használják. Mivel tulajdonképpen kopóeszközökről van szó, és a gumiabroncsok a folyamatos használat során tervezetten elhasználódnak, így bizonyos időközönként cserélni kell őket. Emellett nem várt események is bekövetkezhetnek, hiszen gumiabroncsaink megsérülhetnek, kilyukadhatnak, azaz deffektet kaphatnak.
Az időjárási viszonyok szintén indokolják a gumiabroncsok időszakos cseréjét, ugyanis a téli és nyári felhasználás eltérő jellege, illetve a gumi, mint anyag alapvető tulajdonságai miatt a hőmérséklet és az útviszonyok erősen befolyásolják a gumik tapadási tulajdonságait. Erre a problémakörre a gumiabroncsok gyártói különféle fejlesztésekkel, eltérő összetételű gumikkal és speciális felületi mintázatokkal reagáltak. Természesen a gumiabroncs rovat hirdetései között egyaránt találhatunk nyári gumikat és téli gumikat is.
A gumiabroncsok tekintetében érintett, a mezőgazdaságban használt gépek és járművek teljes körét felsorolni nem volna egyszerű feladat, így csak néhány fontosabb típust emelnénk ki, amelyek természetesen a rovat apróhirdetéseiben is hangsúlyosan visszaköszönnek: ilyenek a traktorgumi, a bálázó gumi, a pótkocsi gumiabroncsok, gumiabroncsok kombájnhoz, a bobcat gumiabroncs, a teherautó gumik és a különféle rakodó- és építőgépekhez való gumiabroncsok.
A fentiekben felvetett néhány gondolatból is látható, hogy a gumiabroncsok forgalmazása egy rendkívül összetett területet jelent, ha az abroncsok eltérő méretezését és adott járművekhez való kompatibilitását is behozzuk a képbe, akkor még egy ennél is bonyolultabb összképet kapunk. Ezekre az alapvető tulajdonságokra és ismérvekre ugyanakkor a gumiabroncsok vásárlásánál mindenképpen figyelni szükséges, akár új, akár használt gumiabroncs vásárlását tervezzük, legyen szó bármilyen típusú mezőgazdasági gépről, traktorról vagy haszongépjárműről.
A különféle mezőgazdasági célú gumitermékek, gumiabroncsok gyártásával számtalan multinacionális gumigyártó vállalat foglalkozik, így a gumi márkák kínálata igazán bőségesnek mondható. Csak néhány fontosabb gumigyártót emelnénk ki ezek közül: Michelin, Goodyear, Dunlop, Pirelli, Continental, Hankook, Nortec, Barnaul, Camso, Taurus, Linglong, Petlas, BFGoodrich, Haida, Özka, Voltyre, Marcher, Joyroad, Atturo, Alliance, Matador stb.

Olvasson tovább
151.244 Ft +ÁFA
2025. május 20. 20:39 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Aeolus Szélesség: 435 Magasság: 50 Átmérő: 19.5 Mintázat: NEO FUEL T+ Terhelésindex: 160 Sebességindex: J Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
200.945 Ft +ÁFA
2025. május 20. 20:39 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Goodyear Szélesség: 385 Magasság: 65 Átmérő: 22.5 Mintázat: KMAX S G2 Terhelésindex: 160 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
66.783 Ft +ÁFA
2025. május 20. 20:34 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Kabat Szélesség: 400 Magasság: 60 Átmérő: 15.5 Mintázat: SGP-05 Terhelésindex: 145 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
100.228 Ft +ÁFA
2025. május 20. 20:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Goodtrip Szélesség: 315 Magasság: 80 Átmérő: 22.5 Mintázat: GMA30 Terhelésindex: 157/154 Sebességindex: L Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
51.252 Ft +ÁFA
2025. május 20. 20:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Benchmark Szélesség: 225 Magasság: 75 Átmérő: 17.5 Mintázat: KLD200 Terhelésindex: 129/127 Sebességindex: M Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
46.339 Ft +ÁFA
2025. május 20. 20:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Armour Szélesség: 7.50 Magasság: 0 Átmérő: 20 Mintázat: F-2 Terhelésindex: Sebességindex: Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
94.181 Ft +ÁFA
2025. május 20. 20:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Matador Szélesség: 265 Magasság: 70 Átmérő: 19.5 Mintázat: F HR 4 Terhelésindex: 140/138 Sebességindex: M Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
189.886 Ft +ÁFA
2025. május 20. 20:19 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Dunlop Szélesség: 315 Magasság: 80 Átmérő: 22.5 Mintázat: SP346 Terhelésindex: 156/150 Sebességindex: M Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
198.693 Ft +ÁFA
2025. május 20. 20:14 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Pirelli Szélesség: 445 Magasság: 45 Átmérő: 19.5 Mintázat: H02 PRO TRAILER Terhelésindex: 164 Sebességindex: J Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
352.173 Ft +ÁFA
2025. május 20. 20:09 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Armour Szélesség: 600 Magasság: 65 Átmérő: 38 Mintázat: R-1W Terhelésindex: 162 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
697.988 Ft +ÁFA
2025. május 20. 20:05 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Alliance Szélesség: 710 Magasság: 40 Átmérő: 24.5 Mintázat: FORESTAR 644 lll Terhelésindex: 170 Sebességindex: A2 Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
145.350 Ft +ÁFA
2025. május 20. 20:04 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mitas Szélesség: 10.00 Magasság: 0 Átmérő: 20 Mintázat: EM-23 Terhelésindex: 146 Sebességindex: B Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
201.449 Ft +ÁFA
2025. május 20. 19:54 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Continental Szélesség: 305 Magasság: 70 Átmérő: 19.5 Mintázat: CHD3 / HYBRID HD3 Terhelésindex: 148/145 Sebességindex: M Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
534.465 Ft +ÁFA
2025. május 20. 19:49 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mrl Szélesség: 710 Magasság: 70 Átmérő: 38 Mintázat: RRT-770 Terhelésindex: 175 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
417.047 Ft +ÁFA
2025. május 20. 19:39 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Armour Szélesség: 620 Magasság: 70 Átmérő: 42 Mintázat: R-1W Terhelésindex: 160 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
99.701 Ft +ÁFA
2025. május 20. 19:34 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Tvs Szélesség: 400 Magasság: 55 Átmérő: 22.5 Mintázat: FL09 Terhelésindex: 152 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
19.709 Ft +ÁFA
2025. május 20. 19:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mrl Szélesség: 6.50 Magasság: 0 Átmérő: 16 Mintázat: MIM-374 Terhelésindex: 106 Sebességindex: A6 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
76.476 Ft +ÁFA
2025. május 20. 19:24 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Firestone Szélesség: 205 Magasság: 75 Átmérő: 17.5 Mintázat: FS411 Terhelésindex: 124/122 Sebességindex: M Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
195.252 Ft +ÁFA
2025. május 20. 19:14 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Seha Szélesség: 460 Magasság: 70 Átmérő: 24 Mintázat: OR71 Terhelésindex: 159 Sebességindex: A8 Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
75.039 Ft +ÁFA
2025. május 20. 19:04 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Firestone Szélesség: 205 Magasság: 75 Átmérő: 17.5 Mintázat: FD611 Terhelésindex: 124/122 Sebességindex: M Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
117.484 Ft +ÁFA
2025. május 20. 18:59 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Galaxy Szélesség: 320 Magasság: 85 Átmérő: 28 Mintázat: EARTH PRO RADIAL 853 Terhelésindex: 124 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
139.913 Ft +ÁFA
2025. május 20. 18:49 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mrl Szélesség: 440 Magasság: 65 Átmérő: 24 Mintázat: FARM XTREME 65 Terhelésindex: 138 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
90.657 Ft +ÁFA
2025. május 20. 18:49 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Bridgestone Szélesség: 205 Magasság: 75 Átmérő: 17.5 Mintázat: RD2 Terhelésindex: 124 Sebességindex: M Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
147.551 Ft +ÁFA
2025. május 20. 18:44 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mrl Szélesség: 380 Magasság: 85 Átmérő: 30 Mintázat: FARM SUPER 85 Terhelésindex: 135 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
90.992 Ft +ÁFA
2025. május 20. 18:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Linglong Szélesség: 385 Magasság: 55 Átmérő: 19.5 Mintázat: L-T10 Terhelésindex: 156 Sebességindex: J Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Gumi
- Gumiabroncs (6.660)
_fill_540x300_0.jpg)
NAV: már kétmillió forintig kérhető automatikusan a részletfizetés
A pénteken életbe lépett módosítás a pótlékmentes részletfizetés lehetőségét..._fill_540x300_0.jpg)
Hazai tejpiac: csökkenő árak, csökkenő fogyasztás?
Szinte minden tejtermék ára csökkent vagy stagnált májusban a KSH szerint.
Hirdetés