Gumiabroncs 6.341 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A gumi főkategórián belül a gumiabroncsok kínálata a leggazdagabb a kerekek, felnik és tömlők mellett. A gumiabroncsokat a legtöbb, kerékkel rendelkező járműnél és munkagépnél széles körben használják. Mivel tulajdonképpen kopóeszközökről van szó, és a gumiabroncsok a folyamatos használat során tervezetten elhasználódnak, így bizonyos időközönként cserélni kell őket. Emellett nem várt események is bekövetkezhetnek, hiszen gumiabroncsaink megsérülhetnek, kilyukadhatnak, azaz deffektet kaphatnak.
Az időjárási viszonyok szintén indokolják a gumiabroncsok időszakos cseréjét, ugyanis a téli és nyári felhasználás eltérő jellege, illetve a gumi, mint anyag alapvető tulajdonságai miatt a hőmérséklet és az útviszonyok erősen befolyásolják a gumik tapadási tulajdonságait. Erre a problémakörre a gumiabroncsok gyártói különféle fejlesztésekkel, eltérő összetételű gumikkal és speciális felületi mintázatokkal reagáltak. Természesen a gumiabroncs rovat hirdetései között egyaránt találhatunk nyári gumikat és téli gumikat is.
A gumiabroncsok tekintetében érintett, a mezőgazdaságban használt gépek és járművek teljes körét felsorolni nem volna egyszerű feladat, így csak néhány fontosabb típust emelnénk ki, amelyek természetesen a rovat apróhirdetéseiben is hangsúlyosan visszaköszönnek: ilyenek a traktorgumi, a bálázó gumi, a pótkocsi gumiabroncsok, gumiabroncsok kombájnhoz, a bobcat gumiabroncs, a teherautó gumik és a különféle rakodó- és építőgépekhez való gumiabroncsok.
A fentiekben felvetett néhány gondolatból is látható, hogy a gumiabroncsok forgalmazása egy rendkívül összetett területet jelent, ha az abroncsok eltérő méretezését és adott járművekhez való kompatibilitását is behozzuk a képbe, akkor még egy ennél is bonyolultabb összképet kapunk. Ezekre az alapvető tulajdonságokra és ismérvekre ugyanakkor a gumiabroncsok vásárlásánál mindenképpen figyelni szükséges, akár új, akár használt gumiabroncs vásárlását tervezzük, legyen szó bármilyen típusú mezőgazdasági gépről, traktorról vagy haszongépjárműről.
A különféle mezőgazdasági célú gumitermékek, gumiabroncsok gyártásával számtalan multinacionális gumigyártó vállalat foglalkozik, így a gumi márkák kínálata igazán bőségesnek mondható. Csak néhány fontosabb gumigyártót emelnénk ki ezek közül: Michelin, Goodyear, Dunlop, Pirelli, Continental, Hankook, Nortec, Barnaul, Camso, Taurus, Linglong, Petlas, BFGoodrich, Haida, Özka, Voltyre, Marcher, Joyroad, Atturo, Alliance, Matador stb.

Olvasson tovább
97.091 Ft +ÁFA
2025. június 25. 02:04 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Barum Szélesség: 235 Magasság: 75 Átmérő: 17.5 Mintázat: BT300R Terhelésindex: 143/141 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
82.472 Ft +ÁFA
2025. június 25. 02:04 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Tianli Szélesség: 19 Magasság: 45 Átmérő: 17 Mintázat: R100 Terhelésindex: 146 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
496.646 Ft +ÁFA
2025. június 25. 02:00 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Alliance Szélesség: 420 Magasság: 70 Átmérő: 28 Mintázat: AGRO FORESTRY 670 Terhelésindex: 140 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
164.661 Ft +ÁFA
2025. június 25. 01:59 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Alliance Szélesség: 340 Magasság: 80 Átmérő: 20 Mintázat: 585 Terhelésindex: 144 Sebességindex: A8 Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
851.559 Ft +ÁFA
2025. június 25. 01:56 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Galaxy Szélesség: 26.5 Magasság: 0 Átmérő: 25 Mintázat: GIANT HIPPO Terhelésindex: 194 Sebességindex: A2 Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
95.008 Ft +ÁFA
2025. június 25. 01:49 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Uniroyal Szélesség: 235 Magasság: 75 Átmérő: 17.5 Mintázat: FH40 Terhelésindex: 132/130 Sebességindex: M Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
431.701 Ft +ÁFA
2025. június 25. 01:35 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Alliance Szélesség: 420 Magasság: 70 Átmérő: 24 Mintázat: AGRO FORESTRY 670 Terhelésindex: 138 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
76.846 Ft +ÁFA
2025. június 25. 01:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Uniroyal Szélesség: 205 Magasság: 75 Átmérő: 17.5 Mintázat: FH40 Terhelésindex: 124/122 Sebességindex: M Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
281.433 Ft +ÁFA
2025. június 25. 01:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Ozka Szélesség: 540 Magasság: 65 Átmérő: 38 Mintázat: AGRO10 Terhelésindex: 156 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
90.937 Ft +ÁFA
2025. június 25. 01:24 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Galaxy Szélesség: 280 Magasság: 70 Átmérő: 16 Mintázat: GARDEN PRO Terhelésindex: 112 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
124.142 Ft +ÁFA
2025. június 25. 01:19 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Continental Szélesség: 9.5 Magasság: 0 Átmérő: 17.5 Mintázat: LDR1 Terhelésindex: 129/127 Sebességindex: L Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
57.150 Ft +ÁFA
2025. június 25. 01:19 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Kabat Szélesség: 13 Magasság: 65 Átmérő: 18 Mintázat: IMP-03 Terhelésindex: 144 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
83.413 Ft +ÁFA
2025. június 25. 01:09 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Uniroyal Szélesség: 225 Magasság: 75 Átmérő: 17.5 Mintázat: DH40 Terhelésindex: 129 Sebességindex: M Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
110.024 Ft +ÁFA
2025. június 25. 01:09 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Goodyear Szélesség: 245 Magasság: 70 Átmérő: 17.5 Mintázat: KMAX S G2 Terhelésindex: 136/134 Sebességindex: M Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
172.669 Ft +ÁFA
2025. június 25. 01:09 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Pirelli Szélesség: 315 Magasság: 70 Átmérő: 22.5 Mintázat: R02 PROFUEL STEER Terhelésindex: 158/150 Sebességindex: L Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
133.925 Ft +ÁFA
2025. június 25. 01:04 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Michelin Remix Szélesség: 385 Magasság: 65 Átmérő: 22.5 Mintázat: XTE3 Terhelésindex: 160 Sebességindex: J Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
91.299 Ft +ÁFA
2025. június 25. 00:59 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Windpower Szélesség: 245 Magasság: 70 Átmérő: 17.5 Mintázat: WSR 24 Terhelésindex: 136/134 Sebességindex: M Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
161.614 Ft +ÁFA
2025. június 25. 00:59 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Pirelli Szélesség: 315 Magasság: 80 Átmérő: 22.5 Mintázat: FG01S Terhelésindex: 156/150 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
47.559 Ft +ÁFA
2025. június 25. 00:59 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Kabat Szélesség: 9.00 Magasság: 0 Átmérő: 16 Mintázat: IMP-09 Terhelésindex: 125 Sebességindex: A6 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
155.457 Ft +ÁFA
2025. június 25. 00:54 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Windpower Szélesség: 12 Magasság: 0 Átmérő: 22.5 Mintázat: WGC 08 Terhelésindex: 149 Sebességindex: 152 Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
101.146 Ft +ÁFA
2025. június 25. 00:54 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Aplus Szélesség: 315 Magasság: 80 Átmérő: 22.5 Mintázat: D801 Terhelésindex: 156/150 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
117.484 Ft +ÁFA
2025. június 25. 00:49 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Petlas Szélesség: 315 Magasság: 80 Átmérő: 22.5 Mintázat: SH100 Terhelésindex: 154/150 Sebességindex: M Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
98.008 Ft +ÁFA
2025. június 25. 00:49 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Ceat Szélesség: 14.9 Magasság: 0 Átmérő: 24 Mintázat: FARMAX R1 Terhelésindex: 128 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
78.504 Ft +ÁFA
2025. június 25. 00:44 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Alliance Szélesség: 280 Magasság: 70 Átmérő: 18 Mintázat: AGRISTAR 2 Terhelésindex: 114 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
506.079 Ft +ÁFA
2025. június 25. 00:39 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Alliance Szélesség: 650 Magasság: 65 Átmérő: 26.5 Mintázat: 380 Terhelésindex: 174 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Gumi
- Gumiabroncs (6.341)
_fill_540x300_0.jpg)
Az idei az egyik legsúlyosabb aszály az évtizedben – komoly károkat okozhat a kukoricában
A HUN-REN kutatói szerint a 2025-ös aszály az elmúlt évtizedek legsúlyosabbjai...
Ez mindenkit érint: egyre durvább nyári zivatarok jöhetnek
Miért lesz egyre kiszámíthatatlanabb a nyári időjárás? A válasz a globális...