Gumiabroncs 6.339 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A gumi főkategórián belül a gumiabroncsok kínálata a leggazdagabb a kerekek, felnik és tömlők mellett. A gumiabroncsokat a legtöbb, kerékkel rendelkező járműnél és munkagépnél széles körben használják. Mivel tulajdonképpen kopóeszközökről van szó, és a gumiabroncsok a folyamatos használat során tervezetten elhasználódnak, így bizonyos időközönként cserélni kell őket. Emellett nem várt események is bekövetkezhetnek, hiszen gumiabroncsaink megsérülhetnek, kilyukadhatnak, azaz deffektet kaphatnak.
Az időjárási viszonyok szintén indokolják a gumiabroncsok időszakos cseréjét, ugyanis a téli és nyári felhasználás eltérő jellege, illetve a gumi, mint anyag alapvető tulajdonságai miatt a hőmérséklet és az útviszonyok erősen befolyásolják a gumik tapadási tulajdonságait. Erre a problémakörre a gumiabroncsok gyártói különféle fejlesztésekkel, eltérő összetételű gumikkal és speciális felületi mintázatokkal reagáltak. Természesen a gumiabroncs rovat hirdetései között egyaránt találhatunk nyári gumikat és téli gumikat is.
A gumiabroncsok tekintetében érintett, a mezőgazdaságban használt gépek és járművek teljes körét felsorolni nem volna egyszerű feladat, így csak néhány fontosabb típust emelnénk ki, amelyek természetesen a rovat apróhirdetéseiben is hangsúlyosan visszaköszönnek: ilyenek a traktorgumi, a bálázó gumi, a pótkocsi gumiabroncsok, gumiabroncsok kombájnhoz, a bobcat gumiabroncs, a teherautó gumik és a különféle rakodó- és építőgépekhez való gumiabroncsok.
A fentiekben felvetett néhány gondolatból is látható, hogy a gumiabroncsok forgalmazása egy rendkívül összetett területet jelent, ha az abroncsok eltérő méretezését és adott járművekhez való kompatibilitását is behozzuk a képbe, akkor még egy ennél is bonyolultabb összképet kapunk. Ezekre az alapvető tulajdonságokra és ismérvekre ugyanakkor a gumiabroncsok vásárlásánál mindenképpen figyelni szükséges, akár új, akár használt gumiabroncs vásárlását tervezzük, legyen szó bármilyen típusú mezőgazdasági gépről, traktorról vagy haszongépjárműről.
A különféle mezőgazdasági célú gumitermékek, gumiabroncsok gyártásával számtalan multinacionális gumigyártó vállalat foglalkozik, így a gumi márkák kínálata igazán bőségesnek mondható. Csak néhány fontosabb gumigyártót emelnénk ki ezek közül: Michelin, Goodyear, Dunlop, Pirelli, Continental, Hankook, Nortec, Barnaul, Camso, Taurus, Linglong, Petlas, BFGoodrich, Haida, Özka, Voltyre, Marcher, Joyroad, Atturo, Alliance, Matador stb.

Olvasson tovább
262.504 Ft +ÁFA
2025. július 19. 23:09 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Bridgestone Szélesség: 420 Magasság: 85 Átmérő: 30 Mintázat: VX-R TRACTOR Terhelésindex: 140 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
22.717 Ft +ÁFA
2025. július 19. 23:04 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Armour Szélesség: 6.00 Magasság: 0 Átmérő: 14 Mintázat: R1 Terhelésindex: Sebességindex: Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
226.472 Ft +ÁFA
2025. július 19. 23:04 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Firestone Szélesség: 440 Magasság: 65 Átmérő: 28 Mintázat: MAXITRACTION 65 Terhelésindex: 131 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
327.307 Ft +ÁFA
2025. július 19. 22:59 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Bridgestone Szélesség: 480 Magasság: 70 Átmérő: 30 Mintázat: VX-R TRACTOR Terhelésindex: 141 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
80.236 Ft +ÁFA
2025. július 19. 22:59 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Galaxy Szélesség: 12.4 Magasság: 0 Átmérő: 28 Mintázat: EARTH PRO 45 Terhelésindex: 123 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
359.906 Ft +ÁFA
2025. július 19. 22:59 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Bridgestone Szélesség: 480 Magasság: 70 Átmérő: 34 Mintázat: VX-R TRACTOR Terhelésindex: 143 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
193.701 Ft +ÁFA
2025. július 19. 22:59 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Bridgestone Szélesség: 380 Magasság: 85 Átmérő: 24 Mintázat: VX-TRACTOR Terhelésindex: 131 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
85.969 Ft +ÁFA
2025. július 19. 22:54 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mitas Szélesség: 10 Magasság: 0 Átmérő: 16.5 Mintázat: SK-05 Terhelésindex: 135 Sebességindex: A3 Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
40.909 Ft +ÁFA
2025. július 19. 22:54 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Galaxy Szélesség: 11.5 Magasság: 80 Átmérő: 15.3 Mintázat: IMP PRO Terhelésindex: 145 Sebességindex: A6 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
27.500 Ft +ÁFA
2025. július 19. 22:49 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mrl Szélesség: 10 Magasság: 75 Átmérő: 15.3 Mintázat: MAW-200 Terhelésindex: 129 Sebességindex: A6 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
207.358 Ft +ÁFA
2025. július 19. 22:49 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Pirelli Szélesség: 295 Magasság: 80 Átmérő: 22.5 Mintázat: TG01S Terhelésindex: 152/148 Sebességindex: L Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
214.953 Ft +ÁFA
2025. július 19. 22:49 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mrl Szélesség: 460 Magasság: 85 Átmérő: 34 Mintázat: FARM SUPER 85 Terhelésindex: 147 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
249.673 Ft +ÁFA
2025. július 19. 22:44 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Firestone Szélesség: 480 Magasság: 65 Átmérő: 28 Mintázat: MAXITRACTION 65 Terhelésindex: 136 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
96.406 Ft +ÁFA
2025. július 19. 22:39 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Galaxy Szélesség: 360 Magasság: 70 Átmérő: 28 Mintázat: EARTH PRO RADIAL 700 Terhelésindex: 125 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
294.205 Ft +ÁFA
2025. július 19. 22:39 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Firestone Szélesség: 540 Magasság: 65 Átmérő: 24 Mintázat: MAXITRACTION 65 Terhelésindex: 140 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
189.839 Ft +ÁFA
2025. július 19. 22:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Galaxy Szélesség: 17.5 Magasság: 0 Átmérő: 24 Mintázat: INDUSTRIAL R-1 Terhelésindex: Sebességindex: Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
94.469 Ft +ÁFA
2025. július 19. 22:29 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mrl Szélesség: 230 Magasság: 95 Átmérő: 32 Mintázat: SPRAYER RC-950 Terhelésindex: 131 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
89.429 Ft +ÁFA
2025. július 19. 22:19 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mrl Szélesség: 14.9 Magasság: 0 Átmérő: 28 Mintázat: MRT-329 Terhelésindex: 130 Sebességindex: A6 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
547.071 Ft +ÁFA
2025. július 19. 22:19 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Firestone Szélesség: 600 Magasság: 65 Átmérő: 34 Mintázat: MAXITRACTION 65 Terhelésindex: 151 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
48.614 Ft +ÁFA
2025. július 19. 22:14 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Mitas Szélesség: 6.00 Magasság: 0 Átmérő: 13 Mintázat: SNOWTRAC Terhelésindex: Sebességindex: A6 Rakodógép, munkagép, bobcat, homlokrakodó, autódaru, bányagép gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
124.520 Ft +ÁFA
2025. július 19. 22:14 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Starmaxx Szélesség: 385 Magasság: 65 Átmérő: 22.5 Mintázat: LZ300 Terhelésindex: 160 Sebességindex: K Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
163.091 Ft +ÁFA
2025. július 19. 22:09 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Hankook Szélesség: 295 Magasság: 80 Átmérő: 22.5 Mintázat: AL22 Terhelésindex: 154/149 Sebességindex: M Teherautó és busz gumiabroncsok belföldi és nemzetközi felhasználásra készletről, gyors szállítással.
169.740 Ft +ÁFA
2025. július 19. 22:09 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Alliance Szélesség: 320 Magasság: 85 Átmérő: 34 Mintázat: FARMPRO 2 Terhelésindex: 133 Sebességindex: A8 Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
749.213 Ft +ÁFA
2025. július 19. 22:09 Gumiabroncs Százhalombatta
Márka: Michelin Szélesség: 540 Magasság: 65 Átmérő: 28 Mintázat: MULTIBIB Terhelésindex: 142 Sebességindex: D Traktor, kombájn, mezőgazdasági pótkocsi gumiabroncsok készletről, gyors szállítással.
90.000 Ft
Eladó 3 db. - alig igénybe vett (szinte új) - Effiplus HIMMER II 255/35 ZR19 96W Extra load márkájú nyári gumi.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Gumi
- Gumiabroncs (6.339)

Kincstár: elindult a kárenyhítési határozatok kiküldése
A kárenyhítési hozzájárulás befizetése kulcsfontosságú a támogatásokhoz. Nézd...
Élet a szántóföldön – a gazdálkodók és a székicsér együttélése
A különleges madárfaj természetvédelmi értéke 500 000 Ft.
Hirdetés
_fill_540x300_0.jpg)