Javítás 97 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A javítás hirdetési kategóriában a mezőgazdaság teljes területére vonatkozóan találhatunk szervizelésre, javításra, felújításra vonatkozó apróhirdetéseket. Ami elromolhat, az el is romlik, tartja az örökzöld mondás, nincs ez máshogyan az agrárszektorban sem: mindezt továbbgondolva azt válaszolhatnánk, hogy amit meg tudunk javítani, javítsuk is meg! A Piactér javítás rovatában ehhez találhatunk megbízható szakembereket, különböző elromlott mezőgazdasági gépek és eszközök javításával és szervizelésével foglalkozó cégeket.
A hirdetéseket böngészve olyan ajánlatokkal találkozhatunk, mint például a traktorok javítása, kombájnok szervizelése, szemestermény tárolók, takarmány silók, magtárak javítása, beázások megszüntetése (például üvegszál javítás-felújítás által), tartályok javítása, felújítása. Emellett targonca szerviz, targonca javítás és bérelhető targoncák is megjelennek az ajánlatok között. Továbbá előkerülnek még a hűtő-fűtő berendezések és a kompresszor javításával foglalkozó szakemberek is.
Hirdetnek itt országos permetezőszervizek, öntözőberendezések felújítását és növényházak karbantartását végző vállalkozások. Kínálnak klímabeépítést, hirdetnek vetőgép felújítást vállaló szakemberek, forgó gépalkatrészek statikus és dinamikus kiegyensúlyozását, növényházi vezérlő computerek javítását, hidraulika tömlő, hidraulika cső gyors javítását, ponyvajavítást, szivattyúk és villanymotorok javítását, vagy éppen meghibásodott kardántengelyek szerelését végző vállalkozások.
Megjelennek a mezőgazdasági munkagépek homokszórására, felújítására, újrafestésére vonatkozó ajánlatok is. Vannak itt olyan, csak egy adott helyszínen elvégezhető, kiszállásos szolgáltatások is, mint a mérlegjavítás, mérleg hitelesítés, karbantartás, kalibrálás, hídmérlegek szervizelése, vagy a furatjavítás, vonalfúrás, perselyezés.
A kerti kisgépek javítása és benzinmotoros kisgépek javítása témák természetesen szintén előkerülnek, sőt esetenként néhány általánosabb jellegű, a mezőgazdasághoz kevésbé kötődő hirdetéssel is találkozhatunk a lakásfelújítás, háztetők javítása, nádtetők javítása, felújítása, redőnyjavítás témakörökben.
A legismertebb mezőgazdasági márkák mind előkerülnek a gépjavítással és szervizeléssel foglalkozó szolgáltatók hirdetéseinek szövegében: CASE IH, MTZ, Steyr, New Holland, Massey Ferguson, John Deere, Claas, Fendt, JCB, TZ4K, Rába, Hardi a teljesség igénye nélkül.
A javítás rovat hirdetései az egész országot lefedik, így legyen akármilyen mezőgazdasági gépeket, eszközöket érintő problémája, szinte biztos, hogy itt megtalálja a javításhoz szükséges megfelelő szakembert. Ne feledje tehát, ha mezőgazdasági gépjavításra keres szakembert, akkor először mindenképpen Agroinform Piactéren nézzen körül!

Olvasson tovább
Cégünk motorosgörgők, dobmotorok, futószalagmotorok teljeskörű javításával foglalkozik, fél év garancia vállalással! Legyen szó ITOH DENKI, Interroll, Van der Graaf, BDL, Rulmeca, régi NDK-ban gyártott és más egyéb típusú dobmotorról. Az ország...
Cégünk áramfejlesztők teljes körű szervizelésével foglalkozik! Csak ipari áramfejlesztőket javítunk. Barkács- és kínai áramfejlesztők javítását nem vállaljuk. Cégek és magánszemélyek számára egyaránt vállaljuk az áramfejlesztők karbantartását,...
Cégünk rövid határidővel vállal teher-, mezőgazdasági és ipari gumiabroncsok szakszerű javítását, vulkanizálását. A növekvő gumiabroncsárak miatt még mindig a jól elvégzett javítás a legolcsóbb. Az új abroncs árának töredékéért biztosítjuk kerekének...
Tisztelt Érdeklődő! Vállalom haszongépjárművek vezetőüléseinek teljes vagy részleges javítását. - Mechanikai és levegős rész javítása - Kárpit, illetve szivacs javítása - Új ülések értékesítése - Teherautó ülés, busz ülés, traktor ülés stb....
100.000 Ft
Aktuális ajánlataink! - üvegszálas tartály, kád, siló, stb. javítása, felújítása, - szemestermény tárolósiló, magtár, karbantartása, beázások javítása garanciával. - terményszárítók külső-belső karbantartása, tisztítása, - kármentők, tűzi víz tárolók...
Vákuumszivattyúk (RO-210, JUROP, MEC stb.) felújítását garanciával, számlaképesen vállalom. Tolózárak, lapátok, túltöltésgátlók eladók.
Országos szinten vállalunk vízkezelő rendszerek kiépítését, felújítását és éves karbantartási munkákat. Munkatársaink 10+ év tapasztalattal és számos sikeres referenciával rendelkeznek. Rugalmasan alkalmazkodunk a projektek elvárásaihoz. Szakértő...
Elindult az új weboldalunk! Örömmel értesítjük Partnereinket, hogy mostantól online is elérhetők vagyunk: Szolgáltatásaink: • Permetezőgépek vizsgára felkészítése és műszaki vizsgáztatása • GPS rendszerek telepítése • Alkatrészbeszerzés Az ország...
Az ország bármely pontjára tudunk futárt küldeni a földfúró rakétáért. Gyors árajánlatadás és javítási idő. Igyekszünk a legrövidebb idő alatt megjavítani, hogy minél kevesebb ideig essen ki a munkából. 1. Hívjon minket a megadott telefonszámon!...
Cégünk villanymotorok teljes körű szervizelésével foglalkozik! Cégek és magánszemélyek számára egyaránt vállaljuk a villanymotorok tekercselését, villanymotor csapágyazását, karbantartását, felújítását, szervizelését. Akár országos oda-vissza...
3.500 Ft +ÁFA
Üdvözletem! Budai Tibor vagyok, családi vállalkozásunkban nádtető-javítással és -készítéssel foglalkozunk. Biztosan hallott már az új EU-által bevezetett nádtetős ház tulajdonosok szabályairól és nádtető védelméről, például: tűzmentesítés,...
Az ország bármely pontjára tudunk futárt küldeni a földfúró rakétáért. Gyors árajánlatadás és javítási idő. Igyekszünk a legrövidebb idő alatt megjavítani, hogy minél kevesebb ideig essen ki a munkából. 1. Hívjon minket a megadott telefonszámon!...
Az ország bármely pontjára tudunk futárt küldeni a földfúró rakétáért. Gyors árajánlatadás és javítási idő. Igyekszünk a legrövidebb idő alatt megjavítani, hogy minél kevesebb ideig essen ki a munkából. 1. Hívjon minket a megadott telefonszámon!...
35+ év szakmai tapasztalatunkkal ipari, mezőgazdasági és háztartási villanymotorok teljes körű szervizelését végezzük. Szakterületünk a tekercselés, javítás, karbantartás és felújítás – a legkisebb fűnyírótól a 90 kW feletti ipari motorokig. Ipari...
Cégünk hidraulika tömlők javításával, gyártásával foglalkozik. Cégek és magánszemélyek számára egyaránt vállaljuk a hidraulika tömlők gyártását. Akár országos oda-vissza szállítás is megoldható! Telephelyünk: Csige-Csapágy Kft., 4060 Balmazújváros,...
Az ország bármely pontjára tudunk futárt küldeni a földfúró rakétáért. Gyors árajánlatadás és javítási idő. Igyekszünk a legrövidebb idő alatt megjavítani, hogy minél kevesebb ideig essen ki a munkából. 1. Hívjon minket a megadott telefonszámon!...
Megbízható szervizpartner mezőgazdasági drónjai mögött – AgroTech Drone szakértelmével Az AgroTech Drone nem csupán drónokat értékesít: hosszú távú partnerek vagyunk azoknak a gazdálkodóknak, akik nem engedhetik meg maguknak a leállásokat a szezon...
Cégünk szivattyúk teljes körű szervizelésével foglalkozik. Cégek és magánszemélyek számára egyaránt vállaljuk a szivattyúk tekercselését, csapágyazását, karbantartását, felújítását, szervizelését. Akár országos oda-vissza szállítás is megoldható!...

2025. augusztus 15. 11:35 Javítás Szlovákia
Etetőkocsi javitás és alkatrészek gyártása
Vállaljuk Pedrollo szivattyúk garanciális, illetve garancián túli javítását. Ezen kívül más szivattyúk javítását is vállaljuk (Elpumps, DAB, Leo stb.). Valamint villanymotorok állórészeinek tekercselését. - Csapágyazás - Szimmering csere -...
Cégünk villanymotorok teljes körű szervizelésével foglalkozik. Cégek és magánszemélyek számára egyaránt vállaljuk a villanymotorok tekercselését, csapágyazását, karbantartását, felújítását, szervizelését. Akár országos oda-vissza szállítás is...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Szolgáltatás
- Javítás (97)

Új korszak a Versatile-nál: így hódítaná meg a világpiacot a kanadai gyártó
A Versatile generációk óta megbízható név Észak-Amerika gazdái körében.
A tejben és a levegőben is ott a vírus – komoly gondban a tejipar
Egyelőre a vírus esetében széles körű emberi alkalmazkodásról még nincs szó.