Gabonafélék 184 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szántóföld, gabonafélék elnevezésű hirdetési kategóriában főként szemestermények, illetve különféle gabonafajták terményei között böngészhetünk. Az apróhirdetések a következő alkategóriákba szerveződnek: árpa, búza, cirok, köles, kukorica, napraforgó, rozs, tritikálé, zab, mák, mustármag, repce, egyéb gabonafélék.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
Olvasson tovább
8.000 Ft
Kiemelt 6 éve hirdető
Réti talajon (volt rizsföldek, agyagos kötött, síkság (homok és kő mentes)) marhatrágyával termelt 2024 termésű őszi zab eladó. Betegségekre ellenálló, de mérsékelt mennyiséggel termő kíváló csírázó képességű magból. Gyom, vegyszer- és műtrágya...
250 Ft
2022-es termésű, tisztított, gázosított takarmány borsó eladó Debrecenben. Ráncos szemű, horpadt szemű. Ki van mérve a borsó 50 kg-os kiszerelésbe, új zsákba. Ára: 1-9 kg-ig: 310 Ft / kg 10-28 kg-ig: 290 Ft/kg 29-990 kg-ig: 270 Ft/kg 1000 kg-tól: 250...
290 Ft
Vegyszermentesen termelt, szép sárga, 2x rostált tönkölybúza eladó akár Postai Utánvéttel Is. Kedvező szállítási költségekkel. Tönkölybúza ára : 1-9 kg 330 Ft / kg 10-29 kg-ig: 310 Ft /kg 30 kg-tól: 290 Ft/kg Személyes átvétel: Debrecen, Alma u. 15...
Árpa eladó ömlesztve. 2024-es termés.
250 Ft
Takarmány popcorn kukorica mag eladó, akár postai szállítással, utánvétes fizetéssel. Ára: 1-9 kg-ig: 280 Ft/kg 10-29 kg-ig: 260 Ft/kg 30 kg-ról: 250 Ft/kg + szállítási költség Rendelhető 4 kg-tól. Személyes átvétel: Debrecen, Alma u. 15 Takarmány és...
8.500 Ft
Tritikálé eladó, minimum elvihető mennyiség: 50 q. 8500 Ft/q.
Tisztelt Termelők, Kedves Partnereink! Köszönjük, hogy bennünket hívnak, és ilyen sokan megtisztelnek bizalmukkal. Vargáné Tünde vagyok, 22 éve dolgozom a gabonaszakmában. 2012 óta saját cégem keretében tevékenykedem, ügyfeleink megelégedésére....
Tisztelt gazdàlkodók! Protein Trade d.o.o,Slovenija keres uj partnereket,akikkel megbízhatóan dolgozhasson , gabona- kukorica piacon. Érdeklődni telefonon
350.000 Ft
Csiga cső hossz: 6 méter Tömlő mérete: 76 mm belső és 100 mm külső Motor: 4 kW (220 V) Teljesítménye: állítható (max. 10 t/óra) Garancia: 12 hónap Acél kovácsolt csavar Más hosszúságok is elérhetőek. Részletekért hívjon!
420.000 Ft
Csiga cső hossz: 10 méter Tömlő mérete: 76 mm belső és 100 mm külső Motor: 2,2 kW (380 V) Teljesítménye: állítható (max. 10 t/óra) Garancia: 12 hónap Acél kovácsolt csavar Más hosszúságok is elérhetőek. Részletekért hívjon!
11.000 Ft
Héregen eladó szárított, tisztított kukorica 11.000 forintos mázsánkénti áron. Ugyanitt búza eladó. A gabona ömlesztve van tárolva, igény esetén a vevőnek kell felzsákolnia!
14.000 Ft
Fémzárolt magból termesztett, tisztított, tavaszi zab, Perun fajta, 30 kg-os egalizált zsákban, 14 000 Ft/q-ás áron eladó. Bács-Kiskun megye, Szank.
9.000 Ft +ÁFA
Kukorica eladó a medinai szárítóból! 210 mázsa egyben eladó! 9000Ft/mázsa Csak egyben eladó!
Buza malmi és euro minőségű.
Toxinmentes 5 ppb alatti Kukorica eladó.
150 Ft
Gyommagos sárga köles eladó 150 Ft/kg, 40 kg-os egalizált zsákban. Összesen 1500 kg.
300 Ft
Tisztított, jó minőségű, fehér köles GK Alba eladó,felzsákolva ppzsák vagy big-bag zsákban 300ft/kg Tisztított, jó minőségű, vörös köles GK Piroska eladó,felzsákolva ppzsák vagy big-bag zsákban 300ft/kg Bács-kiskun megye Szank
270 Ft
Magyarországi termelésű, tisztított, rostált étkezési rozs eladó postai utánvéttel kedvező szállítási költséggel. A rozs ára: 1-9 kg: 330 Ft/kg 10-29 kg-ig: 290 Ft/kg 29 kg-tól: 270 Ft/kg Személyes átvétel: Debrecen, Alma u. 15 Takarmány és Gazdabolt...
Agro-Lak Kft. árpát, takarmány búzát, tönköly búzát, euro-, malmi-, durumbúzát valamint rozst, zabot, cirokot és kukoricát vásárol kompenzációs felárral is azonnali fizetéssel országosan.
Ömlesztett kukoricatárolóból eladó, zsákolás megoldható. Az ár mennyiségfüggő, kérem, érdeklődjön.
Búza eladó ömlesztve.ár megegyezés szerint.
230 Ft
2024. évi magyarországi termelésű takarmány sárga köles eladó. Vetőmagüzemi tisztítású, kifogástalan, szabványos minőségű. NEM VETŐMAG! Ára: 1-9 kg-ig: 350 Ft/kg 10-99 kg-ig: 320 Ft/kg 100 kg-ról: 230 Ft/kg Személyes átvétel: Debrecen, Alma u. 15...
42.000 Ft +ÁFA
Alfaseed Jami szemes cirok, korai érésű, piros. kiszerelés: 300.000 szem /zsák Ajánlott vetési sűrűsége 240.000-320.000 szem (talajtípustól függően). Concep III-as antidótumos kezelés esetén PRE- illetve korai POST technológiában s-metolaklór...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Nem elég, hogy leesett, még be is akadt a haladó traktor alá
Helikopterrel szállították kórházba a férfit az apák napján történt baleset...
Hirdetés
