Gabonafélék 229 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szántóföld, gabonafélék elnevezésű hirdetési kategóriában főként szemestermények, illetve különféle gabonafajták terményei között böngészhetünk. Az apróhirdetések a következő alkategóriákba szerveződnek: árpa, búza, cirok, köles, kukorica, napraforgó, rozs, tritikálé, zab, mák, mustármag, repce, egyéb gabonafélék.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
Olvasson tovább
7.500 Ft
Kombájntiszta zab eladó.
12.000 Ft
Tritikále vetőmag tisztaságú eladó Kecskeméten. Tavaly első fok volt. Kérhető 50 kg-os vagy 500 kg-os zsákban.
8.000 Ft
Eladó kombájntiszta rozs, minimális pannon bükkönyt tartalmaz. Ömlesztve, igény esetén zsákolva, tisztítva.
80.000 Ft
Tisztított őszi zab (MV Hópehely) eladó!
9.000 Ft
Eladó kukorica fedett tárolóból! Összesen 250 q, minimum 20 mázsa vásárolható.
Magyar, ISCC-s 2024-es, 3000 tonna szárított takarmánykukorica legjobb ajánlatért eladó. Bővebben telefonon.
16.000 Ft
Kiváló minőségű aranysárga zab vetésre tisztítótól 160 Ft/kilója eladó.
120 Ft
Kiváló minőségű zab termelőtől, kis- és nagy tételben eladó! 120 Ft/kg.
100 Ft
Búza termelőtől eladó , kis tételben is, 100 Ft /kilója
120 Ft
Aranysárga, kiváló minőségű zab termelőtől, kis tételben is eladó. 120 Ft kilója.
10.000 Ft
Zab tavaszi eladó 10.000 Ft/mázsa.
10.000 Ft
Eladó elsővetésű tritikálé, nagyszemű, kiváló minőségű – akár kis mennyiségben is! Friss, kiváló minőségű, elsővetésű tritikálé eladó. Vetőmagnak és takarmánynak egyaránt ideális, tiszta és jól tárolt. Akár kis- és nagytételben (kapacitás: 500 mázsa)...
10.000 Ft
Eladó takarmányzab saját termelésből – ömlesztve vagy big-bag zsákban. Eladásra kínálunk kiváló minőségű, saját gazdaságunkban termelt takarmányzabot ömlesztve vagy big-bag zsákos kiszerelésben. Ár: 10.000 Ft/mázsa Kiszerelés: ömlesztve vagy big-bag...
150 Ft
Tönköly és Alakor búza hántolás ki mennyiségben 150/kg
600 Ft
Alakor búza hántólt, tisztított, malmozható eladó 600forint/kg
Takarmány árpát keresek megvételre, 700 tonnát, rövid szállítási határidővel, előre fizetéssel. Az ár a hely és a minőség függvényében alakul.
100 Ft
Tisztított fekete zab eladó big bagben vagy ömlesztve.
Eladó egy 2 szobás lakás a belvárosban, jó elosztású, világos, erkélyes. Az ingatlan közelében boltok, iskola, tömegközlekedés található. További információkért keressen üzenetben.
120 Ft
Rozs, VARDA elitből vetett (1. fok), biogazdaságból, igény szerint tanúsítvánnyal. Vetőmagnak tisztított (2 mm). Big bagben 500-800 kg egalizálva.
Eladó a képeken látható, kb. 11 tonna homoki zab. Kunszentmártonban található.
350 Ft
Király búza vegyszer nélküli termesztésből, kombájn tisztaságú búza, és liszt eladó.
300 Ft
Tönke búza vegyszermentes termesztésből eladó. Kombájn tiszta ,hántolt, és liszt is kapható.
300 Ft
Alakor búza vegyszer nélküli termesztésből, kombájn-tiszta, hántolt és liszt eladó.
10.000 Ft
Kis és nagy mennyiségben, zsákolva vagy ömlesztve. 500 t.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Folytatás az időjárásban: Menetrend szerint érkezik a változás
Érkezik a csapadékosabb idő, visszaesik a hőmérséklet is.
Kalászos útravaló – az Agroinform TechMag friss száma
A kalászos gabonák termesztése ma már nem ösztönös rutin, hanem alapos szakmai...