Hirdetés
Kukorica 67 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kukorica világszerte az egyik legnépszerűbb takarmánynövény, amelynek emellett élelmiszeripari, illetve egyéb ipari felhasználása szintén jelentősnek mondható, hiszen előszeretettel használják különféle ipari alapanyagok (például keményítő, invertcukor, alkohol, bioetanol) előállítása során. Mindezt figyelembe véve egyáltalán nem meglepő, hogy napjainkban a kukorica az egyik legnagyobb területen termesztett szántóföldi kultúrnövény. A kukorica eredeti őshazája Amerika (az eddig fellelt legidősebb kukoricamaradványt Mexikóban a Teohuacán-völgy egyik barlangjában találták, mintegy hatezer éves a lelet), míg az öreg kontinensre Kolumbusz Kristóf közvetítésével került, majd ezt követően Ázsiában és Afrikában spanyol, illetve portugál kereskedők terjesztették el, fokozatosan népszerűvé válva így tulajdonképpen az egész Földön.
A magyarban a kukorica szó valószínűleg a szerb és horvát kukuruz szóból származik, de emellett népies elnevezésekkel is szokták emlegetni törökbúza, tengeri, málé neveken, míg a hivatalos latin neve Zea mays. Rendszertanilag a perjefélék családjába tartozik (hasonlóan a gabonafélékhez), további biológiai jellemzőit illetően egy lágyszárú, egynyári, egylaki, váltott ivarú növényről van szó, amely sokszor igen bőséges terméseredménnyel hálálja meg a megfelelő gondoskodást. A kukoricanövény magassága akár a három métert is elérheti, főként a torzsavirágzatból kifejlődő kukoricacsövön található kukoricaszemekért, azaz a növény magjáért termesztik.
A kukorica rovat apróhirdetései között egyaránt megtalálhatóak a kukoricát kisebb-nagyobb tételben eladni szándékozó hirdetések, ahogyan a keresleti oldalról gabonafelvásárlási ajánlatok is előfordulnak. A takarmánycélú terményértékesítés mellett a kukorica vetőmagként való felhasználása is megjelenik a hirdetések szövegében.
Igazából ebben a hirdetési kategóriában a kukoricát minden elképzelhető formában, mennyiségben és minőségben megtalálhatjuk: szemes kukorica és csöves kukorica, szárítatlan és szárított kukorica, takarmánykukorica, kukorica zsákolva és ömlesztve, bio minősítésű kukorica, kukorica ocsú, törtszem, kukorica felvásárlás, popcorn kukorica, piros kukorica. Valójában szinte tényleg minden formájában találkozhatunk ezzel a terménnyel az apróhirdetések tengerében.

Olvasson tovább
10 éve hirdető
2025. április 25. 06:33 Kukorica Békés, Kondoros
Saját tárolóból 230 tonna kukorica eladó. Kamionos tételben. Ár megegyezés szerint. Békés megye, Kondoros +36204803242
82.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. április 23. 13:07 Kukorica Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Eladó
10 éve hirdető
2025. április 22. 21:00 Kukorica Baranya, Nagynyárád
Toxinmentes 5 ppb alatti Kukorica eladó.
84.000 Ft
3 hete hirdető
2025. április 17. 21:46 Kukorica Hajdú-Bihar, Ebes
Ebesi tárolóból tisztított, szárított takarmánykukorica eladó. Ára: 84 000 Ft/tonna + komp.
9.000 Ft +ÁFA
2 hónapja hirdető
2025. április 16. 18:31 Kukorica Tolna, Medina
Kukorica eladó a medinai szárítóból! 210 mázsa egyben eladó! 9000Ft/mázsa Csak egyben eladó!
13 éve hirdető
2025. április 10. 14:37 Kukorica Pest, Zsámbok
kis és nagy tételben takarmány kukorica eladó
90.000 Ft
11 éve hirdető
2025. április 8. 20:54 Kukorica Pest, Gomba
Eladó tisztított, szárított, AT laborban bevizsgált, toxinmentes kukorica.
8.500 Ft
1 éve hirdető
2025. április 7. 21:03 Kukorica Békés, Kamut
Kukorica eladó kamuti szárítóból! 220 mázsa egyben eladó! 8500+ komp.
130.000 Ft
11 éve hirdető
2025. április 7. 07:48 Kukorica Békés, Békéscsaba
150 tonna TOXINMENTES GRITZ kukorica eladó madáreleség vagy malomipari célra. Csak ömlesztve szállítható.
230 EUR
10 éve hirdető
2025. április 5. 06:24 Kukorica Somogy, Kaposvár
Telep helyen Gazdàtó azonnal fogható. Iràny vonat is jőhet. Kaposvár
1 éve hirdető
2025. április 3. 21:58 Kukorica Budapest, Budapest (XIII. kerület)
Tisztelt Termelő! Cégünk kukoricát vásárol országosan. Ár telephely, mennyiség, toxintartalom függvénye. Előrefjzetéssel is.
10.000 Ft
1 éve hirdető
2025. április 2. 20:10 Kukorica Hajdú-Bihar, Álmosd
Szárított szemes kukorica közvetlen őstermelőtől eladó.
9.000 Ft
10 éve hirdető
2025. március 30. 13:13 Kukorica Hajdú-Bihar, Sáránd
Kukorica szárított, tisztított, zsákolva és ömlesztve eladó.
1 hónapja hirdető
2025. március 28. 19:36 Kukorica Békés, Mezőberény
Kamuti tárolóból 400 mázsa kukorica eladó.
110 Ft
6 éve hirdető
2025. március 27. 22:44 Kukorica Bács-Kiskun, Kerekegyháza
Eladó idei takarmánykukorica 110 Ft/kg áron, 9-es vízzel és bevizsgált toxinmentességgel.
9.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. március 26. 21:50 Kukorica Békés, Újkígyós
Kb. 66 mázsa Takarmány kukorica eladó. Felzsákolva. Az elszállítás a vevő feladata.
10.000 Ft
5 éve hirdető
2025. március 25. 10:24 Kukorica Borsod-Abaúj Zemplén, Tiszakeszi
Eladó 25 t szárított, tisztított kukorica. Tiszakesziben tárolva. Rakodás, mérlegelés a helyszínen megoldható. Szállításban nem tudok segíteni. Lehetőleg egyben eladó.
9.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. március 25. 10:16 Kukorica Somogy, Somogyudvarhely
2024-es aratású, kombájn-tiszta takarmánykukorica eladó! 9000 Ft/q
12.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 25. 08:21 Kukorica Heves, Füzesabony
Organikus piros kukorica díszmadaraknak, galamboknak, baromfinak apró, kerek szemű eladó, kombájntisztán.
10.000 Ft
13 éve hirdető
2025. március 22. 16:28 Kukorica Békés, Nagybánhegyes
Takarmánykukorica eladó.
12.000 Ft
6 éve hirdető
2025. március 22. 06:19 Kukorica Pest, Nagybörzsöny
Eladó toxinmentes, szárított és tisztított kukorica. Ára: 12.000 Ft/q
9.000 Ft
2 éve hirdető
2025. március 21. 15:18 Kukorica Komárom-Esztergom, Ászár
Kukorica eladó Ászáron.
8.500 Ft
1 éve hirdető
2025. március 20. 17:50 Kukorica Békés, Kétsoprony
Kukorica eladó szárítóból! 50 t egyben eladó ! 8500 + komp =9520
8.200 Ft
10 éve hirdető
2025. március 11. 10:42 Kukorica Heves, Tenk
210 t takarmánykukorica eladó
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Gabonafélék
- Kukorica (67)
Sajtóközlemény

Fenyeget a sertéspestis – ezt kell most betartania minden gazdának
A minisztérium figyelmeztet a veszélyekre.
Hirdetés

A szója gyomirtásának sarokpontjai
A hazai szójatermesztés térnyerése új növényvédelmi kihívásokkal jár.