Takarmány 483 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.

Olvasson tovább
9.000 Ft
Eladó 200 db kukorica szár bála 140-150 cm! Kombájn után bálázva, nincs kaszálva, sodorva, tehát homokmentes!!!
950 Ft +ÁFA
A prenatál nyalótál a szárazonálló tejelő szarvasmarháknak makro és mikroelem kiegészítésére szolgáló készítmény. MInden olyan makro és mikroelem megtalálható benne ami a szárazonállás ideje alatt szükséges. Alkalmazása : bárhova kihelyezhető , de...
155 EUR +ÁFA
Búzakorpa eladó ömlesztve, kamionos tételben. Leszállítás előre egyeztetett díj alapján országosan lehetséges. Hosszabb távú szerződéskötés megoldható. Ár: 62 000 Ft + áfa vagy 155 euró + áfa/tonna
13.800 Ft
Eladó! Körbálás széna bála 130-as tömör, zöldre száradt bálák, tárolóból. Ár/db Összesen: 190db Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon: Használt Mg-Gépker
1.950 Ft +ÁFA
Vásároljon közvetlenül a gyártótól! Nagy nyomással préselt, extra minőségű, közepén lyukas nyalósó. Ásványi nyalósó – természetes védelem az állatoknak! 10 kg-os nyalótömb szarvasmarha, ló, juh, kecske, vad számára. Díjmentes kiszállítás az ország...
23 Ft
Eladó! Körbálás búzaszalma tárolóból 125x150 és 125x160 bálák. 150-es 275 kg/db 160-as 320 kg/db Ár: ft/kg Szállítás és rakodás megoldható.
115 Ft +ÁFA
Szelénes kockasó folyamatos adásával az állat ki tudja elégíteni a napi só szükségletét. Jó minőségű, időjárásnak ellenáll, nem porlik szét. Kiszerelés: 10 kg/db. Középen lyukas, nyalósó tartóba kihelyezhető. Kiszállítás raklapon postai úton is...
13.000 Ft
Betárolt lucerna eladó! - 130-as, nem ázott, penészmentes, zöldre száradt takarmánylucerna. - Rakodás a helyszínen megoldott. Helyszín: Gárdony, Fejér megye
9.209 Ft
Speciális biskuit a szív és vázizomzat erősítésére • Stressz helyzetekben a lovak szervezete jelentős igénybevételnek van kitéve. Különösen érintettek a sportlovak, verseny vagy edzés idején, illetve az előrehaladottan vemhes és szoptató kancák....
120 Ft +ÁFA
Kiváló alapanyagból készült , napon szárított , kötőanyag nélkül készült lucerna granulátum eladó Beltartalmi adatok : Szárazanyag 88-90 % , Nyers fehérje 16-22 %, Karotin : 80-100 mg/kg Ömlesztett fajsúly : 650 -700 kg / köbméter. Kiszerelés :...
6.200 Ft +ÁFA
A Salvana juh nyalótálban megvan az összes ásványi anyag ami egy anyajuhnak szükséges. Folyamatos etetése javasolt , de kiemelten fontos a fedeztetés megkezdése előtt kb 3 héttel megkezdeni az etetését. Napi fogyás : 50-80 gr / állat KIszerelés : 10...
880 Ft +ÁFA
A Lacto 50-es nyalótál laktációs fázisban lévő tejelő teheneknek javasolt, a takarmányban adott vitamin- és ásványi anyagok mellett az esetleges plusz igény kielégítésére. Javasolt kihelyezés minden esetben, ha lehet, ivóvízfogyasztásához minél...
145 Ft +ÁFA
A mai követelményeknek mindenben megfelelő borjúindító táp. Javasolt etetés: napi 6 liter tejpótló itatása mellett 6-8 naptól fokozatosan szoktassuk hozzá a borjakat. A táp mellett jó minőségű széna etetése is szükséges, illetve javasolt. 60 napos...
12.000 Ft
Vékonyszárú, zöldre száradt, esőmentes kis és nagy tételben eladó. 125-ös bála.
225 Ft +ÁFA
Állati takarmányozásra, a magyar szabványnak megfelelő minőségű extrahált szójadara értékesítése. Beltartalom: min. 45,5% fehérje Kiszerelés: ömlesztve vagy zsákolva Ár: napi ár, deviza árfolyam függvényében 225-240 Ft/kg + áfa, eladó telephelyén....
95.000 Ft +ÁFA
Natúr kockasó folyamatos adásával az állat ki tudja elégíteni a napi só szükségletét. Jó minőségű, időjárásnak ellenáll, nem porlik szét. Kiszerelés: 10 kg/db. Középen lyukas, nyalósó tartóba kihelyezhető. Kiszállítás raklapon postai úton is...
40 Ft +ÁFA
Bálázott, száraz, penészmentes lucernaszénát vásárolnék jászszentlászlói feldolgozóüzemünkbe. Ajánlati ár: 40 Ft/kg.
180 Ft +ÁFA
Kiváló minőségű, első osztályú takarmányborsó eladó! Az ország egész területére díjmentesen szállítjuk! Ár: 180 Ft/kg Minimális rendelési mennyiség: 1 big bag zsák (1000 kg) Ne habozzon, biztosítsa be takarmányellátását még ma!
7.390 Ft
MULTIVITAMIN-KONCENTRÁTUM POR ALAKBAN Szakszerű takarmányozással biztosítani tudjuk a haszonállatok termeléséhez szükséges vitaminokat. Váratlan megterhelések, stresszhelyzetek, hosszan tartó magas szintű termelés, betegség, lábadozás, a...
1.009 Ft
Összetétel: Búza takarmányliszt, kalcium-karbonát, adalékanyagok. Beltartalmi értékek / kg: Szárazanyag: 88 % Nyershamu: 3,90 % Aromaanyag: 25.000,00 mg Takarmány rendeltetésszerű felhasználási javaslata: Takarmány-kiegészítőként: A Big-Aroma por...
2.824 Ft
A BIOSAXON termékcsaládban talál általános- és ásványi nyalósókat. Mindkettő alapját az Alpok nyújtotta tiszta vákuumsó képzi. Az ásványi nyalósók esetében, olyan természetes ásványokat és nyomelemeket is használunk melyeket az állatok...
300 EUR +ÁFA
Kiváló takarmány tejelő és hízómarha állatok részére. Magas fehérjetartalom mellett magas az olajtartalma is, amivel jelentős mennyiségű energiához jut az állat. Beltartalmi adatai: Sza 90%, Nyers fehérje 29-31%, Olajtartalom 10-12%. A megadott ár az...
110 Ft +ÁFA
Romániai sóbányából beszerzett robbantott só, amely állati takarmányozásra vagy sószoba kialakítására alkalmas. Kézzel válogatott, törmelék sót nem tartalmaz. Ára: 110 Ft/kg + áfa. Postai szállításra is van lehetőség, amelynek költségéről előre...
165 Ft +ÁFA
Kézzel válogatott robbantott kősó, nyalósó kalodában kiszállítva az ország bármely pontjára! 950 kg/kaloda A feltüntetett ár a kősó ára: 165 Ft/kg + áfa + kaloda, kiszállítva. Préselt kocka nyalósó esetén kérje termék- és árajánlatunkat az...
31.590 Ft
Borjú-bárány-malac tejpótló tápszer , tejpor 20 kg/ zsák 100 g tápszert 1 liter max.40 fokos vízben kell feloldani. Kiszállítva postai utánvéttel bárhová az országban! (a feltüntetett ár már tartalmazza a postaköltség összegét is) Megrendeléshez...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (483)
- Egyéb takarmány (439)
- Pellet (9)
- Szalma (12)
- Széna (18)
- Takarmány lucerna (5)

Hőség, záporok és élénk szél: ilyen idő vár ránk a következő napokban
Főként napos, meleg időre van kilátás, de záporok, zivatarok is megzavarhatják a...
Ezt tedd júliusban a rózsáddal, és augusztusban tele lesz virággal!
Tudd meg, mit kell most tenned a rózsáddal és miért fontos a lazítás az...