Takarmány 870 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.

Olvasson tovább
Fémzárolt Saaten Union Feroe II. fokú vetőmag, igény szerinti csávázással rendelhető.
3.500 Ft +ÁFA
150 BÁLA III. OSZTÁLYÚ VEGYES TAKARMÁNY ELADÓ FELRAKÁSSAL!ÁZÁSMENTES!
ELADÓ/RENDELHETŐ Ukrán, jó minőségű szójadara Fehérje: min. 45% - Bevizsgált! Min. rendelés: 23 tonna Csomagolás: BB1000 kg Szállítás Kelet-Magyarország
4.000 Ft
400 db 125×150-es tömör szalma bála!
1.300 Ft
Kendermag őrlemény eladó, akár postai szállítással, utánvétes fizetéssel. Ára: 1300 Ft/kg + szállítási költség. Személyes átvétel: Debrecen, Alma u. 15. Takarmány és Gazdabolt. Érdeklődni munkaidőben: Hétfőtől péntekig 7:30-16:00-ig, szombaton...
20 Ft
Takarmány sárgarépa eladó Mórahalmon. Elérhető mennyiség: 24.000 kg, minimum vásárolható mennyiség: 600 kg. AKCIÓS!!
1.950 Ft +ÁFA
Vásároljon közvetlenül a gyártótól! Nagy nyomással préselt, extra minőségű, közepén lyukas nyalósó. Ásványi nyalósó – természetes védelem az állatoknak! 10 kg-os nyalótömb szarvasmarha, ló, juh, kecske, vad számára. Díjmentes kiszállítás az ország...
2.500 Ft
Kisbálás széna, lucerna, lucernás széna eladó! 2 500 Ft/bála. 10 bála fölött 2 000 Ft/bála.
1.000 Ft
Száraz helyen tárolt kisbálás szalma eladó!
23 Ft
Eladó! Körbálás búzaszalma tárolóból 125x150 és 125x160 bálák. 150-es 275 kg/db 160-as 320 kg/db Ár: ft/kg Szállítás és rakodás megoldható.
120.000 Ft +ÁFA
Őszi száraz borsó, tisztított, gázosított, nagy tételben eladó. Az ár Szentesen, kocsira rakva értendő. ESCRIME fajta.
31 Ft
Nagykockabálás szalma kazalból eladó. Szállítás megoldható felár ellenében.
15.000 Ft +ÁFA
Rozs szenázs eladó!
115 Ft +ÁFA
Szelénes kockasó folyamatos adásával az állat ki tudja elégíteni a napi só szükségletét. Jó minőségű, időjárásnak ellenáll, nem porlik szét. Kiszerelés: 10 kg/db. Középen lyukas, nyalósó tartóba kihelyezhető. Kiszállítás raklapon postai úton is...
8.800 Ft
Eladó Hövejen lucerna bála 8.800 Ft/db áron, réti széna bála 6.800 Ft/db áron.
13.000 Ft
Betárolt lucerna eladó! - 130-as, nem ázott, penészmentes, zöldre száradt takarmánylucerna. - Rakodás a helyszínen megoldott. Helyszín: Gárdony, Fejér megye
2025. évi termésből származó Lizard fajta fénymag, tisztítva, eladó. Fémzárolt magból előállított, így visszavetésre is alkalmas. Szállítás, postázás megoldható.
10.000 Ft
Eladó körbálás széna, 40 db, 120*130-as méretben. Rakodás/szállítás megoldható. Érdeklődni telefonon.
15.000 Ft
130as gáti széna bála eladó. Jó minőségű, lovaknak való. 120 db van összesen. Min. 40 db eladó.
500 Ft
Búzaszalma kis kockabála eladó.
9.209 Ft
Speciális biskuit a szív és vázizomzat erősítésére • Stressz helyzetekben a lovak szervezete jelentős igénybevételnek van kitéve. Különösen érintettek a sportlovak, verseny vagy edzés idején, illetve az előrehaladottan vemhes és szoptató kancák....
120 Ft +ÁFA
Kiváló alapanyagból készült , napon szárított , kötőanyag nélkül készült lucerna granulátum eladó Beltartalmi adatok : Szárazanyag 88-90 % , Nyers fehérje 16-22 %, Karotin : 80-100 mg/kg Ömlesztett fajsúly : 650 -700 kg / köbméter. Kiszerelés :...
6.200 Ft +ÁFA
A Salvana juh nyalótálban megvan az összes ásványi anyag ami egy anyajuhnak szükséges. Folyamatos etetése javasolt , de kiemelten fontos a fedeztetés megkezdése előtt kb 3 héttel megkezdeni az etetését. Napi fogyás : 50-80 gr / állat KIszerelés : 10...
880 Ft +ÁFA
A Lacto 50-es nyalótál laktációs fázisban lévő tejelő teheneknek javasolt, a takarmányban adott vitamin- és ásványi anyagok mellett az esetleges plusz igény kielégítésére. Javasolt kihelyezés minden esetben, ha lehet, ivóvízfogyasztásához minél...
1.000 Ft
Kis kockabálás széna eladó Karcagon.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (870)
- Egyéb takarmány (506)
- Pellet (20)
- Szalma (115)
- Széna (175)
- Takarmány lucerna (54)

Meglepő részletek: egyoldalú és káros az EU-USA kereskedelmi egyezmény?
Komoly tiltakozásokat váltott ki az Európai Unió és az Egyesült Államok között...
Hirdetés

Egy biztos, manapság megéri őszi árpát vetni
A hazai gazdaságok sikeres növénykultúrája az őszi árpa, amit az idei...