Takarmány 868 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.

Olvasson tovább
10.000 Ft
Eladó 7 darab 130-as réti széna bála. Ázásmentes, csarnokban tárolt széna kiváló minőségben, ideális takarmánynak.
14.000 Ft +ÁFA
Jó minőségű, por és penész mentes réti széna eladó, szállítással! Átlagsúly: 370kg Mérete: 150es Érdeklőni telefonon
Eladó első osztályú 150-es rózs szalma bála
80 Ft
Kiváló minőségű, csírázott takarmányrépa eladó. Az ár kilogrammonként értendő. Ideális választás takarmányozáshoz, gazdaságok számára.
Eladó fedett helyen tárolt első osztályú 130-as szalmabála. Szállítás megoldható. Árért hívjon.
13.000 Ft
Eladó jó minőségű széna és szalma. Ázásmentes, fedett helyen tárolt 120x130 centis tömör bálák. Szállítás megoldható. Megtekinthető Dunakeszin.
5.600 Ft
Minőségi lucerna pellet 20 kg-os kiszerelésben. Átvehető személyesen Debrecenben. Esetleg Foxposttal tudom küldeni + 3700Ft
5.600 Ft
Kiváló minőségű széna pellet, fűszéna pellet eladó 20kg/zsák Magánszemélytől! Átvehető Debrecenben előre egyeztetett időpontban. Csomagküldés Foxpostal + 3700Ft
3.200 Ft
1400 db 150 -és szalmabála eladó.
4.000 Ft
Körbálás búza szalma, hálós, kazalba rakva eladó, 130-as mérettel.
15.000 Ft
Őstermelőtől prémium minőségű, hivatalos bio minősítésű réti széna nagy tételben eladó. 120-as bálák, 230-240 kg közötti súllyal. Számlával, igény szerint szállítással. Saját szarvasmarháinkat is ellátjuk az eladásra kerülő széna mellett....
150.000 Ft
Rossz termésű (10-20 q) kukoricát felvásárolok silózás céljára, Pocsaj 15-20 km-es körzetében.
15.000 Ft
Eladó zölden vágás napján becsomagolt lucerna bála . Somogy megye . Ára 15000 ft/darab . Szállításban nem tudok segíteni
6.000 Ft
Eladó réti szénabála 6000 Ft/db.
10.000 Ft
Eladó lucernaszenázs-bála 10.000 Ft/db áron.
170.000 Ft
Vetőmagtisztítás során megmaradt, áttisztított, mérete miatt a rostán fennmaradt (nagyobb szemű) borsó eladó. Nagyon szép, nem törtszem! Takarmánynak kiváló! 170.000 Ft/tonna
1.000 Ft
Búzaszalma kisbála eladó! Vegyszermentes! 1 000 Ft/db
10.000 Ft
2025-ös aratású tritikálé eladó! 10 000 Ft/q! Vegyszermentes! Zsák szükséges!
12.900 Ft
Eladó! Széna körbála 130-as méretben, hálós kötésűek, takart kazalból. Összesen 160db Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon: Használt Mg-Gépker
Eladó szalma brikett, 25 kg-os ramos kiszerelésben. Bővebb információ telefonon: 06-20-778-4497.
Kamiontételben vásárolnék nagy kockabálát árpából, búzából, repcéből, minimum súly 450-500 kg. Szalmát is vásárolunk rendről! Az ár megegyezés szerint.
30 Ft
Nagy kockabálás szalma eladó, 250*120*90 cm. Szállítás megoldható felár ellenében!
1.000 Ft
Eladó 750 darab széna kisbála egyben vagy kisebb mennyiségben Fonyódon. Az ár darabár.
3.500 Ft
27 db hevederes bálázós 125-ös búza szalma bála.
890 Ft +ÁFA
Két fajta tejport ajánlunk . Combi 10 , Combi 30 . A Combi 10 ban 10 % teljes tejfehérje tartalom van , míg a Combi 30 ban 30 % teljes tejfehérje van Javasolt felhasználás : 3 - 4 napos kortól napi 2 x itatva max 6 liter . Bekeverés : 1 kg tejpor 10...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (868)
- Egyéb takarmány (503)
- Pellet (15)
- Szalma (132)
- Széna (166)
- Takarmány lucerna (52)

Elképesztő újdonságok az augusztusi agrárdigitalizációs szakmai napon
Robotok és drónok a növénytermesztésben – az AEDIH gyakorlati bemutatókkal és...
Kijött a lista: 22 civil szervezet kapott forrást természetvédelemre
50 millió forintot osztott szét az Agrárminisztérium ezen a pályázaton.