Takarmány 856 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A takarmány elnevezésű Piactér kategóriában főként haszonállatok táplálására, takarmányozására szolgáló különböző terményeket és további ezzel kapcsolatos termékeket találunk az alábbi bontásban: szalma, széna, takarmány lucerna, pellet
egyéb takarmány.
Hatalmas választékban, kisebb és nagyobb tételekben egyaránt találhatunk itt kis- és nagybálás szénát, illetve szalmát körbálaként (hengerbála) vagy kockabálaként is. Különféle takarmány lucerna ajánlatok szintén nagy számban fordulnak elő a hirdetések között lucerna bálaként, egyszerű szálastakarmányként vagy éppen lucerna pelletként. A takarmány pelleteknek egyébként is nagy keletje van az utóbbi időben, így találkozhatunk olyan változatokkal is, mint a kendermag pellet, lenmag pellet, tökmag pellet, kukorica csíra pellet.
Igazából minden olyan mezőgazdasági terményt vagy egyéb anyagot takarmánynak tekinthetünk, amely állati tápanyagokat tartalmaz, s emiatt megetethető az állatokkal. Ennek fényében a hagyományos szálastakarmányok mellett olyan különlegesebbnek számító takarmányokkal is találkozhatunk a rovatban, mint a sárgarépa, takarmány burgonya, halliszt, vérliszt, tejpor, takarmány borsó, zab, sörélesztő, húsliszt, tökmag liszt, kukorica törtszem, borsószalma, cukorrépa, takarmányrépa, stb.
A konkrét takarmányok mellett a kategóriában az állatok takarmányozását, illetve megfelelő, kiegyensúlyozott táplálását elősegítő további segédanyagokkal, illetve kiegészítő eszközökkel is találkozhatunk. Ennek fényében nem meglepő, hogy kínálnak itt például tápokat, nyalósót és egyéb ásványi anyag alapú állati táplálékkiegészítőket, kazaltakaró fóliát és más hasonló jellegű, az állattenyésztésben alkalmazott termékeket.

Olvasson tovább
9.500 Ft
Lucernás vetett széna, zöldre száradt, ázásmentesen, 15 db 140 cm átmérőjű bála eladó. Lónak és nyúlnak is kiváló takarmány.
5.000 Ft
120*130 széna, búza szalma eladó!
Forrásnyelv: Szlovák
2025. július 14. 13:59 Szalma Szlovákia
Prijímame objednávky na slamu z tritikale. Plánované žatva koniec júla 2025. Balíky okrúhle 130cm. Preferujeme odber priamo z poľa.
10.000 Ft
Eladó Körbálás Széna 120*130 as méretben. Szállitás megoldható Érdeklődni telefonon
7.000 Ft
Méret: 150x120 Ár: 7000 Ft/db Felrakás az árban. Helyileg: Kecskemét.
400 Ft
Kiskockabálás szalma Nyíregyháza mellett eladó. 400 Ft/db.
165 Ft +ÁFA
Kézzel válogatott robbantott kősó, nyalósó kalodában kiszállítva az ország bármely pontjára! 950 kg/kaloda A feltüntetett ár a kősó ára: 165 Ft/kg + áfa + kaloda, kiszállítva. Préselt kocka nyalósó esetén kérje termék- és árajánlatunkat az...
31.590 Ft
Borjú-bárány-malac tejpótló tápszer , tejpor 20 kg/ zsák 100 g tápszert 1 liter max.40 fokos vízben kell feloldani. Kiszállítva postai utánvéttel bárhová az országban! (a feltüntetett ár már tartalmazza a postaköltség összegét is) Megrendeléshez...
6.000 Ft
Eladó idei búzaszalma, 145-150 cm méretű nagy körbála.
8.000 Ft
Első kaszálású réti széna (gáti, vetett fű). 130-as méretű. A felpakolásban tudunk segíteni. Érdeklődni: Bartha Gyula
4.500 Ft
Frissen bálázott, esőmentes, jó minőségű búzaszalmabála eladó. 130 cm-es átmérőjű, 150 db. Heves megye / Nagyfüged Kocsira rakással együtt 4500 Ft/db Ár: 4500 Ft/db
20 EUR
2025. július 13. 13:39 Széna Szlovákia
Eladó 2025-ös, ázásmentes, tető alatt tárolt, kiváló minőségű 120-as réti szénabála pormentes területről.
400 Ft
Idei kisbálás szalma eladó, 400 Ft/db. Nyíregyháza.
5.000 Ft
Eladó idei búzaszalma, 19 db 125x130-as bála.
5.000 Ft
Körbálás búza szalma eladó. Szállítás megoldható.
17.500 Ft
Eladó 2 t takarmányborsó. Kisebb tételben is vihető. Ár: 17 500 Ft/q
500 Ft
Eladó kis kocka szalmabála.
11.000 Ft
Idei betakarításból, kombájntiszta, zöld magvú őszi borsó eladó. Ár: 11 000 Ft/q
10.000 Ft
Réti széna 160-as, jó minőségű, igény szerint szállítással eladó.Gyulakeszi.
1.200 Ft
Eladó 60x70-es szénabála 1200 Ft/db áron.
160 Ft +ÁFA
Takarmányborsó eladó 160-180 Ft/kg áron. A legkisebb rendelhető mennyiség 10 q Big Bag-es kiszerelésben vagy ömlesztve. Szállítás megoldható. Érdeklődni: Hoffer Ervin, Zirc
7.000 Ft
Eladók szalma bála, zab(Fekete szemű, homoki zab) gabonából bálázot! A méret 150 x 170cm. Kb: 300kg/db és 3,4 m3 /db ( az 1,2x1,3 m bála csak 1,6 m3/db!!!!) Hesston 5580 bálázóval zsineggel kötve,végig tömör!
12.000 Ft
Tetö alatt tárolt kiválló minöségü elsö kaszálásu reti szena eladó!
5.500 Ft +ÁFA
Felrakást tartalmazza az ár! Eladó a képeken látható 165-ös búzaszalma körbálák (kb. 350 kg/db). Helyileg Hajdú-Bihar megye, Püspökladány. Hívjon és megegyezünk!
5.000 Ft +ÁFA
2025-ös búzaszalma (150×125) körbála Kb. 300 kg eladó
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Takarmány (856)
- Egyéb takarmány (493)
- Pellet (16)
- Szalma (118)
- Széna (175)
- Takarmány lucerna (54)
_fill_540x300_0.jpg)
Uniós forrásból támogatják a hortobágyi halastavak védelmét
450 millió forintos támogatást nyert a Hortobágyi Halgazdaság a halastavak...
Megmenekülhetnek a Maros vizéből öntöző gazdák
Hétfőn ugyanis bevezették a Korond-patak vizét az e célra épített csővezetékbe...