Széna 167 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A széna egy az állattartásban igen széles körben használt, szárítással tartósított zöld szálastakarmány, a különféle haszonállatok egyik legjelentősebb téli takarmánya. Más takarmányfélékkel összehasonlított vitamintartalma kifejezetten magasnak mondható. Hazánkban legnagyobb jelentőséggel a természetes módon növekedő réti széna bír. A növényi vegetációt tekintve az úgynevezett édes réti széna főként pillangósvirágúakból és pázsitfűfélékből áll. A természetes módon növekedő réti széna mellett előfordulnak vetett széna területek is, ahol szelektált fajok alapján történik ennek a zöldtakarmányfajtának a termesztése.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
Olvasson tovább
10.000 Ft
Eladó Széna bála 12 000ft/db Lucerna első kaszálás 10 000ft/db Mindegyik kiváló minőség Ázás mentes Fedett helyen tárolt
Eladó 125-ös széna bála. Ár megegyezés szerint. Kisebb és nagyobb mennyiségben.
7.500 Ft
Eladó 2023-as évi esőmentes első és másodkaszálású réti széna: kb 280db 2024-es évi kaszálású réti széna kb 60 db Lehetőleg egyben! Szállításban nem tudunk segíteni! Eső mentes, fedett helyen tárolt. Helyileg: Szabolcs-Sz-B vármegye, Petneháza
8.000 Ft
55 darab idei, és tavai körbála hálós
7.000 Ft
Kb 60-70 darab réti széna nagybála eladó Tapolca mellől. Szállításban és felrakásban tudunk segíteni. Egy nagy szerelvényre kb 30 darab fér fel. Felrakás az árban, fuvardijat a lerakóhely szerint tudunk ajánlani.
10.000 Ft
Eladó 500 db hálós szénabála (körbála), 300 kg/bála, Barnya Vármegyében.
5.000 Ft +ÁFA
Elabó 1000db hegyvidéki rétiszéna. Tökéletesen száraz, szakszerűen letakarva.
15.000 Ft
Eladó szèna körbála
7.900 Ft +ÁFA
Körbálás réti széna eladó (7.900 Ft + ÁFA/db) 150 cm-es körbálákban, telephelyünkön (Adony) felrakva.
7.500 Ft
Eladó Somogy megyében jó minőségű, tető alatt tárolt, 130x130 hálós lucernás réti széna, 45 db , 7500 Ft/db.
16.800 Ft
2022. szeptember 1. 12:20 Széna
Elado széna-szalmabála hegyi legelökröl-bio farmról. Határmenti rész-Aggtelek folott/1000drb
Eladó 125-ös széna, szalma, vegyes körbálák. Kis és nagy mennyiségben, méret 1,20x1,25. Ár, szállítás megegyezés szerint.
10.000 Ft
Jó minőségű McHale bálázóval bálázott 140-es átmérőjű körbálású szénabála eladó. Idei kaszálás.
10.000 Ft
Kiváló minőségű, por- és ázásmentes, zölden száradt, frissen bálázott hegyvidéki széna eladó. Nem ázik, takarva van, minden bála raklapon áll.
7.000 Ft
Széna bála eladó. Tömör, hálós kötésű, 120x130-as méretű henger bála. Réti széna, lucernaszéna, pillangós keverék (lucerna, bíborhere, vöröshere, fehérhere) széna is választható. Eladásra kínált mennyiség: összesen kb. 100 db. Akár egyben, akár...
700 Ft
Eladó 2025-ös kaszálásból 400 db széna kis kockabála. friss ázásmentes. Ár: 700 Ft/db. Kisebb tétel (kb. 40 db) esetén 15 km-es körzetben a szállításban is tudok segíteni.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Elpusztult 2510 tehén és a támogatás késik – drámai helyzet Dunakilitin
Komoly kihívások előtt a tehenészet és a mosonmagyaróvári tejüzem.
Erről az ételről azt hittük, egészségtelen, de most az ellenkezője derült ki
A töpörtyű nem ellenség.