Hirdetés
Széna 408 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A széna egy az állattartásban igen széles körben használt, szárítással tartósított zöld szálastakarmány, a különféle haszonállatok egyik legjelentősebb téli takarmánya. Más takarmányfélékkel összehasonlított vitamintartalma kifejezetten magasnak mondható. Hazánkban legnagyobb jelentőséggel a természetes módon növekedő réti széna bír. A növényi vegetációt tekintve az úgynevezett édes réti széna főként pillangósvirágúakból és pázsitfűfélékből áll. A természetes módon növekedő réti széna mellett előfordulnak vetett széna területek is, ahol szelektált fajok alapján történik ennek a zöldtakarmányfajtának a termesztése.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
Olvasson tovább
8.800 Ft
6 éve hirdető
2024. május 14. 13:09 Széna Győr-Moson-Sopron, Hövej
Eladó Hövejen lucerna bála 8.800 Ft/db áron, réti széna bála 6.800 Ft/db áron.
8.000 Ft
5 éve hirdető
2024. május 14. 09:14 Széna Zala, Gősfa
Eladó réti szénabála 8000Ft/db áron.
15 éve hirdető
2024. május 14. 08:34 Széna Szabolcs-Szatmár-Bereg, Újfehértó
Eladó széna körbála erdeklődni telefonon
6.000 Ft
2 éve hirdető
2024. május 13. 22:37 Széna Zala, Pókaszepetk
Eladó 120db 2023-as kaszálsú kíváló minőségű ázásmentes réti fűszéna bála. 125x125 méretűek. Rakodásban tudok segíteni de szálitani nem...
10.000 Ft
Új hirdető
2024. május 13. 18:51 Széna Veszprém, Veszprém
Eladó 25 db vetett réti széna körbála, 2023-as első kaszálásból, Veszprém belvárosától 6 km-re, Meggyespusztán. Hálós kötéssel készült,...
6.000 Ft
11 éve hirdető
2024. május 13. 15:14 Széna Nógrád, Kisbágyon
50-60 db eladó, 120x125 méret
9.900 Ft
2 hónapja hirdető
2024. május 13. 11:49 Széna Nógrád, Felsőpetény
100db 120-as fű és 50db lucerna széna bála eladó. Nem ázott meg. Szárazon tartott.
25 Ft
6 éve hirdető
2024. május 13. 11:35 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
Eladó 2024-es 125 cm-es körbálás széna. 90 darab egyben 25 ft/kg, kisebb mennyiség esetén 27 ft/kg. Miskolctól 15 km-re, Bükkaranyoson....
9.000 Ft
14 éve hirdető
2024. május 13. 10:53 Széna Pest, Gödöllő
2024 es év rétiszéna termése 10 Ha-ról leköthető. A terület több kisebb részletből áll. Darabonként is van lehetőség a megállapodásra....
10.000 Ft
9 éve hirdető
2024. május 13. 07:08 Széna Bács-Kiskun, Kalocsa
Idei kaszálású jó minőségű Lucernaszéna Eladó Kalocsán. Bála
11.000 Ft
8 éve hirdető
2024. május 13. 01:42 Széna Nógrád, Salgótarján
Eladó 150 db idei első kaszálású, 125x125-ös kiváló minőségű lucerna szenázs bála. Réti széna nagy és kis tételben rendelhető.
9 éve hirdető
2024. május 12. 20:52 Széna Baranya, Nagynyárád
Fűszéna eladó , ősszel vetett kaszáló keverék (Angol perje 60%, Nádképű csenkesz 10%, Olasz perje 20%, Vörös csenkesz 10%), gyommentes, még...
11.000 Ft
5 éve hirdető
2024. május 12. 17:43 Széna Pest, Dunakeszi
Állatállomány felszámolása miatt eladó jó minőségű széna,lucerna és szalma.Ázásmentes fedett helyen tárolt 120*135 centi tömör bálák nagyobb...
900 Ft
11 éve hirdető
2024. május 12. 11:35 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Rakaca
Eladó kis -és nagy mennyiségben, kiváló minőségű, valóban ázásmentes, illatos lóhere kocka bálás széna. A takarmány csűrben, raklapon...
900 Ft
11 éve hirdető
2024. május 12. 11:34 Széna Borsod-Abaúj Zemplén, Rakaca
Őstermelőként eladásra kínálom kis és nagy mennyiségben, tető alatt és raklapon tárolt, kiváló minőségű, illatos, esőmentes kocka bálás...
6.500 Ft
9 éve hirdető
2024. május 12. 08:09 Széna Pest, Acsa
Kiváló minősègű, száraz fedett helyen tárolt 70 db rétiszèna körbàla együtt ès külön is eladó. Rakodásban tudok segìteni. Hívj fel bátran...
15.500 Ft
11 éve hirdető
2024. május 11. 21:19 Széna Csongrád-Csanád, Zákányszék
Vetett fűből, kemény variant 160-as hálós körbála, idei első kaszálás, esőmentes és kifogástalan minőségben eladó.
1.500 Ft
9 éve hirdető
2024. május 11. 18:05 Széna Hajdú-Bihar, Létavértes (Vértes)
Széna és szalma kis bálás eladó.Esőmentes fedett helyen tárolva.
7.000 Ft
9 éve hirdető
2024. május 10. 22:29 Széna Zala, Bánokszentgyörgy
120*130kör szénabála eladó!kamion tételben!(40)db. kiszállításban tudok segíteni!
13.500 Ft
11 éve hirdető
2024. május 10. 19:54 Széna Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Körbálás fűszéna 2023-as zöldre szárított, fedett helyen tárolt. Jó minőségű. Összesen 200 db Ár/db Szállítás és rakodás megoldható....
7.990 Ft
10 hónapja hirdető
2024. május 10. 14:56 Széna Zala, Zalaegerszeg
Eladó hálós réti széna bála 7990 Ft/db 140-es átmérő masszív bálák,fedett pajtában tárolt. Felrakás helyben megoldható.10 db - után 7500...
12.000 Ft
10 éve hirdető
2024. május 10. 12:44 Széna Fejér, Cece
Tetö alatt tárolt kiválló minöségü elsö kaszálásu reti szena eladó!
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
Medveveszely egy Budapesthez közeli településen
Nem tudni, hogy ugyanaz a medve tűnt fel, mint tavaly, vagy egy másik.Ezt ki ne hagyd! Ültesd vízszintesen a paradicsompalántát! Mutatjuk hogyan és miért!
Így még talán soha nem ültetted el a paradicsompalántát, de hidd el, megéri!
Sajtóközlemény