Hirdetés
Széna 146 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A széna egy az állattartásban igen széles körben használt, szárítással tartósított zöld szálastakarmány, a különféle haszonállatok egyik legjelentősebb téli takarmánya. Más takarmányfélékkel összehasonlított vitamintartalma kifejezetten magasnak mondható. Hazánkban legnagyobb jelentőséggel a természetes módon növekedő réti széna bír. A növényi vegetációt tekintve az úgynevezett édes réti széna főként pillangósvirágúakból és pázsitfűfélékből áll. A természetes módon növekedő réti széna mellett előfordulnak vetett széna területek is, ahol szelektált fajok alapján történik ennek a zöldtakarmányfajtának a termesztése.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
Olvasson tovább
20.000 Ft
4 hónapja hirdető
2023. január 26. 22:35 Széna Termény Tolna, Dombóvár
Eladó 7db 120-as réti széna bála. Az ár tartalmazza a rakodás költségét. Tető alatt tárolva, száraz helyen.
21.000 Ft
2 éve hirdető
2022. október 10. 16:26 Széna Termény Pest, Acsa
Eladó 2022-es jó minőségű réti széna 120-as körbála.
6 éve hirdető
2022. szeptember 29. 09:15 Széna Termény Győr-Moson-Sopron, Győr
Idei extra minőségű 130cm átmérőjü hálós körbálás széna fedett tárolóból eladó. KAMION TÉTELBEN IS !!!!(36-40db/kamion)
6 éve hirdető
2022. szeptember 13. 08:54 Széna Termény Győr-Moson-Sopron, Győr
EXTRA MINŐSÉGÜ ZÖLDEN SZÁRADT 130CM ÁTMÉRŐJÜ KÖRBÁLÁS HÁLÓS SZÉNA ELADÓ.
16.800 Ft
1 éve hirdető
2022. szeptember 1. 12:20 Széna Termény
Elado széna-szalmabála hegyi legelökröl-bio farmról. Határmenti rész-Aggtelek folott/1000drb
5.100 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2022. július 22. 10:07 Széna Termény Veszprém, Devecser
Széna bála (120cmx145cm) rakodással eladó. Réti széna (Marcal menti) - körbála, bálaszél hállós kötéssel (John Deere). Szállításban...
5 éve hirdető
2022. július 17. 22:01 Széna Termény Nógrád, Dejtár
Eladó júliusi kaszálású széna és szalma körbálák. Kis és nagy mennyiségben, egy része rozs árvakeléssel, méret 1,20x1,25.
9.500 Ft
10 éve hirdető
2022. július 1. 20:25 Széna Termény Borsod-Abaúj Zemplén, Ricse
Réti széna eladó nagyon jó minőségben,nagy tételben.
6 éve hirdető
2022. július 1. 10:25 Széna Termény Győr-Moson-Sopron, Győr
I.osztályu,minőségi 130-es, hálós, körbálás, bio minőségű (vegyszermentes), eső- és pormentesen zöldre száradtan bálázott széna zárt, fedett...
6 éve hirdető
2022. július 1. 10:24 Széna Termény Győr-Moson-Sopron, Győr
130 cm átmérőjü hálós ,tömött,alaktartó ,I.oszt.,minőségi szénabála fedett tárolóból eladó .Rakodás szállítás megoldható.
10.000 Ft
5 éve hirdető
2022. június 24. 13:47 Széna Termény Fejér, Mány
Mány-Felsőörspusztán 150 db jó minőségű 120x125 cm-es körbála eladó.
6 éve hirdető
2022. május 28. 00:32 Széna Termény Győr-Moson-Sopron, Győr
Kiváló minőségü zöldre száradt 130cm átmérőjü hálós körbálás széna eladó vagy bikaborjura cserélhető.
28.000 Ft
12 éve hirdető
2022. február 18. 21:35 Széna Termény Hajdú-Bihar, Létavértes (Nagyléta)
Fedett helyen tárolt rétiszéna eladó! 120*130
18.000 Ft
3 éve hirdető
2022. január 6. 13:48 Széna Termény Komárom-Esztergom, Tatabánya
Tatabányán jó minőségű széna bála eladó!
9.000 Ft
8 éve hirdető
2021. november 4. 08:23 Széna Termény Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Jó minőségű, McHale bálázóval bálázott 140-es átmérőjű körbálás szénabála eladó.
13.000 Ft
6 éve hirdető
2021. szeptember 8. 14:57 Széna Termény Borsod-Abaúj Zemplén, Tiszapalkonya
125-ös réti széna, hálós kötözéssel eladó. Jó minőségű, kaszálás és bálázás között nem ázott meg.
10.000 Ft
11 éve hirdető
2021. augusztus 9. 09:56 Széna Termény Bács-Kiskun, Csólyospálos
Széna 160-as henger bála hálós takart jó minőségű
15.000 Ft
6 éve hirdető
2021. június 28. 21:18 Széna Termény Vas, Kemenesmagasi
130 idei kaszálású réti széna eladó. 250-300 kg. Egyszer sem ázott meg jelenleg is tető alatt van. Leginkább lovardáknak ajánlanám. 15000...
25.000 Ft
2 éve hirdető
2021. február 7. 17:50 Széna Termény Bács-Kiskun, Dusnok
150-es fűszéna eladó. 450 kg/bála Fedett helyen tárolva.
11 éve hirdető
2020. május 15. 12:51 Széna Termény Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Lucerna vagy fű szénát keresek akinek van hívjon.
15.000 Ft
9 éve hirdető
2015. szeptember 10. 22:10 Széna Termény Nógrád, Pásztó
Pásztón lucerna körbála eladó. 1. kaszálás magas fekvésű területből. A bálák tömörek, új hálós körbálázóval készültek, de szabadban...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz