Hirdetés
Széna 83 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A széna egy az állattartásban igen széles körben használt, szárítással tartósított zöld szálastakarmány, a különféle haszonállatok egyik legjelentősebb téli takarmánya. Más takarmányfélékkel összehasonlított vitamintartalma kifejezetten magasnak mondható. Hazánkban legnagyobb jelentőséggel a természetes módon növekedő réti széna bír. A növényi vegetációt tekintve az úgynevezett édes réti széna főként pillangósvirágúakból és pázsitfűfélékből áll. A természetes módon növekedő réti széna mellett előfordulnak vetett széna területek is, ahol szelektált fajok alapján történik ennek a zöldtakarmányfajtának a termesztése.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
A szénát hagyományosan kézi vagy gépi kaszálással állítják elő, az első kaszálásból származó terményt úgynevezett anyaszénának nevezik, míg a továbbiakban újra kisarjadó füvek újbóli lekaszálásakor úgynevezett sarjúszéna áll elő.
A széna rovat apróhirdetései között találkozhatunk kisbálás és nagybálás szénával, kockabálákkal és körbálákkal is. A hagyományos réti fűszéna mellett néha zabszéna, lucernaszéna, kóróbála, köles széna, szenázs is megjelenik az egyes ajánlatok körében.
Olvasson tovább
Eladó jó minőségű széna és szalma, ázásmentes, fedett helyen tárolt, 120x130 cm-es tömör bálák. Széna és szalma elérhető, kiválóan alkalmas takarmánynak. Szállítás megoldható, megtekinthető Dunakeszin.
12.000 Ft
Eladó 130-as szénabála takarmány célra. Érdeklődni telefonon lehetséges!
18.000 Ft
Eladó! Széna körbála 130-as méretben, hálós kötésűek, takart kazalból. Összesen 160db Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon: Használt Mg-Gépker
18.000 Ft
Eladó! Körbálás széna bála 130-as tömör, zöldre száradt bálák, tárolóból. Ár/db Összesen: 190db Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon: Használt Mg-Gépker
8.500 Ft
Eladó! Szudáni fű széna szalma 165-ös méretben. Parés Szudáni fű. Takart kazalból. Ár/db Összes mennyiség 120db. Kisebb-nagyobb tételben vihető. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon: Használt...
20.000 Ft
Eladó! Körbálás fűszéna bálák Széna bála 155-ös méretben, hálós kötésűek, tető alatt tároltak. Összesen 160db Ár/db Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon:...
1.250 Ft
Eladó széna kisbálák Megázás mentesen Tető alatt tárolva Nagy mennyiségben Helyileg Fejér megye 2064 Csabdin található Érdeklődni a feltüntetett telefonszámon
Széna körbála 120x150 cm-es méretben eladó. Szállítás megoldható.
80.700 Ft
A változékony időjárásunk nagyon megnehezíti a jó széna készítést, a hirtelen időjárás vátlozások könnyen tönkretehetik a szénatermés. Az ideálistól eltérő betakarítást segítheti egy új késztmény, amely az Egalis Stability néven kerül forgalomba. A...
Sárbogárdon eladóak a képen látható szénabálák.
10.000 Ft
160-as széna bála eladó. Szállításban tudunk segíteni.
10.000 Ft
Jó minőségű réti szénát vásárolnék saját gazdasági célra, lovardába. Megfelelő minőség esetén foglalót biztosítok. Szállítani nem tudom. Cím: Siófok. Kérem a kijelzett telefonszámon keressen.
15.000 Ft
Eladó 55 db, 120-as méretű, jó minőségű, hálós, takart réti széna.
17.500 Ft +ÁFA
Eladó 400 db nagybálás széna kiváló minőségben, gazdaságok és állattartók számára ideális takarmány megoldás. Érdeklődni a részletekről telefonon.
20.000 Ft
155 X 120 cm átmérőjű tömött, fedett helyen tárolt alaktartó I. osztályú réti széna és jokerfű bálák eladók . Győr-Moson-Sopron Vármegyében, Lébény településen.
1.500 Ft
Széna és szalma és lucerna kisbála kis bála kocka eladó. Árak mennyiségtől és típustól függnek.
22.000 Ft
Dunakeszin eladó 130-as tömör, első osztályú széna. Szállításban nem tudok segíteni.
12.000 Ft
Eladó a képeken látható fehérherés fűszenázsbálák, 130 cm átmérőjűek, 32 db. Az ár darabonként értendő.
300.000 Ft
Eladó, fedett, hűvös helyen tárolt, 2025-ös gyártású bálakötöző zsineg. A zsineg egyszer sem ázott meg, kiváló állapotban van. Összesen 50 tekercs elérhető, melyek nagy kockabálázóhoz alkalmasak. Ár: 550 Ft/kg. Ideális választás bálázáshoz, kiváló...
26.000 Ft
10 db 130-as széna bála 20 000 Ft/db 20 db 145-ös széna bála 26 000 Ft/db 40 db 160-as széna bála 30 000 Ft/db
Eladó jó minőségű, 2024-es és 2025-ös fűszéna kazalból, takarva. 125x130 cm méretű körbálák. Rakodás megoldott. Az ár minőségtől függően 3 000 - 9 000 Ft + ÁFA/db.
Lovaktól megmaradt széna és lucerna ingyen elvihető. Helyszín: Budapest XI. kerület, Repülőtéri út, Dóri Lovastanya.
60 Ft +ÁFA
1000 darab réti fű nagykocka széna eladó, kb. 530 kg átlagos súlyú bálákkal (500-550 kg/db). A szénát kizárólag kamiontételben értékesítem, Zalából történik a szállítás. Minőségi takarmány gazdaságoknak, állattartóknak! Méretek: 90 x 120 x 245 cm...
20.000 Ft
120x130 cm-es, szecskázott, tömör csomagolt szudánifű bálák eladók.
7.000 Ft
Eladó 200db gyengébb minőségű széna bála .
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
Partner hírek

Traktorok árverésen
Miért pont használt traktor? És miért pont online aukción?
2026-04-08 12:57:17
Partner katalógusok

A legszebb magnóliát szeretnéd? Ez lesz az!
Az örökzöld magnólia egész évben díszíti a kertet, illatos virágaival és fényes..._fill_540x300_0.jpg)




































_fill_540x300_0.jpg)