Hirdetés
Tolólap / Vonólap 161 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A tolólapokat és vonólapokat kommunális munkagépként főleg tereprendezési munkák során alkalmazzák, erre a műveletre például földutak karbantartása, javítása kapcsán van szükség. A kommunális célú használat mellett a mezőgazdaságban is használnak toló- és vonólapokat: elsősorban a talaj egyenetlenségeinek kiküszöbölésére és a felszín egyengetésére, simítására. A tolólapokat esetenként akár bizonyos hóeltakarítási munkák során is igénybe veszik.
Az önjáró gréderek talán elterjedtebbek a professzionális felhasználók körében, de bizonyos kisebb volumenű feladatoknál a különféle erőgépekre szerelhető toló- és vonólapok is előtérbe kerülhetnek. A tolólapokat a traktorok, targoncák, vagy teherautók elejére, míg a vonólapokat hátulra szerelik fel, innen származnak az egyes elnevezések is, hiszen a tolólap elhelyezéséből következően maga és a traktor előtt tolja a legyalult földet, míg a vonólapok alkalmazásánál a traktor és a vonólap között helyezkedik el a legyalult föld, amelyet magával húz a vonólap, amely így az előrehaladás következtében a munkavégzés két oldalán halmozódik fel.
A toló- és vonólapokat ilyen módon talajegyengetőknek vagy talajsimítóknak is nevezhetjük, hiszen fő céljuk a felszín egy szintre való hozása a kijelölt útvonalon, területen. A hirdetések kínálatában találkozhatunk a Leko, Samasz, Geo, Intertech, Hydramet, Pronar, Hauer, Agrimetál márkákkal.
Az önjáró gréderek talán elterjedtebbek a professzionális felhasználók körében, de bizonyos kisebb volumenű feladatoknál a különféle erőgépekre szerelhető toló- és vonólapok is előtérbe kerülhetnek. A tolólapokat a traktorok, targoncák, vagy teherautók elejére, míg a vonólapokat hátulra szerelik fel, innen származnak az egyes elnevezések is, hiszen a tolólap elhelyezéséből következően maga és a traktor előtt tolja a legyalult földet, míg a vonólapok alkalmazásánál a traktor és a vonólap között helyezkedik el a legyalult föld, amelyet magával húz a vonólap, amely így az előrehaladás következtében a munkavégzés két oldalán halmozódik fel.
A toló- és vonólapokat ilyen módon talajegyengetőknek vagy talajsimítóknak is nevezhetjük, hiszen fő céljuk a felszín egy szintre való hozása a kijelölt útvonalon, területen. A hirdetések kínálatában találkozhatunk a Leko, Samasz, Geo, Intertech, Hydramet, Pronar, Hauer, Agrimetál márkákkal.
Olvasson tovább
695.000 Ft +ÁFA
2026. március 18. 00:14 Komárom-Esztergom, Környe
Új VAgro vonólapok közvetlenül a gyártótól. Vonólapjaink alkalmasak hóhúzásra, földegyengetésre, dűlőutak karbantartására. Felépítésük, műszaki jellemzőik: - 2,5 m lapszélesség - mechanikus szögállítás (jobbra-balra) - 140x140-as zártszelvény-...
670.000 Ft +ÁFA
2026. március 17. 23:59 Bács-Kiskun, Géderlak
Időben rendelje meg hóekéjét vagy hótolóját, még a havazás előtt! A feltüntetett ár az 1,5 méter munkaszélességű vonólapra és tolólapra vonatkozik. Vásároljon vonólapot vagy tolólapot közvetlenül a gyártótól, ingyenes házhoz szállítással!...
845.000 Ft +ÁFA
2026. március 17. 17:29 Komárom-Esztergom, Környe
Új VAgro minőségi hidraulikus vonólapok közvetlenül a gyártótól. Vonólapjaink alkalmasak hóhúzásra, földegyengetésre, dűlőutak karbantartására. Felépítésük, műszaki jellemzőik: - 3,0 m lapszélesség - hidraulikus szögállítás (jobbra-balra) -...
370.000 Ft +ÁFA
2026. március 17. 10:39 Somogy, Nagybajom
Tolólap saját univerzális rögzítőlemezzel kistraktorhoz. A felemelés és leengedés hidraulikával működtethető, a jobb és bal pozíció manuálisan állítható. Technikai paraméterek: - Munkaszélesség: 150 cm - Munkamagasság: 50 cm - Súly: 118 kg
700.000 Ft
2026. március 17. 09:49 Somogy, Nagybajom
Univerzális konzollal a traktor elejére szerelhető 2 méteres tolólap. Az ár tartalmazza: tolólap és tartókonzol (a képeken a tartókonzol nem látható). Nem szükséges fronthidraulika a traktor elejére. Rugós védelemmel. Hidraulikus állítás. Gépsúly:...
190.000 Ft +ÁFA
2026. március 17. 06:59 Győr-Moson-Sopron, Győr
Új GD180 típusú, 180 cm széles gréder. Alkalmazás: • Kertészetekben, mezőgazdaságban • Kommunális feladatokra Műszaki adatok: • Kat-1 traktor hárompont függesztéséhez • Súly: 154 kg • Szélesség: 180 cm Más méretekben is elérhető.
718.200 Ft +ÁFA
2026. március 16. 20:14 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Összecsukható hidraulikus hótoló homlokrakodóra. 2,6 m Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. A hidraulikus hótoló homlokrakodókhoz és rakodókhoz készült. A traktor hárompontjára is rögzíthető. Hóeltakarításra és talajegyengetésre, pl. terek,...
250.000 Ft +ÁFA
2026. március 16. 18:59 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Hótolólap 2,5 m homlokrakodós konzollal Kézi állítású. Adatok: - Anyagvastagsága: 5 mm - Teljes magassága: 710 mm - Gumi kopóél vastagsága: 40 mm - Gumi kopóél magassága: 150 mm Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. Kérem a tisztelt...
195.000 Ft +ÁFA
2026. március 16. 18:44 Győr-Moson-Sopron, Győr
Új GD160 típusú, 160 cm széles gréder raktárról, akár azonnal elvihető. Alkalmazás: • Kertészetekben, mezőgazdaságban • Kommunális feladatokra Műszaki adatok: • Kat-1 traktor hárompont függesztéséhez • Súly: 122 kg • Szélesség: 160 cm • Minimális...
5.645.000 Ft +ÁFA
2026. március 16. 18:19 Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Az IGJ Járműgyártás által fejlesztett félig függesztett talajegyengetők 1800-3000 mm közötti szélességben készülnek, 45 LE minimális vonóteljesítménytől alkalmazhatóak. A traktorhoz kétcsapos vonólappal csatlakoztathatók, a támasztókerekek önbeállók,...
2026. március 16. 15:54 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
180.000 Ft
2026. március 16. 15:39 Veszprém, Úrkút
150 cm széles 3 pontra szerelhető Állítható szög, és át is fordítható Húzásra és tolásra is alkalmas
2026. március 16. 10:29 Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
175.000 Ft +ÁFA
2026. március 16. 08:44 Győr-Moson-Sopron, Győr
GD140 Gréder, talajszintező Alkalmazás: • Kertészetekben, mezőgazdaságban • Kommunális feladatokra Műszaki adatok: • Kat-1 traktor hárompontos függesztéséhez • Súly: 116 kg • Szélesség: 140 cm
2026. március 16. 08:09 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új Özduman termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Közvetlenül a forgalmazótól, a legjobb áron! Özduman vonólap! Műszaki adatok: - hossza: 2400 mm - szélessége: 3000 mm - magassága: 1200 mm - penge magassága: 510 mm - vázvastagság: 10 mm -...
980.000 Ft +ÁFA
2026. március 16. 06:34 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Professzionális hidraulikus hótoló 2,5 m munkaszélességgel - Tolólap rugózással és lengéscsillapítással - Hidraulikus állítás két munkahenger segítségével - Erős vázszerkezet - Közúti világítás - Osztott gumilap - Támasztólábak
1.400 EUR +ÁFA
2026. március 16. 05:14 Csongrád-Csanád, Domaszék
Hidr.oldalmozgatású 2 méteres tolólap gumi kopóéllel. 2,5 méteres 1500 Eur+áfa
2026. március 15. 18:54 Veszprém, Pápa
Egyes típusok készletről elérhetőek! Tolólapok különböző munkaszélességben, függesztett kivitelben, hidraulikus állítással. Vonólapok különböző munkaszélességben, függesztett kivitelben. Vontatott gréderek, 500 l-es súlyládával, különböző...
380.000 Ft +ÁFA
2026. március 15. 12:59 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Mosh 240 cm-es vonólap húzólap készletről azonnal elvihető. Szállítás megoldható. Megtekinthető Biharkeresztesen és Dunavecsén, illetve érdeklődni a 06 30 934 8284-es vagy a 06 30 263 2132-es telefonszámon.
951.720 Ft +ÁFA
2026. március 15. 09:09 Győr-Moson-Sopron, Tét
Az STU mellső függesztésű, univerzális tolólap hóeltakarítási, tereprendezési feladatokra kifejlesztett munkagép. Alkalmas gazdasági utak, közutak, közterületek hótól történő megtisztítására, földmunkák végzésére, talajegyengetésre, rézsűk...
175.000 Ft +ÁFA
2026. március 15. 08:24 Győr-Moson-Sopron, Győr
Új GB150 típusú, 150 cm széles gréder raktárról, akár azonnal elvihető. Alkalmazás: • Kertészetekben, mezőgazdaságban • Kommunális feladatokra Műszaki adatok: • Kat-1 traktor hárompont függesztéséhez • Súly: 76 kg • Szélesség: 150 cm • Minimális...
437.543 Ft +ÁFA
2026. március 15. 01:49 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: Bagodi BTL-140AE / 00119210
360.000 Ft
2026. március 15. 00:14 Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Forgatható húzólap,hóeke, új állapotban eladó. Érték egyeztetéssel mezőgazdasági gép beszámítása lehetséges! Szállítás és rakodás megegyezés szerint! Érdeklődni lehet: 06-20-3355-358 663
370.000 Ft +ÁFA
2026. március 14. 22:44 Bács-Kiskun, Soltvadkert
Függesztett, 360 fokban forgatható vonólap vagy tolólap műanyag kopóéllel hó eltakarításra, acél éllel föld egyengetésére, 2,0, 2,5 és 3,0 méter szélességben. - 2,0 m: 370 000 Ft + Áfa - 2,5 m: 410 000 Ft + Áfa - 3,0 m: 460 000 Ft + Áfa
380.000 Ft +ÁFA
2026. március 14. 22:19 Hajdú-Bihar, Biharkeresztes
Új Mosh 240 cm-es vonólap, húzólap készletről azonnal elvihető. Szállítás megoldható. Megtekinthető Biharkeresztesen és Dunavecsén, illetve érdeklődni a 06 30 934 8284-es telefonszámon.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
Partner hírek
Partner katalógusok

Félted a magnóliát a tavaszi hajnali fagyoktól? Itt a megoldás!
Vigyázz a magnóliádra tavasszal – pár trükkel elkerülheted a fagy okozta...
Állattartók rémálma: 400 kilométert "vándorolt" a vírus, százszámra ölik a marhákat
A bőrcsomósodáskór tavaly már okozott egy járványt a spanyoloknál, de most...





































