Megismertem egy fiatal szakembert, Albert Krisztiánt, aki amatőr csontpreparátor és a magyar őshonos háziállatok preparálása a fő érdeklődési területe.

Krisztián, mit javasolsz a hozzám hasonló állattartó gazdálkodóknak, akik a házi vágás után szeretnék az juhok, szarvasmarhák bőrét tartósítani és kikészíteni, hogy azok a ház díszei lehessenek?

Engem első sorban a birkabőr kikészítése érdekel. Van olyan módszer, amivel viszonylag egyszerűen, házilag ki lehet készíteni a bőröket?

– Sajnos a birkabőr kikészítése házi körülmények között nagyon nehéz feladat. Annak idején én is próbálkoztam vele, de hamar felismertem, hogy jobban járok, ha ezt a munkát a profikra bízom.

A kép illusztráció és Bartos Béla szűcs mestert ábrázolja, aki 2016-ban megkapta a Népművészet Mestere díjat. A mester megmunkálás előtt kiválogatja a juhbőröket műhelyében az erdélyi Gyimesközéplokon – fotó: MTI / Veres Nándor

A bőr kikészítésének első lépése a bőr faragása. Régen ezt házi körülmények között egy faragófa- és kétnyelű kés segítségével oldották meg. A bőr belső oldaláról a faggyút, húst, egyéb szövetet szépen lassan "letolták" egy jól begyakorolt kézmozgással. A lényeg az volt, hogy a bőrt minél vékonyabbra faragják úgy, hogy mindeközben persze a gyapjú szőrtüszőit nehogy elérjék. Ezután következett a csávázás, a gyapjú kimosása, cserzés, majd nyújtás, szárítás, betörés, puhítás. – magyarázta Albert Krisztián.

– Sajnos ott kezdődik a probléma, hogy ezek a folyamatok házi körülmények között, megfelelő eszközök nélkül rengeteg munkával, utánajárással, kínlódással járnak. Léteznek azonban speciális gépek, amelyekkel a bőrt kikészítő mesterek, a tímárok is dolgoznak: például faragógép, amely segítségével 10 perc alatt elkészülhet az egyenletesen lefaragott bőr – valamint  vannak cserzőkádak, amelyekben olykor gép keveri az anyagot. Ezek a gépek, berendezések mind feltételei annak, hogy az erősen szennyezett, faggyús, összeállt gyapjút szépen kimossák.

Mindezek tudatában azt javaslom, hogy ne kínlódjunk feleslegesen otthoni körülmények között a bőrök kikészítésével, inkább keressünk egy megbízható tímárt – vagy szűcsöt, aki pár ezer forintért gyönyörűen kikészíti nekünk a birkabőrt.

Szinte minden tímár fogad postacsomagként alapanyagot – és az elkészült bőrt is ilyen módon küldi vissza a gazdának. A gazdálkodóknak azonban megfelelően kell gyűjteni az alapanyagot, amely esetében az a cél, hogy jó ideig eltartható legyen és később se' legyen gond vele a kikészítés folyamatai során.

  • A bőrt nyúzás után nagyon vastagon besózzuk belülről – én bőségesen besózom kívülről is, a gyapjú felőli oldalán.
  • Ezek után egy lécre, vagy deszkára felakasztjuk – fontos, hogy lógjon a bőr –  és száraz, nem túl meleg helységbe akasztjuk.
  • Ahogyan telnek a napok, a só felszívja a nedvességet, vért, amely kicsöpög a bőrből.
  • Újrasózzuk naponta, kétnaponta.
  • Egy pár nap után már száraz marad rajta a só és ettől kezdve a bőr keményre szárad, ezáltal eltartható lesz sokáig.
  • Ezek után alaposan csomagoljuk be és adjuk fel a tímárnak.
  • A tímár az ilyen módon tartósított bőrt majd felpuhítja és elkezdődhet a kikészítési művelet.

A bőrök kikészítése egy különálló szakma, ezért annak, aki el akar mélyülni benne és professzionális munkát szeretne kiadni a kezéből, annak el kell döntenie, hogy preparál,vagy tímárkodik. Én preparátor vagyok és első sorban csontokkal foglalkozom, ezért a bőröket én is tímárhoz küldöm, vagy viszem.

Az alábbi videót minden tímár szakma iránt érdeklődőnek ajánlom, hiszen szépen bemutatja a főbb munkafolyamatokat:

Sajnos a tímár szakma is azon mesterségek egyike, amelyből egyre kevesebb van Magyarországon. A szűcsök munkájáról, termékeiről is ajánlok egy kisfilmet, amely a mesterség csínját-bínját is bemutatja:

Mi a különbség a tímár és a szűcs között? melyik szakemberhez, milyen alapanyaggal fordulhatunk?

A szűcsök feladata – eltérően a tímároktól és a vargáktól – szőrős bőrök kikészítése és feldolgozása. A tenyésztett haszonállatok – például juhok és kecskék – bőrén kívül számtalan vadféleség prémjének kikészítésével és ruházati feldolgozásával foglalkoznak.

14. század végétől kezdve az addig „bőrkikészítő” és „lábbeli varró” kettős jelentésű tímár szónak fokozatosan gyengült a lábbeli varró jellege és inkább a bőrkikészítő jelentése erősödött meg. Ebben az időben a varga szó is feltűnt, mégpedig a lábbelivarró és bőrkikészítő kettős értelmében. A varga szóhoz kapcsolódott a nyugati hatásra általánossá váló, cseres bőrkikészítési mód, és olyan európai eredetű lábbelik, mint a középkori saru, cipellős. A régi módra timsós bőrt készítő és lábbelit varró tímár munkája a bőrkikészítés mellett a legolcsóbb lábbeli, a bocskor és a talp megmunkálására korlátozódott.

Érdekes észrevétel, hogy a tímár és a szűcs szakmák a modern korban ismét összemosódnak és a hiány-mesterségek miatt egyre több szakembernek már "mindenhez is" értenie kell. Tifelétek, – ahogyan említetted – a szűcsök készítenek irhamellényeket, kabátokat, kikészített vad- és háziállat bőröket – mifelénk pedig a tímárok palettáján is megtalálhatók ugyanezek a kész árucikkek a szíjak, nyersbőrök mellett.

Végül, azért nagy általánosságban kijelenthetjük, hogy amennyiben szőrös bőrt szeretnénk kikészíttetni, úgy inkább a szűcsöket kell felkeresni, azonban ha a kikészített nyers bőr a cél, akkor a tímárhoz érdemes fordulni.

Akár szőnyeget-, felvédőt, vagy padra borítható irha takarót szeretnénk, az alapanyagot egyformán előkészítve – a fent ismertetett sózási folyamat után – kell eljuttatnunk a mesteremberekhez. – foglalta össze Albert Krisztián.

Következzen egy leírás a nyúlbőr házi kikészítésére – régi kalendáriumokból származó gyűjtés nyomán

A szűcsárunak jó házinyúlbőr elég nagy, egyenletesen tömött és elég hosszú szőrű, ezenkívül a szőre ruganyos, vagy is ha a bundát visszafelé simogatjuk a szőr azonnal eredeti helyébe ugrik vissza. Ilyen a tíz hónaposnál idősebb nyúl november-januári bundája. De az őszi és tavaszi nyúlbőrt is nagyon meg kell nézni. Ha a bőr húsos oldala fekete foltos, a fekete folt elárulja, hogy a folt helyén még nem tökéletes a bunda, ott még a vedlés nem fejeződött be. A nyári nyúlbőr nem sokat ér.

A bőröket szellős helyre akasztjuk és hetenként-kéthetenként kis pálcával alaposan kiporoljuk. így nem esik bele a féreg. Az így kikészített bőrt jó áron veszi meg a szűcs. De feldolgozhatjuk magunk is.

Házi használatra nyúzás után a hasán hosszában végighasítjuk a bőrt, mert így könnyebb egy deszkalapra úgy kifeszíteni, hogy ráncot ne vessen. De még feszítés előtt szappanos vízben úgy kimossuk a bőrt, mint a rongyot, hadd legyen a szőre is tiszta. Aztán száraz fűrészporba hengergetjük és addig dörzsöljük fűrészporral a szőrt,míg meg nem szárad. Ezután kifeszítjük s így kívül-belül tökéletesen tisztán szárítjuk meg. Ha elég száraz a bőr, pácot csinálunk. 10 1. vízbe egy kiló kálitimsót és félkiló konyhasót; ha minden feloldódott, kész a pác. A kifeszített és száraz bőr húsos oldalát langyos páccal két napon át reggel és este bekenjük. Ezután a bőrt egy hónapig érlelni hagyjuk. Persze, az így cserzett bőr még merev és érdes. Egy hónap múltán a cserzett bőrt elővesszük, nedves fűrészporba temetjük, ahol megpuhul. Ha már annyira puha, hogy ha jutásnál nem törik, akkor húsos oldalát, egy régi fűrészdarab nem éles, nem hegyes, de fogas felével kapargatjuk. Ha jól lekapartuk, s a cafatokat is leszedtük a bőrről, máris hajlékony lesz. A mestergerendára egy darab szárító kötelet kötünk, mint egy hinta kötelet, ebbe a kötélhurokba akasztjuk a két marokra fogott bőrt és addig húzgáljuk benne jó erősen, míg minden keménysége ki nem törik. Aztán még egyszer megkapargatjuk és kész.

A nyári prémből, különösen az öreg kannyúl, de az öreg nőstény-nyúl bőréből is elég erős szíjat csinálhatunk. Csakhogy ez esetben előbb szőrteleníteni kell a bőrt. A lenyúzott, megtisztított bőrt vízbe vetjük és napjában többször megnézzük. Ha a szőr meglazult, kivesszük a vízből és a szőröket egy kés fokával a bőrről letaszítjuk. A szőrtelenített, jól kimosott és kicsavart bőrt a már ismert pácba tesszük. Két-három nap alatt (egy kis tapasztalat kell a dologhoz), szívós, szilárd bőrt kapunk, amely sok mindenfélére alkalmas. Ostorszíjat, bőrkötényt, bocskort csinálhatunk belőle, szalagokra vágva összefonhatjuk, hogy erősebb legyen. Persze, a cserzett bőrt ez esetben is ki kell törni.

A timsós cserzésű bőr vízzel szemben nem nagyon ellenálló, mert ha víz éri, ismét merev lesz és akkor hamar törik. De ezen a bajon lehet segíteni, a kész prémbőrök belső oldalát vazelinnel vékonyán bekenjük; a szíjnak, egyébnek cserzett kész bőröket pedig faggyúval kenjük be alaposan. így az esőt, vizet is állja.


Számomra tanulságos és inspiráló volt a lelkes fiatalemberrel beszélgetni – és azért döntöttem úgy, hogy megörökítem egy blogbejegyzésben.

Nem titkolt szándékom továbbá ezzel a cikkel, hogy arra biztassam gazdálkodó társaimat, hogy gyűjtsék össze, majd hasznosítsák a saját haszonállataik után maradt bőrt, prémet és irhát – hiszen értékes alapanyagot jelentenek szőnyegekhez vagy más lakásdíszhez. Arról nem is beszélve, hogy a szűcs- és tímár szakmát is hosszú távon életben tudjuk így tartani – sőt, akár a fiatalok is kedvet kaphatnak majd ezekhez a mesterségekhez.

Indexkép: Agroinform.hu