Az Ipoly Erdő Zrt. 12 év alatt, összesen közel 170 hektárnyi területen létesít új erdőt, ezzel is tesznek a klímaváltozás hatásainak csökkentéséért – erről a balassagyarmati székhelyű társaság főmérnöke tájékoztatta az MTI-t.

Kovács Márton elmondta: a korábban megkezdett 66 hektár erdőtelepítés után 2020-2021-ben, az Országfásítási Program keretén belül 13 hektárnyi erdő létesült, és önerős telepítésként további 14 hektárral bővült az erdőgazdaság által gondozott erdők területe. Jövőre az országos programban további 40 hektár telepítést végez az Ipoly Erdő Zrt., és mintegy 36 hektár új erdőt terveznek létrehozni kormányzati forrásból – tette hozzá.

Erdőterület Magyarországon

Erdőterület Magyarországon – Fotó: MTI

A főmérnök hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás hatásainak csökkentése, természetes környezetünk megóvása, gyarapítása az erdészek kiemelt feladata, ennek pedig fontos eszköze az erdeink területének növelése, valamint természetességének, változatosságának fokozása.

Közölte: a Nógrád és Pest megyében működő erdőgazdaság az elmúlt bő évtizedben 200 hektárt meghaladó idegenhonos faállomány helyén hozott létre természetközeli erdőt, emellett közel 400 hektár erdőterületen szorította vissza az idegenhonos fafajok invazív terjedését.

Kovács Márton tájékoztatása szerint a vidékfejlesztési pályázatok segítségével - amennyiben kedvező elbírálásban részesülnek – lehetőségük lesz idegenhonos fafajú erdők átalakítására őshonos állományokká, valamint a természetszerű állományokba inváziós módon betelepülő idegen fafajok visszaszorítására több száz hektárnyi területen. Ezekkel a beavatkozásokkal az erdőállományok ökológiai ellenálló képessége visszaáll a természetes állapotra.

Őshonos erdőt telepítettek

200 hektárt meghaladó idegenhonos faállomány helyén hozott létre természetközeli erdőt az Ipoly Erdő munkatársai – Fotó: pxfuel.com

A települések belterületein is dolgoznak az Ipoly Erdő munkatársai, az elmúlt másfél évben a Településfásítási Programban több mint 50 településen nyújtottak szakmai segítséget, a falvakban, városokban közel 800 új fa teszi zöldebbé, élhetőbbé a környezetet.

A főmérnök hozzátette: ez a program is folytatódik jövőre, Pest és Nógrád megye területén további 15 település pályázott eredményesen.