Kovács Zoltán a kismarosi Kittenberger emlékerdő átadó ünnepségén elmondta, hogy a mostani a 14. emlékerdőavatás, amellyel a kormány egyszerre tisztelegni kíván az 1971-es Budapesti Vadászati Világkiállítás emlékének és a 2021-es világkiállításnak is. Hozzátette, hogy az 1971-ben elindított hagyományt szeretnék az erdőültetéssel folytatni úgy, hogy minden állami erdőgazdaság területén egyhektárnyi erdőt telepítenek az erdő- és vadgazdálkodás hagyományait megteremtő és folytató elődök emlékének.

Kovács Zoltán azt mondta, hogy Kittenberger Kálmán Fekete Istvánnal és Széchenyi Zsigmonddal sajátos hidat képez a magyar erdő- és vadgazdálkodás hagyományainak megteremtésében az arisztokratikus gazdálkodástól a későbbi polgári erdőgazdálkodásig. Hozzátette, hogy a következő időszakban nemcsak az a feladatunk, hogy emlékezzünk ezekre a szimbolikus alakokra, hanem az is, hogy a 2021-es világkiállításra visszahozzuk azt a tudást és hagyományt, amelyet megteremtettek, és amely a világ más régióiban is megjelent.

vad

A 2021-es világkiállításra vissza kell hozni a neves elődök tudását az erdő- és vadgazdálkodásban – fotó: Pixabay

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára azt mondta, hogy az örökölt hagyományok alapján a minisztérium tavaly meghirdette országfásítási programját, amelynek első lépéseként úgy alakították az erdőtelepítési egységárakat, hogy vonzóvá tegyék az erdőtelepítéseket a gazdák számára.

Hozzátette, hogy ennek köszönhetően mostanáig 24 000 hektárnyi erdő telepítésére érkezett be támogatási kérelem. Emellett mintafásítási programot is indított a 22 állami erdőgazdaság, amelynek a keretében 550 hektárnyi erdőt telepítettek, amely további 500 hektár telepítésével folytatódik – fűzte hozzá az erdőkért felelős helyettes államtitkár.