Milyen lehetőségek és kihívások adódnak a vadgazdálkodási és természetvédelmi kutatások különböző szakaszaiban? Hogyan segíthet az Ifjú Kócsagőr Program és a TDK-szereplés a láthatóság növelésében és a munkaerőpiaci elhelyezkedésben?

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszéltek saját tapasztalataik alapján a MATE alumni hallgatói a Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet március 22-i tehetségnapján, amely a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg.

Dr. Heltai Miklós

Dr. Heltai Miklós, a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet igazgatója – fotó: MATE

Dr. Heltai Miklós, a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet igazgatója a tehetségnap résztvevőit köszöntve arra tért ki, hogy egy ilyen program fontos iránymutatást adhat minden intézeti alap- és mesterszakos hallgatónak.

Mint mondta, a rendezvény egyik legfontosabb rövidtávú célja az, hogy a záróvizsgára és a szakdolgozat-védésre készülő hallgatók példaértékű előadásokat hallgassanak meg, hogy később éles helyzetben már ők is bátrabban álljanak ki a közönség elé és magabiztosabban mutassák be céljaikat, kutatási eredményeiket.

előadás

Az alumni hallgatók is előadásokat tartottak – fotó: MATE

Emellett a tehetségnap célja annak megismerése is, hogy milyen fontos állomások, sikerek és kudarcok segíthetik a hallgatók későbbi karrierútját, továbbá miként segítheti a TDK-ban való aktív és sikeres részvétel egy védett terület vagy faj optimális természetvédelmi kezelését.

Az alumni hallgatók előadásaiból az is kiderült, hogy mivel telnek egy túzokvédelmi munkatárs, egy gyepvédelmi tanácsadó és egy tájegységi fővadász mindennapjai, milyen karrierutat indíthat el egy őzbefogásra invitáló felhívás, és miért érdemes akár már első félévben TDK-témát választani vagy kipróbálni az Ifjú Kócsagőr Programban való részvételt.

A tehetségnap az NTP-HHTDK-23-0022 kódú, „A jövő vadgazdálkodási és természetvédelmi szakembereinek tehetséggondozása a MATE VTI tudományos diákköri műhelyeiben" című, a Nemzeti Tehetség Program, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium által támogatott pályázat révén valósult meg.

Ez a megjelenés a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel történt együttműködés keretében jött létre.