A rendezvényt az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottsága, illetőleg a Magyar Őzért Szakmai Műhely tagjai szervezték. Dr. Jámbor László, az OMVK elnöke nyitotta meg a rendezvényt, majd dr. Varga Gyula, a SEFAG Zrt. Vadgazdálkodási osztályvezetője, egyben az OMVK Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottság elnöke, valamint Papp István, a szakmai műhely egyik alapító tagja üdvözölte a népes hallgatóságot – írja a Vadászlap.hu.

Köszöntőikben az összefogás (mind az ágazaton belüli, mind az azon kívül tevékenykedő szervezetekkel való együttműködés), a vadászetika és a szakmaiság fontosságát emelték ki. Felelevenítették a legutóbbi (2003-as) őzkonferencián elhangzottakat és megemlékeztek dr. Nagy Emilről, aki a Vadvédelmi és Vadgazdálkodási bizottság egykori elnökeként útjára indította az ehhez hasonló szakmai „disputákat”, amelyek a magyar vadgazdálkodás jobbá tételét szolgálták – és szolgálják mind a mai napig. A köszöntőket követően átadták a tiszteletbeli tagok okleveleit, Szidnai Lászlónak, dr. Bod Lajosnak, illetőleg – poszthumusz – néhai Kővári Ferencnek, majd elkezdődtek az előadások.

Konferencia

Az előadók a hosszútávú szemléletű gazdálkodás fontosságára hívták fel a figyelmet – fotó: vadaszlap.hu

A hat előadó (Papp István, prof. dr. Sugár László, prof. dr. Csányi Sándor, Farkas Dénes, Zuberecz Tibor és Kanizsai Gábor) sokéves tapasztalataikról, kutatási eredményeikről számoltak be és próbáltak meg a jelenlegi vadgazdálkodásunk „hiányosságaira”, illetőleg az őzre veszélyt jelentő tényezőkre, biológiai sajátosságaira, vagy éppen az őz talán nem megfelelő „marketingjére” felhívni a figyelmet. Az előadásokban a sikerek mellett természetesen nem hallgatták el a problémákat sem: így előkerültek az „örök klasszikusok” is, mint például a ragadozókérdés vagy a „selejtezési” elvekkel kapcsolatos anomáliák.

Érdekes megemlíteni, hogy sem az állománynagyságra, sem a felnevelt szaporulat arányára, sem pedig a válogatóvadászat alapelveire vonatkozólag nem alakult ki egységes álláspont, volt, aki egyenesen azt állította, hogy a gombnyársas bakokat kímélni kellene.

A beszédekben a tisztességes becslésen nyugvó, szakmailag megalapozott, hosszútávú szemléletű, etikus és a kor igényeinek megfelelő gazdálkodás fontosságára hívták fel a figyelmet, hozzátéve, hogy az új, húszesztendő üzemtervi ciklus kedvező irányba terelheti ennek a környezeti hatásokra viszonylag gyorsan reagáló fajnak a helyzetét – amennyiben „helyes gazdálkodási utat választanak” a jogosultak. Ennek legfőbb letéteményesei – az előadók szinte egyöntetű véleménye szerint – elsősorban a jól képzett vadőrök lennének, csak meg kellene őket becsülni, oda kellene figyelni a szakmai javaslataikra, és ami a legfontosabb: hagyni kellene őket dolgozni.