Az elmúlt hetek jelentős mennyiségű csapadéka miatt a Tiszán és mellékfolyóin árhullám vonul le, azonban már csökkennie kellene a vízszintnek – írja a pecaverzum.hu. De vajon ez jó a halaknak?

A Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. azt írja: „Első megközelítésben azt kell mondanunk, hogy mindenképpen jó, hiszen minél több a víz, annál jobb a halaknak. Kicsit tovább boncolgatva a kérdést azt láthatjuk, hogy eddig meglehetősen enyhe volt az ősz, ezért a Tisza-tó vize is lassabban hűlt".

Egy korábbi vizsgálat már megállapította, hogy a viszonylag meleg víz miatt a tározótéren lévő halak még nem vonultak le a mélyebb mederrészekbe; ennek lett a következménye a vízszintcsökkentés kezdetének elhalasztása.


Azóta megérkezett az árhullám, ami újra a nyári vízszintre duzzasztotta a Tisza-tavat, a víz hőmérséklete pedig tovább csökkent, ami kedvező a halak számára, hiszen így a saját tempójukban, a hőmérséklethez igazodva indulhatnak el a vermelőhelyek felé, nem pedig a vízszint csökkenése miatt, kényszerből. Így a madárkár is kisebb, mert mire számukra gázolhatóvá válik a tározótér, addigra a halak nagyobb része már levonul a mélyebb vizekbe.

A Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. reményei szerint egy vékony jégborítás majd további védelmet fog nyújtani a halaknak.

Indexkép: Pixabay