"Az erdőökológiai kutatások eredményei jelentik az erdőgazdálkodás tudományos alapját” – mondta dr. Csépányi Péter, az Agrárminisztérium erdőgazdálkodási főosztályvezetője a tudományos tanácskozás nyitó gondolataként.

„Az erdőgazdálkodás sikerességét meghatározza a talaj, a víz és az abból táplálkozó növényzet közötti kapcsolat, ezért ennek a területnek a kutatása kiemelten fontos a klímaváltozás hatásainak pontos megismerésére. Különösen hasznos az egyes kutatóintézetek közötti együttműködés és tapasztalatcsere, aminek az eredményeképpen a gyakorlati életben alkalmazható kutatási eredmények jelenhetnek meg.”

erdő

Az erdőgazdálkodás sikerességét meghatározza a talaj, a víz és az abból táplálkozó növényzet közötti kapcsolat – fotó: Shutterstock

A NAIK Erdészeti Tudományos Intézet sárvári központjában rendezett webszemináriumon az erdészeti szakemberek mellett részt vettek a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ és a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetei, mint például a NAIK Öntözési és Vízgazdálkodási Kutatóintézet, az MTA Talajtani Kutatóintézet és a Mezőgazdasági Intézet, valamint a Soproni Egyetem kutatói.

Az előadások többek között foglalkoztak a talaj víztartóképességének jelentőségével az erdőállományokban, konkrét vízpótlási és növénytermesztési modellek bemutatásával, de a körforgásos gazdálkodás keretei közé illesztett szennyvízfelhasználás kockázataival és lehetőségeivel is.