Mint az ismeretes, a lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény, valamint az annak végrehajtására kiadott fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet (Korm. rendelet) 2023. évi módosításával változtak a hangtompító tartására vonatkozó rendelkezések. Ezekkel kapcsolatban a legfontosabb tudnivalókat az alábbiakban foglaltuk össze. Az anyagot az Országos Magyar Vadászkamara egyeztette az Országos Rendőr-főkapitánysággal, amellyel kiváló együttműködést ápol az érdekképviselet. A részletes, mindenre kiterjedő tájékoztatás is az OMVK honlapján jelent meg, hírportálunk ezt vette át.

Előzmények

A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (Vtv.) 2023 nyarán elfogadott és a Vtv. végrehajtásának szabályairól szóló 79/2004. (V. 4.) FVM  rendelet (vhr.) októberi módosításával 2023. november 1-jétől  minden vadász számára lehetővé vált a hangtompító használata. [vhr. 69. § (8)] Az eszköz jelentősége leginkább egészségügyi: rendkívül fontos, hogy az átlagosnál több lövést leadó vagy több leadott lövés közelében tartózkodó vadásztársaink (jellemzően hivatásos vadászok) hallása a lehető legkevésbé sérüljön a többéves, sőt évtizedes vadászati tevékenység során. (A hangtompítókra vonatkozó fontosabb technikai tudnivalókról a Vadászkamara idei szakmai konferencián hangzott el egy átfogó előadás, amely ide kattintva megtekinthető.)

Fontos!

Mindig győződjünk meg arról, hogy a hangtompító felszerelésére a lőfegyver alkalmas, valamint hogy az adott kaliberjelű lőfegyverhez hangtompító használható! Ha a fegyver átalakítása szükséges az eszköz felszereléséhez (menetvágás), ezzel kizárólag hozzáértő fegyvermestert bízzunk meg! A hangtompítót a használati utasítás szerint tartsuk karban, rendszeresen tisztítsuk! A fentiek be nem tartása az eszköz hatékonyságromlásához, rossz szórásképhez és BALESETHEZ vezethet!

Hogyan engedélyeztessük?

A hangtompítót rendőrhatósági engedély nélkül az tarthat, aki a sportlőfegyver vagy a vadászlőfegyver tartására jogosító engedéllyel rendelkezik és a hangtompító felszerelésére alkalmas lőfegyvert a tartási engedélyébe bejegyezték. [Korm. rendelet35/B. § (2) bekezdés a) és b) pont)]

hangtompító

A hangtompító használatát részben a vadászattal hivatásszerűen foglalkozók egészségvédelme miatt engedélyezték – forrás: iStock

Továbbra is rendőrhatósági engedély szükséges a hangtompító állategészségügyi célú tartásához. (Ez a gyakorlatban az arra feljogosított személyek által afrikai sertéspestishez kapcsolódóan végzett diagnosztikai célú elejtésekre vonatkozik, részletek itt.)  Az ezen tevékenységhez kapcsolódó rendőrhatósági engedélyt a kérelmező lakóhelye, szervezet esetén a tevékenység helye szerint illetékes vármegyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság adja ki. [Korm. rendelet 4. § (4); 35/B. § (1) b) pont]

Adás-vétel

A Korm. rendelet 15. § (2a) bekezdése értelmében a hangtompító kizárólag a 35/B. (1) és (2) bekezdésében meghatározott szervezetek és személyek – köztük a vadászlőfegyver vagy a sportlőfegyver tartására jogosító engedéllyel rendelkezők – számára értékesíthető.

Egyéb előírás nincs, így magánszemélyek között is történhet adásvétel. Az eladónak azonban – akár kereskedő, akár magánszemély – kötelessége meggyőződni arról, hogy a vásárló jogosult-e a hangtompító tartására, azaz rendelkezik-e vadászlőfegyver vagy sportlőfegyver tartására jogosító engedéllyel, abba be van-e jegyezve hangtompító felszerelésére alkalmas lőfegyver, állategészségügyi célú használat esetén pedig rendelkezik-e rendőrhatósági engedéllyel.



Hogyan tároljuk?

Mivel a hangtompító nem lőfegyver, a Korm. rendelet annak tárolási szabályait nem határozza meg. Az integrált vagy a lőfegyverre szerelt hangtompítóra – mivel az a lőfegyverrel fizikailag egy egységet képez – a Korm. rendelet 42. §-a által meghatározott lőfegyvertárolás szabályai vonatkoznak.

Használat

A hangtompító legálisan alkalmazható sportlőfegyver vagy vadászlőfegyver jogszerű használata során. Emellett továbbra is használható diagnosztikai célú elejtésekhez is (háttér itt). [Korm. rendelet 35//B. § (3) bekezdés b) és d) pont.]

Szállítás, kivitel és behozatal

A hangtompító belföldön történő szállítására a fegyverjogszabályok nem tartalmaznak előírásokat.

Nincs szükség külön engedélyre a hangtompítónak az ország területére történő behozatalához, az ország területéről történő kiviteléhez, illetve az ország területén történő átszállításához abban az esetben, ha a hangtompítót jogszerűen birtokló személy rendelkezik a sportlőfegyver illetve a vadászlőfegyver tartására jogosító engedéllyel. Ilyen esetekben a behozatal, kivitel, illetve átszállítás a lőfegyver tartására jogosító engedély birtokában történhet, feltéve, hogy a hangtompító felszerelésére alkalmas lőfegyvert a tartására jogosító engedély meglétét igazoló hatósági igazolványba bejegyezték. [Korm. rendelet 47. § (4) bekezdés].

Az eszköz Magyarországról történő kivitelére, hazánkba történő behozatalára, az országon való átszállítására külön engedélyre annak van szüksége, aki állategészségügyi céllal tartja az eszközt, és ezért a Korm. rendelet 35/B. § (1) bekezdése szerint erre jogosító engedéllyel rendelkezik.

Fontos, hogy külföldön – európai uniós és harmadik országokban is – saját, esetenként a magyarnál szigorúbb tagállami szabályozás lehet érvényben a hangtompítókra vonatkozóan! Így mielőtt külföldre utazunk az eszközzel, feltétlenül tájékozódjunk a célországban – és adott esetben a tranzitország(ok)ban – érvényes szabályozásról!