A múlt hónapban, a húszik által megtámadott Rubymar brit teherhajó végleg elsüllyedt, fedélzetén 41 ezer tonna műtrágyával. A Vörös-tenger déli részén történt esetről szombaton számolt be Jemen nemzetközileg elismert kormánya - írta meg a Világgazdaság.

Célba vették a kereskedelmi hajózást

Amennyiben ez beigazolódik, akkor ez lenne az első elveszett hajó azóta, hogy a húszi fegyveresek tavaly novemberben célul tűzték ki a kereskedelmi hajózás megsemmisítését. A jemeni kormány közleménye alapján a hajó péntek este süllyedt el, ami környezeti katasztrófához vezethet.

A teherszállítón több mint 41 ezer tonna műtrágyát vittek volna a Vörös-tengeren keresztül, de sajnos eközben támadás érte őket - közölte korábban az amerikai hadsereg központi parancsnoksága.


Részben víz alá került

Még hétfőn, a jemeni kormányzati küldöttsége ellátogatott a brit tulajdonú, ámde belize-i zászló alatt közlekedő teherhajóhoz. Akkor azt mondták, hogy az részben víz alá került, pár napon belül valószínűleg teljesen elsüllyed majd.

Az amerikai hadsereg korábban úgy nyilatkozott, hogy a húszik támadása jelentősen megrongálta a teherszállító hajót, az abból kiáramló üzemanyag 29 kilométeres körzetben terjedt szét a Vörös-tenger vizének felszínén.

Ez egy újabb környezeti katasztrófa lehet - fotó: pexels.com

Jemen nemzetközileg elismert kormánya jelenleg is az ország déli részén található Áden kikötőben tartózkodik, eközben a húszik az északi országrészt ellenőrzik nagy erőkkel. Az AP cikke szerint a húszik az Izrael és a Hamász között zajló háború miatt vették célja ezt a kulcsfontosságú folyosót. Ez köti össze ugyanis az ázsiai és a közel-keleti energia- és teherszállítmányokat a Szuezi-csatornával, illetve az európai kontinenssel. A támadások ráadásul azzal fenyegetnek, hogy a konfliktus regionális szinten is kiterjedhet.

A probléma persze nem mostani, hiszen a húszik egy Iránnal szövetséges síita lázadócsoport, amely még 2014-ben foglalta el Jemen fővárosát. Azóta már számos támadást intéztek a Vörös-tengeren közlekedő kereskedelmi és hadihajók ellen.