Van egy olyan őshonos halfaj a Balatonban, amelynek horogra akasztásához szinte kizárólag csak a téli estéken van esély.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. öt évvel ezelőtt indította el menyhal-újrahonosító programját, amely mára beváltotta a hozzá fűzött reményeket, azonban az állomány megerősödéséig még várni kell, és addig a helyi horgászrend tiltja a hal elvitelét. Egyelőre ritkaságszámba megy egy-egy menyhalfogás.

Az első kifogott példányról tavaly nyáron adott hírt a társaság, azóta folyamatosan akadnak horogra a menyhalak: az év elején Badacsonynál, ősszel és novemberben pedig Szántódnál fogtak ki egy-egy példányt.

Szári Zsolt vezérigazgató 2015-ben a tihanyi kompkikötőben engedte az első kosárnyi kétnyaras példányt a tóba. Ezt követően 2017-ig 650 kétnyaras, 2550 egynyaras, 7000 előnevelt és 40000 zsenge ivadék került a tóba a Balaton Halállományáért Alapítvány nyújtotta forrásból.

menyhal

Sikeres volt a menyhal visszatelepítése a Balatonba – fotó: hirbalaton.hu

A munkát 2016-ban már állami támogatással tudták folytatni a szakemberek a Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszékével együttműködve. A két éven át tartó újabb projekt a Földművelésügyi Minisztérium finanszírozásában valósult meg.

2016 júniusa és 2017 májusa között öt helyszínen összesen 40.000 darab zsenge ivadék, 4.000 darab előnevelt és 2.550 darab egynyaras korosztályú példány kezdte meg új életét a Balatonban. 2018-ban azonban nem sikerült a menyhal szaporítása a hazai termelőknek, egy évre rá viszont sikerrel jártak, így újabb 5000 egynyaras példány került a Balatonba, majd az idei évben is folytatódott a telepítés: 11.000 db egynyaras példány lelt új otthonra a Balatonban az Agrárminisztérium támogatásával.

A menyhal egykor őshonos volt a tóban, és természetes úton, feltehetően a Duna felől jutott el a magyar tengerbe. Herman Ottó a XIX. század végén említi előfordulását tarka meny néven.

Még az 1960-as évek elején is gyakran lehetett fogni a balatoni mólók kövezései mentén, azonban állományát az 1965-ös nagy halpusztulás jelentősen meggyengítette, majd az angolna tömeges telepítése okozta eltűnését. Mára azonban az angolna annyira megritkult a tóban, hogy már bízni lehet a menyhal túlélésében.