"Március 20-án a csongrádi Tisza parton fényképeztem a virágzó, kisleveles őszibarackot. Később a kertésszel is beszéltem. Büszke volt az egészséges fájára, eddig egyszer permetezte: rügypattanáskor rézzel. A tafrina gombával kapcsolatban nem biztattam sok jóval.

Az idei nedves, hűvös időjárásnál, a párás környezetben álló fát már biztosan megtalálta a gomba. A tüneteket majd egy-két hét múlva látja a gazda" – kezdi Zsigó György, idei ötödik kertbarátoknak címzett levelét.

Március 20-án a csongrádi Tisza parton fényképezte Zsigó György a virágzó, kisleveles őszibarackot – fotó: Zsigó György/NMNK

"Már 4 °C környékén szórhatja a spóráit (konídiumait) és ha ezek nedves növényi felületre jutnak, akkor kicsíráznak, megfertőzik a növényt. A legtöbb őszibarack és nektarin fajtánál koratavasszal gondolnunk kell a erre a kórokozóra, mely akár teljes lombhullást is okozhat. Beszédes a latin neve: Taphrina deformans. Valóban, kezdetben fodrosodnak, ráncosodnak, színesednek a levelek a fertőzése nyomán.

Sajnos a kertekben lévő termő fák többsége fogékony erre a kórokozóra. A jelenlegi borult, változékony időjárás pedig kedvez a tafrina fertőzésének. A meteorológusok szerint erre számíthatunk a hónap végéig. Tehát S.O.S. permetezést javaslok és a még csak rügypattanásban lévő fajtákon is el kell kezdeni a kezelést" – tanácsolja a szakember.


"A fertőzés után csak 1-2 héttel jelentkeznek a deformálódott, elszíneződött levelek. Tehát a permetezéssel nem várhatunk a tünetek megjelenéséig, csak megelőzéssel (preventíven) lehet védekezni ellene! Az első lépés már megtörtént, ez a rezes lemosás volt. Most ismételni is lehet egyes réztartalmú gombaölőkkel, már az alsóbb dózisokkal dolgozzanak.

Sokan még mindig félnek a réztől, a perzselő hatásától az őszibarackban. Egyre több olyan visszajelzést kapok a permetező kertészektől, melyek alapján úgy tűnik, hogy még a virágzásban is használható néhány készítmény csökkentett dózissal. Nem perzselik meg a virágokat.

Sajnos a fajtákra és egyben a készítményekre is kiterjedő összehasonlító kísérletek nélkül nem tudok biztosan ajánlani olyan rezes gombaölőket melyek biztosan nem okoznak kárt. Az egyik legkevésbé perzselő „réz”, a Cuproxat FW. Ezt a pirosbimbós állapotig majd később, a virágzás után a termés színeződéséig használhatjuk az engedélye alapján" – írja Zsigó György.

őszibarack

Sokan még mindig félnek a réztől, a perzselő hatásától az őszibarackban – fotó: Zsigó György/NMNK

"Ha jól látom még mindig csak egyetlen III. kategóriás rézmentes gombaölőnk van, a felszívódó (szisztemikus) Score 250 EC, mely 2024 -ben pl. Yerupaja, Alfa-Solo és Mavita 250 EC néven is kapható a gazdaboltokban.

Az apró leveleket kell befednünk a permetlével, ezért apró cseppekkel permetezzenek, tapadást elősegítő segédanyagokkal. Esős, hűvös nyarakon ismételni kell a kezelést 5–7 naponta, amíg a levegő hőmérséklete nem éri el a 15–20 °C-t, ekkor már nem fertőz a gomba. (2021-ben még a nyár közepén is küzdöttünk a tafrinával, lásd a 2021. június 08-i fotót.)"

2021-ben még a nyár közepén is gondokat okozott a tafrina – fotó: Zsigó György/NMNK

Ahol kevésbé fogékony fajtákat telepítettek vagy olyan szárazabb, melegebb mikroklímájú kertbe ültették a csemetéket ahol nem érzi jól magát a gomba, ott a sárgás-pirosas torz levelek gyors leszedésével is megelőzhetik a tovább terjedését. A fertőzésére fogékony, de jó táperőben lévő fák kibírják a kisebb fertőzési nyomást” – olvasható a cikkben.

bábaszilva bábaszilva

Bábaszilva – fotók: Zsigó György/NMNK

"A cseresznyének, a meggynek (tünete a boszorkányseprő), a szilvának (tünete a torzan megnyúlt bábaszilva) és a kajszinak is van „saját tafrinája”. Mindegyik fajra igaz, hogy alacsony hőmérsékleten, esős, párás időben terjednek igazán és 15-20 °C átlaghőmérsékleten már megszűnik a károsításuk" – írja Zsigó György.