Válasz #808. hozzászólásra
Majd lesz!
Itt szüretelgetett délutánonként az unokám. Kicsit a traktorban is ült. Utolsó napra volt ugyan időpontja orvoshoz, de kérte átíratni, mert, hogy itt pénzt lehet keresni! Gyűjtötte is a tiketteket szépen, igaz, hogy az anyukája és a traktoros munkatársak is besegítettek.
Persze a svájci kísérlet nem az egyedüli volt a sorban, egy 2006-os magánkísérlet azonban nagyon is említésre méltó: egy angol hölgy két, azonos állapotban levő növénykéjét kétféle vízzel öntözte: az egyiket mikróban melegített, majd lehűtött, a másikat pedig tűzhelyen melegített és lehűtött vízzel. A szegény mikrós vízet kapó növénynek kilenc nap kellett, és egyszerűen elpusztult. Így bár házilag és korántsem hivatalosan, de igazolható, hogy a mikró nemcsak a belőle kiáramló sugárzás miatt lehet káros - a növénykék messze voltak a készüléktől -, hanem a benne melegített ételek-italok megváltoztatása miatt is.
Így, hacsak nem akarjuk kitenni magunkat némi egészségkárosodásnak, csak a legszükségesebb esetekben használjuk a mikrót, és akkor se tegyünk bele műanyag dobozban semmit - a meleg hatására kioldódó, káros BPA az azóta betiltott cumisüvegek esetéhez hasonlóan a mi szervezetünket is károsíthatja.
Az oxidáció következtében az őrlés és felhasználás közti időben a liszt sok értékes vitamint elveszít, de az ásványi anyagokat nem, így ezért a nem frissen őrölt bio/vegyszermentes lisztek még mindig többet érnek, mint finomított, fehér társaik.
A kutatások arra jutottak, hogy az őrléstől számítva 14 napon belül érdemes felhasználni a liszteket.
"A fehér kenyér és fehér liszt elhagyásának szükségessége igen súlyos csapást jelentene táplálkozási szokásainkra, holott fogyasztásuk alig több mint 100 esztendőre tekint vissza.
Az 1870-es évek táján Széchenyi állíttatta fel az első olyan ipari malmot Magyarországon, amely képes volt a korpát a gabonaszem többi részétől eltávolítani. A lakosság egészen eddig az időpontig csak és kizárólag teljes őrlésű gabonából készült kenyeret fogyasztott, amelyhez a lisztet vagy saját kezűleg otthoni kis őrlőkön őrölték, vagy a közös falusi malmokban őröltették. A városok megnövekedésével azonban problémát kezdett jelenteni a lakosság ellátása, mivel a teljesőrlésű liszt csak rövid ideig volt tárolható a korpa zsírtartalmának avasodása miatt.
Mi is tehát a különbség a fehér, illetve a finomított liszt és a teljes őrlésű liszt között?
A finomított liszt nem tartalmazza a gabonaszem héját és csírakezdeményét. A következő táblázat kis ízelítőt ad abból, hogy mit jelent ez az úgynevezett vitálanyagokra kivetítve.
A finomított liszt kiőrlési vesztesége búza esetében a teljes őrlésű liszthez képest
(átlagértékek):
Ásványi anyagok/nyomelemek Veszteség %-ban
Vas 84
Réz 75
Magnézium 52
Mangán 71
Kálium 76
Kalcium 50
Vitaminok
B1 86
B2 69
B6 50
Niacin 86
Pantoténsav 54
A 100
E 100
A táblázat a vitálanyagokban bekövetkező veszteséget mutatja százalékban, a teljes őrlésű gabonához képest.
A vitálanyag kifejezés dr. Werner Kollath professzor, német táplálkozástudós munkássága nyomán került be a modern táplálkozástudományba, aki kísérleteiből megállapította, hogy a három fő tápanyagon, a fehérjéken, zsírokon és szénhidrátokon kívül táplálékunk ún. vitálanyagokat, azaz az élethez nélkülözhetetlen anyagokat is kell hogy tartalmazzon. Ezek mai tudásunk szerint a vitaminok, ásványisók, nyomelemek, telítetlen zsírsavak, enzimek, rostos anyagok, valamint az íz- és szaganyagok.
Vajon hiányzik-e nekünk mindez?
Patkányokon végzett kísérletek a következő eredményre vezettek: a finomított liszttel táplált patkányok néhány hét alatt elpusztultak, míg a teljes őrlésű liszttel táplált állatok egészségesen éltek tovább.
Egy másik érdekes szempont a liszt minőségét illetően az őrölt liszt frissessége. A liszt hatalmas felülete miatt, a benne lévő vitaminok a levegő oxigénjétől napok alatt értéküket vesztik.
LISZT-ÖSSZEHASONLÍTÁS
Kühnau és Bernasek állatkísérleteikben megállapították, hogy a frissen őrölt és a 14 napos teljes őrlésű liszt között jelentős különbség van. Több generáción keresztül figyelték, hogy hogyan változik az utódszám a különböző táplálékok hatására.
A kísérleti állatok egyes csoportjai 50% normál táplálék mellett a következőkkel lettek etetve:
Generációk: 1. 2. 3. 4.
utódszám
I. csoport frissen őrölt teljes őrlésű liszt 11,3 9,7 12,3 12,0
II. csoport kenyér frissen őrölt teljes őrlésű lisztből 12,3 9,5 9,3 11,6
III. csoport 14 napos teljes őrlésű liszt 9,5 4,5 3,2 -
IV. csoport kenyér 14 napos teljes őrlésű lisztből 8,0 3,5 2,0 -
V. csoport finomított liszt 8,0 4,0 1,2 -
A gabona finomított lisztté való kiőrlése tehát a szervezet számára vitálanyaghiányt jelent, amely például a B1-vitamin esetében ? amely különösen nagy mennyiségben fordul elő a korpában ? a következőket jelenti. A B1-vitamin minimális napi szükségletét a WHO 1.5 mg-ban, orosz kutatók 3 mg-ban adják meg, míg a 100 évvel ezelőtti átlagos B1-vitamin-bevitel napi 5 mg volt. Ehhez képest a mai német lakosság átlagos B1 vitamin-fogyasztása napi 0,8 mg körül van, amely szám nem sokban különbözhet a civilizált világ más országaiban sem. Ez azt jelenti, hogy ezek a népek egy állandó B1-vitamin-hiányban szenvednek, ami, ha a B1-vitaminnak az anyagcsere-folyamatokban elfoglalt központi helyére gondolunk, szükségszerűen zavarokat kell hogy okozzon ezekben a folyamatokban.
A finomított liszt, illetve a belőle készült fehér és rozskenyér tehát egyik nyilvánvaló oka a táplálkozás okozta civilizációs betegségeinknek, amelyek nagyon kevés kivétellel magukba foglalják a ma ismert összes betegséget.
Végezetül szeretnék az olvasónak segítséget nyújtani a jó kenyér megtalálásában. Sajnos a barna színű kenyerek többsége csak a beléjük tett ételszínezéktől barna. Jó minőségű és többnyire jó ízű, a fent leírt szempontoknak megfelelő kenyeret kaphatunk azonban a bioboltokban, szülőjük szinte mindig valamely biogabonából dolgozó pékség. Ennek magyarázata pedig abban rejlik, hogy a gabonaszemek nemcsak a vitálanyagokat, hanem a növényvédőszerek mérgeit is maghéjukban gyűjtik össze."
Kedves Lányom: ha majd egyszer öregnek látsz, légy türelmes kérlek, és mindenek előtt próbálj megérteni engem. Ha majd ugyanazt ismételgetem, ne torkollj le azzal, hogy „ezt már ezerszer elmondtad”, csak hallgass meg kérlek. Emlékezz majd, hogy kislány korodban hányszor meséltem Neked, estéről-estére ugyanazt a történetet, amíg elaludtál. Ha majd nem akarok megfürdeni, ne szégyeníts meg, ne veszekedj velem, hanem jusson eszedbe hányszor kergettelek különböző ígéretekkel az esti fürdőzés előtt. Ha azt látod majd, hogy tudatlanul állok az új dolgok előtt, hagyj időt tanulnom és ne mutasd, hogy reménytelen eset vagyok. Emlékezz rá Kedvesem, hogy mennyi mindenre tanítottalak meg kiskorodban: szépen enni, egyedül felöltözni és megfésülködni, felvenni a kesztyűt az Élet kihívásaival szemben. Ha nehezemre esik majd a járás, hagyd, hogy beléd kapaszkodjam, ahogy én segítettem Neked az első lépéseknél. Ha beszélgetés közben elejtem a szavak fonalát, ne követeld, hogy lehajoljak érte, csak hallgass meg. Amikor pedig eljönnek az utolsó napok, ne hagyj magamra azért, mert szomorúnak vagy tehetetlennek érzed majd magad. Segíts az út végére érni. Én pedig egy cinkos mosollyal megköszönöm Neked, hogy együtt töltöttük ezt az időt: az Élet ajándékát!
Vannak helyzetek, amik akár idegtépőnek is mondhatók, ez igaz. De a felnőttekkel sokkal több baj van, mint a gyerekekkel. A gyerkőcökkel mindig megtalálom a hangot, különösebben nincs bajunk egymással. Ma sem választanék más hivatást.
Válasz #759. hozzászólásra
Gratulálok a "hajasbaba"-hoz. Jó egészséget kívánok neki! Remélem sok örömötök lesz benne.
Bocsánat,hogy korábban nem vettem észre, de az iskola vége óta a négy unokám nem csak a gép mellől hanem már a traktoromból is kiszorít lassan, de örülök neki, hogy velem vannak.
1665 hozzászólás
Válasz #811. hozzászólásra
Köszönöm!
A kétnapos tejfakasztóm, olyan jól sikerült, hogy még a reggeli kávémba is jut.
Válasz #805. hozzászólásra








Szívből gratulálok! Minden szépet és jót kívánok a család aprajának-nagyjának!
...gondolom, szoktál így járni:
Válasz #805. hozzászólásra
gratulálok!!! ők is annyian lesznek mint ti vagytok??? akkor az is szép nagy család lessz
Gratulálok minden érdekeltnek, Aranyosak jó ránézni a gyerekekre.




http://www.nlcafe.hu/baba/20120907/negyes-ikrek-megkulonboztetese-szamok--a-fejukre/
Akinek meg négyes ikrei vannak az meg figyeljen
Válasz #803. hozzászólásra




Gratula jocokám,remélem ennek örömére (és másra )elfáradunk még
Válasz #800. hozzászólásra








Gratula öszintén,mennyi a terv
Válasz #808. hozzászólásra
_023.JPG)
Majd lesz!
Itt szüretelgetett délutánonként az unokám. Kicsit a traktorban is ült. Utolsó napra volt ugyan időpontja orvoshoz, de kérte átíratni, mert, hogy itt pénzt lehet keresni! Gyűjtötte is a tiketteket szépen, igaz, hogy az anyukája és a traktoros munkatársak is besegítettek.
Válasz #807. hozzászólásra
Legifjabbról nincs képem.
Válasz #805. hozzászólásra
Gratulálok! Ügyesek vagytok!
Képet kaphatunk?
Válasz #803. hozzászólásra
Köszönöm! Gyönyörűek!
Válasz #804. hozzászólásra

Mert hihetetlen?Ráadásul az 5.
Válasz #800. hozzászólásra

télleg?
Lányom és Fiam.

Válasz #800. hozzászólásra

Gratulálok!
Válasz #789. hozzászólásra

Nekem is hétfőn.
Válasz #789. hozzászólásra
Gratulálok!
Kérhetünk képet a legénykéről?
Válasz #795. hozzászólásra

minden évben meg marad e vajon a lelkesedés?????
Válasz #796. hozzászólásra

nincs
Válasz #794. hozzászólásra
már hiányoltalak,semmi kép bábolnárol?
Válasz #793. hozzászólásra

rendesen meghökkentem h. itt a köv. mikrobi
Válasz #793. hozzászólásra
haver fiának az esküvőjehttp://youtu.be/Qjn_CFR8yd0
Válasz #789. hozzászólásra
Gratulálok,nagyon sok boldogságot,egészséget kívánok!
Válasz #789. hozzászólásra




Szívből gratulálok! Jó egészséget, sok örömet, boldogságot kívánok a család aprajának-nagyjának.
Válasz #789. hozzászólásra
Jó egészséget!
GRATULÁLOK!
Fiam született!
Válasz #786. hozzászólásra
nekem orvos barátom azt mondta a mikrózott nem emésztődik hanem megrohad bennünk
na azóta aztán semmire
A mikrózott víz öntözésre sem jó?
Persze a svájci kísérlet nem az egyedüli volt a sorban, egy 2006-os magánkísérlet azonban nagyon is említésre méltó: egy angol hölgy két, azonos állapotban levő növénykéjét kétféle vízzel öntözte: az egyiket mikróban melegített, majd lehűtött, a másikat pedig tűzhelyen melegített és lehűtött vízzel. A szegény mikrós vízet kapó növénynek kilenc nap kellett, és egyszerűen elpusztult. Így bár házilag és korántsem hivatalosan, de igazolható, hogy a mikró nemcsak a belőle kiáramló sugárzás miatt lehet káros - a növénykék messze voltak a készüléktől -, hanem a benne melegített ételek-italok megváltoztatása miatt is.
Így, hacsak nem akarjuk kitenni magunkat némi egészségkárosodásnak, csak a legszükségesebb esetekben használjuk a mikrót, és akkor se tegyünk bele műanyag dobozban semmit - a meleg hatására kioldódó, káros BPA az azóta betiltott cumisüvegek esetéhez hasonlóan a mi szervezetünket is károsíthatja.
Finom liszt kontra teljes őrlésű liszt.
Az oxidáció következtében az őrlés és felhasználás közti időben a liszt sok értékes vitamint elveszít, de az ásványi anyagokat nem, így ezért a nem frissen őrölt bio/vegyszermentes lisztek még mindig többet érnek, mint finomított, fehér társaik.
A kutatások arra jutottak, hogy az őrléstől számítva 14 napon belül érdemes felhasználni a liszteket.
"A fehér kenyér és fehér liszt elhagyásának szükségessége igen súlyos csapást jelentene táplálkozási szokásainkra, holott fogyasztásuk alig több mint 100 esztendőre tekint vissza.
Az 1870-es évek táján Széchenyi állíttatta fel az első olyan ipari malmot Magyarországon, amely képes volt a korpát a gabonaszem többi részétől eltávolítani. A lakosság egészen eddig az időpontig csak és kizárólag teljes őrlésű gabonából készült kenyeret fogyasztott, amelyhez a lisztet vagy saját kezűleg otthoni kis őrlőkön őrölték, vagy a közös falusi malmokban őröltették. A városok megnövekedésével azonban problémát kezdett jelenteni a lakosság ellátása, mivel a teljesőrlésű liszt csak rövid ideig volt tárolható a korpa zsírtartalmának avasodása miatt.
Mi is tehát a különbség a fehér, illetve a finomított liszt és a teljes őrlésű liszt között?
A finomított liszt nem tartalmazza a gabonaszem héját és csírakezdeményét. A következő táblázat kis ízelítőt ad abból, hogy mit jelent ez az úgynevezett vitálanyagokra kivetítve.
A finomított liszt kiőrlési vesztesége búza esetében a teljes őrlésű liszthez képest
(átlagértékek):
Ásványi anyagok/nyomelemek Veszteség %-ban
Vas 84
Réz 75
Magnézium 52
Mangán 71
Kálium 76
Kalcium 50
Vitaminok
B1 86
B2 69
B6 50
Niacin 86
Pantoténsav 54
A 100
E 100
A táblázat a vitálanyagokban bekövetkező veszteséget mutatja százalékban, a teljes őrlésű gabonához képest.
A vitálanyag kifejezés dr. Werner Kollath professzor, német táplálkozástudós munkássága nyomán került be a modern táplálkozástudományba, aki kísérleteiből megállapította, hogy a három fő tápanyagon, a fehérjéken, zsírokon és szénhidrátokon kívül táplálékunk ún. vitálanyagokat, azaz az élethez nélkülözhetetlen anyagokat is kell hogy tartalmazzon. Ezek mai tudásunk szerint a vitaminok, ásványisók, nyomelemek, telítetlen zsírsavak, enzimek, rostos anyagok, valamint az íz- és szaganyagok.
Vajon hiányzik-e nekünk mindez?
Patkányokon végzett kísérletek a következő eredményre vezettek: a finomított liszttel táplált patkányok néhány hét alatt elpusztultak, míg a teljes őrlésű liszttel táplált állatok egészségesen éltek tovább.
Egy másik érdekes szempont a liszt minőségét illetően az őrölt liszt frissessége. A liszt hatalmas felülete miatt, a benne lévő vitaminok a levegő oxigénjétől napok alatt értéküket vesztik.
LISZT-ÖSSZEHASONLÍTÁS
Kühnau és Bernasek állatkísérleteikben megállapították, hogy a frissen őrölt és a 14 napos teljes őrlésű liszt között jelentős különbség van. Több generáción keresztül figyelték, hogy hogyan változik az utódszám a különböző táplálékok hatására.
A kísérleti állatok egyes csoportjai 50% normál táplálék mellett a következőkkel lettek etetve:
Generációk: 1. 2. 3. 4.
utódszám
I. csoport frissen őrölt teljes őrlésű liszt 11,3 9,7 12,3 12,0
II. csoport kenyér frissen őrölt teljes őrlésű lisztből 12,3 9,5 9,3 11,6
III. csoport 14 napos teljes őrlésű liszt 9,5 4,5 3,2 -
IV. csoport kenyér 14 napos teljes őrlésű lisztből 8,0 3,5 2,0 -
V. csoport finomított liszt 8,0 4,0 1,2 -
A gabona finomított lisztté való kiőrlése tehát a szervezet számára vitálanyaghiányt jelent, amely például a B1-vitamin esetében ? amely különösen nagy mennyiségben fordul elő a korpában ? a következőket jelenti. A B1-vitamin minimális napi szükségletét a WHO 1.5 mg-ban, orosz kutatók 3 mg-ban adják meg, míg a 100 évvel ezelőtti átlagos B1-vitamin-bevitel napi 5 mg volt. Ehhez képest a mai német lakosság átlagos B1 vitamin-fogyasztása napi 0,8 mg körül van, amely szám nem sokban különbözhet a civilizált világ más országaiban sem. Ez azt jelenti, hogy ezek a népek egy állandó B1-vitamin-hiányban szenvednek, ami, ha a B1-vitaminnak az anyagcsere-folyamatokban elfoglalt központi helyére gondolunk, szükségszerűen zavarokat kell hogy okozzon ezekben a folyamatokban.
A finomított liszt, illetve a belőle készült fehér és rozskenyér tehát egyik nyilvánvaló oka a táplálkozás okozta civilizációs betegségeinknek, amelyek nagyon kevés kivétellel magukba foglalják a ma ismert összes betegséget.
Végezetül szeretnék az olvasónak segítséget nyújtani a jó kenyér megtalálásában. Sajnos a barna színű kenyerek többsége csak a beléjük tett ételszínezéktől barna. Jó minőségű és többnyire jó ízű, a fent leírt szempontoknak megfelelő kenyeret kaphatunk azonban a bioboltokban, szülőjük szinte mindig valamely biogabonából dolgozó pékség. Ennek magyarázata pedig abban rejlik, hogy a gabonaszemek nemcsak a vitálanyagokat, hanem a növényvédőszerek mérgeit is maghéjukban gyűjtik össze."
Válasz #783. hozzászólásra
Hello!Köszi!
Mi lett a kóser pálinkával?
Hy Barbara !


Megnéztem a képek , cuki !
Bocs , de én erről tényleg lemaradtam...
Azt hittem még mostanában lesz...
Kedves Lányom: ha majd egyszer öregnek látsz, légy türelmes kérlek, és mindenek előtt próbálj megérteni engem. Ha majd ugyanazt ismételgetem, ne torkollj le azzal, hogy „ezt már ezerszer elmondtad”, csak hallgass meg kérlek. Emlékezz majd, hogy kislány korodban hányszor meséltem Neked, estéről-estére ugyanazt a történetet, amíg elaludtál. Ha majd nem akarok megfürdeni, ne szégyeníts meg, ne veszekedj velem, hanem jusson eszedbe hányszor kergettelek különböző ígéretekkel az esti fürdőzés előtt. Ha azt látod majd, hogy tudatlanul állok az új dolgok előtt, hagyj időt tanulnom és ne mutasd, hogy reménytelen eset vagyok. Emlékezz rá Kedvesem, hogy mennyi mindenre tanítottalak meg kiskorodban: szépen enni, egyedül felöltözni és megfésülködni, felvenni a kesztyűt az Élet kihívásaival szemben. Ha nehezemre esik majd a járás, hagyd, hogy beléd kapaszkodjam, ahogy én segítettem Neked az első lépéseknél. Ha beszélgetés közben elejtem a szavak fonalát, ne követeld, hogy lehajoljak érte, csak hallgass meg. Amikor pedig eljönnek az utolsó napok, ne hagyj magamra azért, mert szomorúnak vagy tehetetlennek érzed majd magad. Segíts az út végére érni. Én pedig egy cinkos mosollyal megköszönöm Neked, hogy együtt töltöttük ezt az időt: az Élet ajándékát!
Válasz #776. hozzászólásra

Vannak helyzetek, amik akár idegtépőnek is mondhatók, ez igaz. De a felnőttekkel sokkal több baj van, mint a gyerekekkel. A gyerkőcökkel mindig megtalálom a hangot, különösebben nincs bajunk egymással. Ma sem választanék más hivatást.
Válasz #775. hozzászólásra


Hát így könnyű a sok segítséggel!
Válasz #776. hozzászólásra



Pedig itt is próbálunk nevelni.
Válasz #775. hozzászólásra






Válasz #774. hozzászólásra


Az a 172 az idegtépő biztos, vagy mégsem???? Hát elnézem a suliban én is a mai fiatalságot, nem irigylem a tanárokat!!
Válasz #759. hozzászólásra
Gratulálok a "hajasbaba"-hoz. Jó egészséget kívánok neki! Remélem sok örömötök lesz benne.
Bocsánat,hogy korábban nem vettem észre, de az iskola vége óta a négy unokám nem csak a gép mellől hanem már a traktoromból is kiszorít lassan, de örülök neki, hogy velem vannak.
Válasz #773. hozzászólásra



Három...de már nem annyira csemeték. Mármint saját ennyi.
Egyébként ebben az évben pl. 172 volt.
Válasz #772. hozzászólásra



Neked hány csemetéd van??
Válasz #771. hozzászólásra



Nagyon remélem, hogy még egy jó ideig fog is dobogni.
Egyszerűen rajongok a gyerekekért....
Válasz #770. hozzászólásra






Látom dobog a kicsi szíved.
Válasz #759. hozzászólásra





Tüneményesen szép gyerek!! Istenem! De jó lenne ölbe venni.... érezni a finom illatát.... a pihe-puha meleget....
Válasz #759. hozzászólásra




Nagyon aranyos! Sok örömet NEKTEK!
Válasz #758. hozzászólásra
Gratulálunk,és nagyon jó egészséget kívánunk!
Válasz #764. hozzászólásra
nem akarom h. a tudás megszerzése nélkül távozzatok e földi világról.....



Szlávul a huba gomba.....
Csak heccellek tudod
Válasz #759. hozzászólásra

Gratulálok nektek. Jó egészséget!