Leáll a Golf áramlat vagy nagyon belassul. aztán vége a mérsékelt övi mezőgazdaságnak.
Szinte, csak két évszak lesz, tél és nyár és ezek az évszakok nagyon szélsőségesek lesznek. Nem lesz ritka a 40-45 fokos nyári hőmérséklet és a téli - 30 fokos fagy . Valamint a tudvalevő, hogy a nagy meleg és nagy hideg levegő még kevesebb csapadékot szállít. Tehát kevesebb lesz a csapadék is az előrejelzések szerint ki fog száradni a Tisza.
A Golf áramlat leállását 2025-2090 közé teszik az éghajlat kutatók. Az áramlat lényege, hogy az északi sarknál a hideg sós tengervíz lesüllyed a mélybe és a helyét az egyenlítőtől jövő melegebb víz veszi át. Viszont van egy bökkenő, hogy a Grönlandi jégtakaró olvad és az esőkből származó édesvíz felhígítja a sós tengervizet és hideg víz nem bukik le a mélybe és megáll a körfogás. Az egyenlítőnél torlódik a melegvíz és a hő nem szállítódik északra. A mérsékelt öv éghajlatát 30% százalékban a Golf áramlat, még 70% százalékban a szelek alakítják.
A jelenlegi hazánkban is előforduló 38% fokos hőmérsékletek is ennek köszönhetők. Az egyenlítő felett van egy hőkupola, ami korábban, csak a 30. szélességi körig húzódott fel. Tehát a lényeg, hogy a Golf áramlat lassul és ennek nagyon megisszuk a levét. 40 fok felett, kevesebb csapadékkal szinte képtelenség lesz kukoricát termelni és ez sajnos 1-2 évtized alatt befog következni. Tehát az egész lényege, hogy az átlag hőmérséklet emelkedése következtében elolvadó Görönlandi jégsapka, beláthatatlan következményekkel fog járni.
Válasz hashtag #176. hozzászólásáraHa annyival finomabb lett volna a hazai, nem gondolom, hogy váltottak volna. Így is úgy csinálták, hogy 4 kenyeret sütöttek, aztán szétosztották a rokonoknak is. Hasonló volt a disznóölés is, mivel nem mindent tudtak tartósítani, valaki a rokonságból kéthetente vágott és kóstolónak széthordták.
Persze nem volt naponta rántott szelet. Ezt is csak a nagyiparnak köszönhetjük, hogy ilyen alacsony áron, bármikor van bármi. Környékünkön már senki nem tart disznót, nem éri meg. Ha csak azt vesszük, hogy a hentes elkér 200 eurót 1 disznó feldolgozásáért, nem lehet versenyezni a nagyiparral.
A szomszédunk sokáig azzal egészítette ki keresetét, hogy állatokat tartott, eladásra (is). Felesége a fővárosban dolgozott, volt mikor 2 disznónyi hentesárut vitt a kollégáinak, finom hazait. Aztán szépen lecsökkent a kereslet, aztán meg is szűnt. Az utolsó bikájukat 2 éve vágták, de felhagytak már a csirkével is.
Fura módon már senki nem érzi a különbséget a házi vagy a nagyipari között. :-)
Ez hasonló, mint az üzemanyagokkal, mikor a shell-estől sokkal jobban megy a kocsi. Én soha sem éreztem különbséget, de a prémiumnál sem. Általában ha sízni mentünk, a prémiumot tankoltam, hátha a - 40 fokban nem fog indulni a kocsi, meg úgyis kevesebb fogy belőle. Aztán sem - 40 fok nem volt, sem kisebb fogyasztás. A motorkopásról meg annyit, hogy soha nem amiatt kell kidobni az autót.
Válasz Szlovákiából #175. hozzászólásáraLehet azért vették a péktől, mert már halálosan unták amikor a homlokáról lefolyó izzadtság pirosra csípte a szemét, miközben dagasztotta a kenyeret, a befűtött kemence mellett.
Válasz mtz1221 #173. hozzászólásáraNagyon érdekes, mikor visszasírják a nagymama kenyerét. A most 90 éves nagynénim elég őszintén mesélte, hogy nem volt az annyira finom, csak nagyon éhesek voltak. Amint lett egy pék a faluban, már hozzá hordták kisütni a kenyeret, amikor meg már volt elég kenyér a péknél, már csak azt vették.
Én még emlékszem, hogy a macska ellopta a csirkét a vizes vödörből, amiben hűlni hagyták a koppasztás után. :-)
Ha légy volt a levesben, hát kidobták....no nem a levest, hanem a legyet kihalászták.
Válasz Sk Laci #172. hozzászólásáraAz ismerősnél nem biotök volt, hanem az úgy működött, hogy szerzett magot, elvetette a legrosszabb parcellájába, aztán ennyi. Senki nem ellenőrizte, hogy mit csinál vele, aztán szépen leszántotta. Ez csak arra kellett, hogy speciális növénytermesztő legyen és jogosult legyen a támogatásra. Közel 600 ezer eurót kapott támogatásként, 300 hektáron gazdálkodik. Az egész gépparkját lecserélte.
Válasz Szlovákiából #170. hozzászólásáraCsak ezért hogy tényleg igazi legyen. Gondolod a nagymamánál nem nyalt bele a kutya meg a macska, meg ott is volt légy. Meg tücsök is.
Válasz Szlovákiából #171. hozzászólásáraFőleg a biotök termelés megy jól, amit látok.
Parcellék nyakig gazban, tök sehol, de támogassuk, mert bio.
Beteg gondolkozás.
De legalább a gaztermelő biotökös tud fejleszteni /komplet új géppark/.....
Én meg szopom az árvíz után hozzámúsztatott gazmagokat
Válasz szanberg #164. hozzászólásáraÉn úgy tudom, ha beérkeztek az árajánlatok, már nem lehet változtatni, pontosan azért kell a pályázatban feltüntetni a gyártót is, meg a forgalmazót. Igaz nincs vele tapasztalatom, mert Szlovákiában az egyszerű szántóföldi termelőknek nincs pályázási lehetőség. Már közel 20 éve csak a speciális növényesek és állattenyésztők fejleszthetnek ingyen pénzből. Meg is látszik, sok zöldséges már nem tudja a saját udvarában parkoltatni az új gépeket, ezért még telephely bővítésre is kapnak támogatást.
Tudom, a speciális növény nem sétagalopp, sok macera van vele, de aki a piacon tudott maradni, annak nagyon megéri. Különben nem is csinálnák.
Válasz endypapa_20120 #166. hozzászólásáraEzzel tökéletesen egyetértek. Nagy divatja van a kézművesnek, ezért bármilyen árat kérhetnek.....egy darabig. Nálunk a kenyérrel van így, mindig valaki megjelenik a "nagyon finommal" egy ideig imádjuk, aztán visszatérünk a régihez. A lipótival is így voltunk, óriási parasztkenyér, omlós, puha, ropogós. De csak frissen. Másnap már potyog szét, kiszárad.
Itt volt egy helyi pékség, nagyon szerettük a kenyerüket, meg a kiflit, aztán pályáztak és újítottak. Már nem is működnek, mert a kenyerük szebb lett, de sokkal rosszabb.
A legkedveltebb kenyerünket a szomszédos faluban sütik, voltam ott. Csak ne lásd, hogyan készítik! :-) Macska az asztalon, a kutya meg beleivott abba a vödörbe, amiből a forró kenyereket megkenik. Számtalan légy (néha a kenyérben is találtunk). Az udvaron halmokban áll a tüzifa, a kenyér többször olyan hamus, hogy le kell porolni. Mégis azt veszem, ha jót akarok enni.
A bioról meg ne beszéljünk, mert volt sok tapasztalatom vele. Nem állítom, hogy mindenki csal vele, de nagyon sokan visszaélnek azzal, hogy drágábban el lehet adni és elég macera lenne minden egyes terméket folyamatosan tesztelni.
Válasz rongyos #162. hozzászólásáraSzlovákiában az egyik legnagyobb malom a gútai vitaflóra, lisztük elég nagy hányadát Magyarországon értékesíti,a "napocskás" csomagolásban, de a győri kekszgyárnak, meg a gyermelyinek is szállítanak. Nagyon sok takarmánybúzát vesznek, mivel nem mindegyik lisztbe kell sikér. Szuperul felszerelt laborjuk van, minden azon halad keresztül és mindent adalékkal oldanak meg. A tulaj azt mondta, a liszt nem bor, annak (főleg a nagyiparban) mindig egyformának kell lennie. A kézműves pék, ha kell egy kicsit még rágyúr, vagy tovább hagyja a kemencében. A nagyiparban ilyen nincs, ott mindent másodpercekben mérnek.
Nálunk a sörárpát fajtánként kell tárolni, mert mindegyiknek más a csírázási periódusa. Számlával kell igazolni, milyen fajtát vetettél. Volt, mikor gélelekroforézissel ellenőrizték a fajta tisztaságot, igaz, csak ha sok van. Ha kevés, jöhet bármi.
Válasz Maros1979 #158. hozzászólásáraEzt csak a nagyon távoli jövőben tudnám elképzelni. Egyenlőre a "mű" az nagyon drága, igaz megoldják a kisebb csomagolással. Erre jó példa a paradicsom, az arany áron épült üvegház megtérülése benne van az árban. Nekünk ezek a sherry paradicsomok gyomként teremnek a kiskertben.
Nálunk a dánok patikamérlegen mérik ki, mi kell a disznónak, már a 90 kilósat vágják, hiszen annak nagy része még víz. Minél fiatalabb az állat, annál több vizet tartalmaz. Ezért kell hűteni és fűteni, kinyalni a seggét, hogy nagy hasznot hozzon.
Imádom, mikor minket sanyargatnak a klímaváltozás miatt, az arabok meg klimatizált stadionokat építenek, egész utcákat hűtenek és sípályájuk van, a 45 fokos melegben.
Sokan több ezer kilométert utaznak, hogy kipihenhessék fáradalmaikat, aztán a szállodát el sem hagyják, ott kényeztetik magukat. Persze ami a legfontosabb, ezt a facebookon leközvetíteni.
Válasz envagyok2 #155. hozzászólásáraEHHEZ AzÉRT HOZZÁ KELL tenni, hogy a kézművesek el vannak szállva, az áraikkal.
PiACOZTAM TEJTERMÉKKEL, sajttal. Majdhogy nem lincseltek meg az áraink miatt, amit bolti ár alá állitottunk be. Igy is tisztességes hasznunk volt, megéltünk jól belőle. A gond, hogy az egy tehenes árus is annyi bevételt szeretett volna, mint mi az 5 tehénnel. Az ótvaros, bionak titulált, bolti ár felett kinált gyümölcsökről nem is biszélek.
Válasz Szlovákiából #161. hozzászólásáraVehetsz más gépet mint amit beadtál pályázatba, csak a műszaki tartalma, teljesítménye nem lehet kevesebb mint ami a papíron szerepel.
Válasz Maros1979 #158. hozzászólásáraPontosan...a Lipóti kifli ugyan olyan ízű, mint 5 éve. Mindegy milyen búzából( magyar, olasz, ukrán, német ) van. Már rég a vegyipar old meg sok mindent. Jó 1o éve láttam óriás plakáton Győri kekszet..mellé volt írva: 65% Gabona.....( akkor elgondolkodtam, hogy a maradék 35 mi? )
Válasz Sk Laci #133. hozzászólásáraAz SK támogatásokkal kapcsolatban, a biolife céggel kellett volna próbálkozni, nekik volt meg a kapcsolatuk. Nekem is ajánlották, hogy csak 5 hektár tököt kell vetni speciális növénynek és megnyílnak a pénzcsapok, minden gépre.
Az egyik helyi gazda meglépte, lecserélte az összes gépét, fent van a neten. Gaspardo (tök) kukoricavetőgép 36 ezer euróért, amire én akkor 18 ezres ajánlatot kaptam. Ami a még meglepő, hogy a pályázatban newholland szerepel, de JD-t vett. Senki nem ellenőrizte. A pályázatban eke van, az udvaron talajlazító.
Válasz Maros1979 #158. hozzászólásáraA kajárol akkor szoktunk le amikor a fürdèsröl. Szóval, lesz egy sovány bokarajat zabálo büdös emberisèg akit a mestersèges agyfx irányit majd. Minden net minden robot fűbot fabot biciklibot. Mi meg mint az ősember. Fuuuu. Azèrt ebbe mèg lesz beleszólás, ...
A jövő élelmiszereit, valamint az élelmiszerekhez való alapanyagokat egyáltalán nem biztos, hogy mezőn vagy legalábbis termőföld segítségével fogják, akarják előállítani, lásd mű hús, tücsök, bogár liszt, laborban előállított egyéb szemét stb. Nem hiszem, hogy búzát fogunk öntözni. Én úgy látom, hogy csak mi mezőgazdászok, termelők aggódunk, a társadalom többi része messziről lesz@rja, mondjuk nem az ő megélhetésük forog kockán, nagyrészenek teljesen mindegy mit honnan eszik. Először az állattenyésztést, tartást számolják fel, mint gyilkos, bűnös szokást beállítva az allatvagast, a hús fogyasztást, utána majd ujjal fognak mutogatni a kiskertet öntöző szomszédra, hogy na látod fiam, miatta nincs viz a csapban, hogy lemosad az elektromos terepjáródat. Apró csavarok vagyunk egy hatalmas gépezetben , tetszik nem tetszik megoldják nélkülünk is.
Válasz envagyok2 #155. hozzászólásáraMert rá kell fogni, hogy a kemencében más a dolog, meg blabla. Kapsz egy normális kenyeret, amilyet amúgy nagyszüleid is ettek, csak maguknak készítették, és 8000 forint? 500 forint értékű lisztből. Kicsit el van torzulva a világ. Hát akkor bakker süsse meg mindenki magának, otthon. Vannak elég jó gépek már erre, megéri vele foglalkozni.
Válasz hashtag #151. hozzászólásáranem tudom, legyen így, szerntem sioma termelési verseny van, ráadásul jórészt amerikai multi cégek által irányított verseny. már ami az árak meghatározsát illeti.
hogy lesz aki megfizeti. tegnap esti tapasztalat, konkrétan az orrom előtt törétnt. savaria karnevál, kézműves árusító, állítólag kézzel készített, kovászos, kemencében sütött kenyér. ő mondja, elhiszem, miért lenne másként, olyan 20 évvel ezeőtti kenyérnek nézett ki, szóval akár el is hiszem. városi vevő, nem papucs, fehér zoknis ember, szóval nem a legalja. kennyérről érdeklődik, mondja neki eladó, hogy 2000. mondja ember, hogy neki nem kell egy egész (szemre 50 cm-s átmérújű, arsznyi magas kenyér), hanem csak a negyede, azt vinné. mondja nő, hogy az a 2000, mert az 1 kiló. faszi csak néz, mondja, hogy ez hülyeség, olyan nincs, hogy 2000 ft legyen egy kiló kenyér. mndja nó, hogy a boltba mennyi? 629 a kovászos. na de az milyen, és ez milyen, ez kemencében sült, és egész más íze van, és blablabla. mire fazsi, ne haragudjon, de nem ment el az eszem, hogy 1 kiló kenyérért 2000 ft-ot fizessek.
és ezt a társdalom 90%-a így is gondolja, nemhogy nem ment el az esze, nem tudja megtenni, és ez nem csak nálunk van így, nyilcán nem 90% az arány osztráoknál, de 50% ott is van.
Elég volt ránéznie a mellettünk ülő osztrákra.
Kb 38-40 éves lehetett. márkás cucban, Rolex órával, arany pecsétgyürüvel, aranynyakláncal, zselés haj, egyedül, még "csajszi " se kisérte.
Játszotta az agyát, mennyire fontos.
Rendelt reggelire sárgadinyét és 1 lágytojást, annak is a felét a földre-szőnyegre fordította, mert a lökötke nem fogta meg a tojástartót a tojással, amikor oldalból odavágott a tojásnak kanállal.
Alig tudtuk magunkba fojtani a nevetést mekkora balf@sz....
Egész idő alatt fent ült a szobáján, le se jött fürödni.
Nem értem minek ment welneszbe , ha a szobán gubbaszt egész nap.
Válasz Rabó001 #150. hozzászólásáraVoltam Magyarországon ......... nevü welnesben, elég komoly Osztrák, Német kliensekkel.
Amikor vacsoránál kérdezte a "szomelier" milyen bort kérünkék milyen bort hozhat, mondom kérnénk Badacsonyi szürkebarátot. Olyannal nem tud szolgálni. Mondom valami más szőllőfajtából a Badacsonyi borvidékről? Nem tudnak semmit se kínálni arról a borvidékről. Van Tokaji borvidékről, meg Francia borok. Mondom legyen tokaji. Hát nem estem hanyat a bortól. Másnapi vacsorához megkóstoltuk az agyondicsért Francia kínálat állítólagos legjobb borát. Ott is maradt a pohárba /nem akarok negatívat írni, milyen minüségileg/. De az osztrák azt rendelte, mert "francia"...
A welneshotelnek se nem ártana a régió borait kínálnia, amik messze elhúznak a külföldi borok előtt minőségileg.
3 este már nem kértünk a vacsihoz semilyen bort. Jó volt a narancslé is
Válasz envagyok2 #147. hozzászólásáraA prémiumot úgy értem, hogy prémium áron. Mindig lesz olyan, akinek van pénze, és megfizeti azt, ami jó. Lásd a drága steak húsokat, vagy az extra lisztből készült drága kézműves péksüteményeket. Annak nem sok értelme van, hogy elkezdünk a némettel versenyezni azon, hogy ki tud több takarmánybúzát előállítani hektáronként, mert takarmánybúzát mindenki tud termelni, nincs esélyed. Extra cuccot, amiből kevesebb terem, azt nehezebb úgy termelni, hogy meg is érje. Persze nem állhat rá erre egy egész kontinens, de ez is egy út. Ott vannak a bio cuccok is. Ha bármire rá van írva, az a duplájába kerül. És lesz olyan szülő aki ki fogja fizetni, hogy a gyerek olyan pürét egyen, ami bio minősítésű. Szóval kb itt lehet még gondolkodni, mert a sima temelési versenyben nem vagyunk valami nyerő pozícióban. Ha csak valmi csoda folytán fel nem nyomják a szállítás árakat az égbe, és nem éri meg óceánokon meg kontinenseken keresztül hurcolni mindent, akkor lehet még valami áttendeződés az árakban, meg hogy ki kit tud ellátni élelmiszerrel, olcsón.
Válasz Sk Laci #149. hozzászólásáraBorász ismerősöm szerint Európában illetve a vilagpiacon az igény a következő: borvidekenkent egy alapborból kommersz minőségben hatalmas mennyiség, mindez pakackonkent 2 euróért.
Válasz envagyok2 #147. hozzászólásáraErre a bortémára.
Magyarországi Tescóban lehet venni Varga aranymetszéses Olasz rizlinget és Szürkebarátot.
Nekünk itthon nagyon bejön.
összehasonlítva a Szlovák borokkal sokkal de sokkal jobb és úgymond majd fele áron.
Aratás előtt voltam a borkóstolón. Úgymond a régió topp borai voltak ott.
Nem akarok senkit se megsérteni, de a Tescóban kapható Varga aranymetszéső borok messziről toppon vannak a kínált helyi toppborokhoz képest.
Ez egy kicsit elgondolkodtató.
Válasz hashtag #145. hozzászólásáraa második felére tudok csak reagálni, szóval hogy prémium termék. nem hiszek ebbe. a prémium termékek nem fölfelé szoktak fejlődni, hanem kommerszizálódnak (huha, micsoda szó), mi sem érjüök utol európát, mi sem fölfelé fejlődünk, hanem európa süllyed le hozzánk. a normák, a munkamódszerek, a minden. egyre alacsonyabb szinvonal, egyre alacsonyabb elvárások. godnolod, hogy egyre több prémium termék kell majd? nem tudom, szerintem egyre több meki, meg készkaja boltból, meg kajanyomtatóból, meg ilyesmi. 20 év múlva a mai tizenéves fiatalok tizedét nem főzik annak, mint ami a mi szüleink főztek. azt meg látjuk, hogy a multikból mi jön ki, ott senkit nem érdekel semmi, csak a lóvé. épp te írtad, hogy francia borászok pénzt kapnak, csak hagyjanak fel a borklészítéssel, mert a világ leszokott a prémium borról, vagy éppen megcsinálják ujzélandopn, meg dél afrikába valszeg fele pénzér...
Válasz envagyok2 #141. hozzászólásáraSzerintem európa népessége nem fog csökkenni, legfeljebb a fehérek aránya. Ha megnézed, megy a migránsozás, de ezek nem csak azért jönnek, mert itt nincs háború, meg 10x annyit tudnak keresni, hanem azért, mert a hazájukban konkrétan megsülnek az emberek. Láthatod hogy nálunk is beugranak már a közel 40 fokok, de ez még lótúró ahoz képest ahol hónapokig ilyen idő van. Afrika népessége a legtöbb előrejelzés szerint robbanni fog, nincstelen százmilliók nem fognak ott ülni a 45 fokos sárkunyhóban az hóttziher. Ha nem lesz az uniónak valami kemény bevándorlási stratégiája, 30 év múlva több boxos lesz az utcákon mint eredeti európai ember. Persze a népesség lehet nem fog gyorsan nőni, mert közbe majd az európaiak elfogynak. Egy gyereket vállanak, vagy egyet sem, elég sok ilyen párt fogsz látni a közeljövőben.
Hogy kell-e majd az európai növénytermesztés? Jó kérdés. Esetleg akkor lesz esélye ha valami prémium cuccot tud előállítani, és erre talál majd fizetőképes piacot. Az hogy itt nem lehet orrba szájba permetezni mindent, és nincs szét gmo-zva az egész kontinens, talán ad valami piaci rést az európai élelmiszereknek, legyen az feldolgozott, vagy tömegtermény.
Válasz ZsocaJD #139. hozzászólásáraA sok tulajos verzió az meredeken hangzik, és sajnos nem is működik csak nagyritkán.
Pedig megérthetnék a dolog lényegét, hogy hosszútávon jobban is járhatnának, de van olyan aki már csak azért se megy bele, nehogy boldoguljál.
Válasz Praetor #137. hozzászólásáranyilván nem tudok pontos számokat, nem vagyok vátesz, dehogy csökkenő kereslettel kell számolni, abba biztos vagyok. semmi szükség nincs eurüópába több termékre, ukránok nélkül sincs, nemhogy velük. ahogy nálunk is csökken a népesség, úgy nyugaton is, fele ennyi barilla fog elkelni 20 év múlva, mert azt azért senki ne gondolja, hogy majd az etiópok a mi búznkból készült barillát fogják enni... leszálló pálya. és mint minden érett piacon, az alacsonyabb ktggel termelők tudnak tovább megmaradni. ahol optimálisabbak a körülmények. ezért írtam azt, hogy ha nekem kéne ezen agyalnom, akkor én azokon a részeken építenék infrastuktúrát, ahol még van némi remény, ahol nem totál reménytelen, és ezzel együtt fölösleges. gondolj bele, az utolsó 20 évben mennyit haladt előre a nemesítés. mutatják a trendeket, és nyilván nerm fognak ezek megtörni, miért törnének meg, 20 év múlva 10 tonna fölötti búzák lesznek, üzemi szinten. most az 5 millió tonnába belefulladunk, 500 ezer hektár jó termőterület, és bőven be van takarva minden... szar ügy, és valahonnan innen indult ez a topic. hogy mi fogja beverni az utolsó szöget a koporsóba? az ukránok tartós jelenléte, a következő néhány meleg, aszályos év? olvassuk, vannak akik 3 éve nem aratnak gyakorlatilag semmit, elképzelni nem tudom hogy lehet így még talpon lenni.
Válasz hashtag #135. hozzászólásáraNa igen, centerrel lenne a legoptimálisabb. Egy barátomnak árammal megy, 130 ezer forintos áramszámlából beöntözött 100 milivel 28 hektárt. Csak mire odaviszed az áramot a 240-es, földkábellel, meg maga a gép, a kút, a szivattyú, ez ahogy számoltam hektáronként 2-2,2 millió bekerülési költség. De még ez a kisebb probléma, a nagyobb a kialakult birtokszerkezet, a beékelődő nadrágszíjparcellák, a 150 ezres bérletidíjat követelő bérbeadó, aki mindig csak 1 évre akarja kiadni a területét, ilyenre nem fog senki centert telepíteni. Nekem is van egy 44 hektáros terület, négyzet alakú, közvetlen felszíni víz mellett. Mégis dobot vettem annak idején, mert egy jó része bérelt, kb 15 tulajdonostól. Más földjére én biztos hogy nem fogok center telepíteni.
Válasz envagyok2 #136. hozzászólásáraTöbbnyire egyetértek veled, de az utolsó mondatodat azért kicsit furának érzem. Igazából eddig is a felére volt igény, mert a többit exportáltuk.
Válasz erdifefe #115. hozzászólásáraelég meredek ívet rajzoltál ide 10 év alatt, alkalomadtán nézzél rá vissza miket írogattál, elég érdekes 10 éved volt. nem tettem volna meg, de belémálltál, hát gondoltam megnézem, mégis kivel van dolgom.
szóval onnan, hogy 10 éve azzal kezdted a mezőgazdaságot, hogy itt kérdezed, hogy hogy kell lucernát kaszálni, odáig, hogy tavaly írod "Sziasztok.Véleményekre lennék kíváncsi. Õszi árpa-Kukorica-Õszi árpa-Napraforgó-Õszi árpa vetésforgó mennyire életszerū ? Áttérnék az árpára búza helyett....", és innen jött hogy a parasztoknak csak a búzta/kukorica/szotyi van az eszükbe, és engem pusztítasz, hogy nem vagyok képes az innovációra.megjegyzem, idén kb.5 % gabona volt a forgóban.
aztán gyalulsz, hogy támogatásleső vagyok, miközben azt mondod, hogy az állam oldja meg, hogy te tudj termelni, ne menj tönkre az aszályban a mészlepeékes csernozjom talajodon.
hogy én sírok, hogy minenki lehúz engem, neked meg a másdik mondatod, hogy "Az államapparátus lehúz mindenkit elég rendesen így is . "
"Nem is értem ezt a hülye felfogásodat honnan jön. Fizetünk annak a használatáért amit az állam létrehozott az adóforintokból. Igen. Fizetünk azért hogy öntözhessünk. Már aki tud. Az állam létrehoz az adóforintjainkból, mi meg fizetünk a használatáért,fenntartásáért adóforintok,meg ilyen olyan használati díjak formájában. Ilyeneket kell elmagyarázni????"
szóval állam senkinek nem fizetett fodrászszéket, senkinek nem épített kuplerájt, és még varrodát se nagyon. és neked se fog csatornát építeni, részebn pont ezért, részben meg azért, mert ez is a soha meg nem térülő beruházás lenne. ahogy a banknak bírnád visszafizetni a 160 milliót, ugyan úgy az államnek sem tudnál annyi adót fizetni, amiből megtérülne a beruházás. (különösen olyan adóprés mellett, ami ma a mg-i kisgazdaságokat szorítja...)
"Az elkövetkező évtizedek stratégiai fegyvere nem az atombomba lesz hanem a Víz meg az Élelmiszer." ez totális kamu, totális lózung. európában 20 év múlva 20%kal kevesebb ember fog élni, és azok zöme is 60 év feletti lesz. hogy a világba majd exportálunk? a brazil őserdők helyén évente kétszer aratot rekord kukoricával együtt? vagy a dél-kelet ázsiai őserdők helyére vetett rizzsel együtt? ábránd, illúzió. szerintem 20 év múlva a mai termelés felére lesz piaci kereslet itthon. csakhogy mindenki idejében pozicionálni tudja magát...
Válasz ZsocaJD #119. hozzászólásáraAzt elhiszem hogy a kútból dobbal öntözést nem erőltetitek, mert az megeszi az embert. Nem csoda hogy nagyban csak lineárral mennek; ha lehet akkor körforgóval, mert nem kell állandóan ott kajtatni benne hetekig. Naponta egyszer megtankolod aztán annyi. Nemtudom ki hogy matekozik, de 29 milit kitettem 16 literből, azt gondolom ezt a költséget ki lehet bírni, akár többször is, még sima tengerinél is. Természetesen magasabb felvásárlási áraknál mégjobb lenne a történet, de alacsonynál meg ugyanúgy ottvan: ha már költöttél rá mert bevetetted, akkor nem engedheted meg magadnak, hogy ne teremjen.
Válasz 4.putyin #129. hozzászólásáraAzt tudod, hogy támogatások nélkül itt is a jenkihez hasonló gazdaságméretek alakulnának ki rövid időn belül. Ez a jelenleg gazdálkodók számát tekintve ~80% számára csődöt jelent. Akkor el lehet mondani, hogy baromira hatékonyak, meg baromira innovatívak vagyunk. Well done.
Egyébként hosszútávon ez így is - úgy is bekövetkezik, mert a gazdasági és szabályozási környezet is ezt segíti elő, és nincs semmi, ellenirányú erő. Értem én ezt, csak ne kelljen már örülni is neki. Meg nem kéne ezt a folyamatot siettetni.
Válasz Szlovákiából #124. hozzászólásáraEzek az SK "fura" támogatások még Kramplová idejéből indult. 2008-ban én is beadtam egy traktort pályázatra, 72 pontom volt a 100-ból, majd jött a levél, hogy a pénzügyi források hiánya miatt nem tudják kielégiteni az én pályázatomat, ezért kihúztak a pályázók közül.
Akinek 49 pontja volt, és "ellátogatott" a minisztériumra, annak átment.
Érdekes, hogy ezt az időszakot nem emlegetik, se nem feszegették....
Legjobb volt, hogy először meg kellett venni a gépet, majd csak utána értékeltek ki.
Ilyen tapasztalat /átvágás/után egy politikusnak se hiszem el a szavát.
Amit említettél, hogy füvet öntöznek és kaszálják lovászok részére, Macházaiakról mondtad?
Válasz 4.putyin #127. hozzászólásáraTeljesen felesleges az amerikai példát európára húzni, teljesen más a gondolkodás, az éghajlat, a szabályozási és az éghajlati környezet stb.
Válasz 4.putyin #129. hozzászólásáraÉn csak a tévében láttam, mikor kiárusították a felesleges gépeket. A fiú elment dolgozni egy multihoz, ezért csökkentették a birtokméretet 22 ezerről 18 ezerre.
Mutatták azt is, hogy 12 óriás kombájnnal aratják végig Amerikát Mexikótól Kanadáig, ahol olyan erős a konkurencia árversenye , hogy még a kieresztésnél sem állhat a gép, kihordókocsikkal tudják csak nyereségessé tenni a vállalkozásukat. Egész család vándorol velük lakókocsikkal és szerviz kamionnal, annak ellenére, hogy 24 órán belül a JD cég javít mindent, ha nem tudják megjavítani, pótkombájnt kapnak.
Válasz 4.putyin #121. hozzászólásáraLengyelországban is van támogatás, Hollandiában is van, mégis fektetnek technológiába a gazdálkodók és meg is művelik a földet. A magyar támogatási rendszerrel van a gond, illetve eleve a folytatott agrárpolitikával. A támogatás azért jár az egész EU területén egységesen, mert itt szigorúbb szabályok vonatkoznak a termelésre, mint bárhol máshol a világon, és ezt valahogy kompenzálni kell. Gondoljunk a növényvédőszer kivonásokra, a nitrátérzékenységre, az Euro6-os adblues traktorra, a rengeteg adminisztrációs kötelezettségre amelyek a transzparenciát szolgálják, ha valaki bemegy a boltba és lecsippantja a csomagolt húson a QR kódot, megtudja hogy hol és milyen körülmények között tartották az állatot. A világban példa nélküli élelmiszerbiztonsági szabályok vannak az EU-ban és mivel mi is fogyasztók vagyunk, ez a mi érdekünk is. A szegélyek, a fás sávok, a 7% NPLFA terület, az 5 hektáros táblaméretek, ez mind a versenyképesség ellen van, de a lakosság életkörülményeit javítja. Na amit felsoroltam ezekre szarnak a világ nagy részén, Ukrajnában, Oroszországban, az USA-ban is, Brazíliában pedig még az esőerdőt is pusztítják, hogy minél nagyobb területen menjen az ipari mezőgazdasági termelés. Ott nem érdekli a döntéshozókat, hogyha kihal a vidék, és városokba tömörül a lakosság. 10-20-50-100 ezer hektáros nagy cégek, elenyésző alkalmazottal, nálunk már betiltott növszerekkel, ipari szinten előállítják a búzát, kukoricát, szóját, amely termékek a tengeri szállítás által eljutnak az európai kikötőkbe is, és nekünk ezzel kell versenyeznünk. Na ezért van a támogatás. Amúgy az EU legtöbb országában több a kiosztott támogatás, mivel az EU-tól mindenki egységesen kap, de a tagországok a nemzeti költségvetésből minimum 20, maximum 80 %-kal kiegészíthetik azt, amit nem területalapon, hanem VP pályázatok keretében kiosztanak. Na ezért nincs olyan technológiai fejlettség itt, mint a lengyeleknél, mert mióta Magyarország az EU-ban van, azóta a minimumot tette hozzá a nemzeti költségvetésből és gyanítom, hogy ez a hátralévő 5 évben is így lesz, hiába kommunikálják, hogy 80%-kal egészítik ki.
Válasz Szlovákiából #128. hozzászólásáraAz USA-ban is jelentős számú a kis farmergazdaság. Igaz, ez ott 100-300 ha-t jelent. Ezek a kisgazdaságok is sok problémával küzdenek, és gyakran csődbe is mennek. Ennek kiküszöbölésére diverzifikálják a tevékenységüket, több lábon próbálnak állni, pl. bevett gyakorlat az úgynevezett "falusi túrizmus" működtetése.
Ami a támogatásokat illeti, ott nem a temeléshez kötök a támogatást elsősorban mint az EU-ban, hanem a biztosítást támogatják. Az USA-ban általános gyakorlat a mezőgazdasági biztosítás. Ezt nem csak hozamcsökkenésre lehet kötni, hanem áringadozásra is. Ennek a biztosítási összegnek a 2/3-a állami támogatás. Ehhez jön egy rendkívül fejlett tanácsadói hálózat, amit a szövetségi kormányok finanszíroznak.
5178 hozzászólás

Válasz Szlovákiából #170. hozzászólásáraCsak ezért hogy tényleg igazi legyen.

Gondolod a nagymamánál nem nyalt bele a kutya meg a macska, meg ott is volt légy. Meg tücsök is.

Válasz Sk Laci #165. hozzászólásáraCsak ismerem őket.
Válasz rongyos #162. hozzászólásáraSzlovákiában az egyik legnagyobb malom a gútai vitaflóra, lisztük elég nagy hányadát Magyarországon értékesíti,a "napocskás" csomagolásban, de a győri kekszgyárnak, meg a gyermelyinek is szállítanak. Nagyon sok takarmánybúzát vesznek, mivel nem mindegyik lisztbe kell sikér. Szuperul felszerelt laborjuk van, minden azon halad keresztül és mindent adalékkal oldanak meg. A tulaj azt mondta, a liszt nem bor, annak (főleg a nagyiparban) mindig egyformának kell lennie. A kézműves pék, ha kell egy kicsit még rágyúr, vagy tovább hagyja a kemencében. A nagyiparban ilyen nincs, ott mindent másodpercekben mérnek.
Nálunk a sörárpát fajtánként kell tárolni, mert mindegyiknek más a csírázási periódusa. Számlával kell igazolni, milyen fajtát vetettél. Volt, mikor gélelekroforézissel ellenőrizték a fajta tisztaságot, igaz, csak ha sok van. Ha kevés, jöhet bármi.
Válasz Maros1979 #158. hozzászólásáraEzt csak a nagyon távoli jövőben tudnám elképzelni. Egyenlőre a "mű" az nagyon drága, igaz megoldják a kisebb csomagolással. Erre jó példa a paradicsom, az arany áron épült üvegház megtérülése benne van az árban. Nekünk ezek a sherry paradicsomok gyomként teremnek a kiskertben.
Nálunk a dánok patikamérlegen mérik ki, mi kell a disznónak, már a 90 kilósat vágják, hiszen annak nagy része még víz. Minél fiatalabb az állat, annál több vizet tartalmaz. Ezért kell hűteni és fűteni, kinyalni a seggét, hogy nagy hasznot hozzon.
Imádom, mikor minket sanyargatnak a klímaváltozás miatt, az arabok meg klimatizált stadionokat építenek, egész utcákat hűtenek és sípályájuk van, a 45 fokos melegben.
Sokan több ezer kilométert utaznak, hogy kipihenhessék fáradalmaikat, aztán a szállodát el sem hagyják, ott kényeztetik magukat. Persze ami a legfontosabb, ezt a facebookon leközvetíteni.
Válasz envagyok2 #155. hozzászólásáraEHHEZ AzÉRT HOZZÁ KELL tenni, hogy a kézművesek el vannak szállva, az áraikkal.
PiACOZTAM TEJTERMÉKKEL, sajttal. Majdhogy nem lincseltek meg az áraink miatt, amit bolti ár alá állitottunk be. Igy is tisztességes hasznunk volt, megéltünk jól belőle. A gond, hogy az egy tehenes árus is annyi bevételt szeretett volna, mint mi az 5 tehénnel. Az ótvaros, bionak titulált, bolti ár felett kinált gyümölcsökről nem is biszélek.
Válasz Szlovákiából #159. hozzászólásáraTe is onnan vagy, vagy az említett cégben dolgozol?
Válasz Szlovákiából #161. hozzászólásáraVehetsz más gépet mint amit beadtál pályázatba, csak a műszaki tartalma, teljesítménye nem lehet kevesebb mint ami a papíron szerepel.
Moderálási elveink miatt törölve: 2023-08-28 13:15:31
Válasz Maros1979 #158. hozzászólásáraPontosan...a Lipóti kifli ugyan olyan ízű, mint 5 éve. Mindegy milyen búzából( magyar, olasz, ukrán, német ) van. Már rég a vegyipar old meg sok mindent. Jó 1o éve láttam óriás plakáton Győri kekszet..mellé volt írva: 65% Gabona.....( akkor elgondolkodtam, hogy a maradék 35 mi? )
Válasz Sk Laci #133. hozzászólásáraAz SK támogatásokkal kapcsolatban, a biolife céggel kellett volna próbálkozni, nekik volt meg a kapcsolatuk. Nekem is ajánlották, hogy csak 5 hektár tököt kell vetni speciális növénynek és megnyílnak a pénzcsapok, minden gépre.
Az egyik helyi gazda meglépte, lecserélte az összes gépét, fent van a neten. Gaspardo (tök) kukoricavetőgép 36 ezer euróért, amire én akkor 18 ezres ajánlatot kaptam. Ami a még meglepő, hogy a pályázatban newholland szerepel, de JD-t vett. Senki nem ellenőrizte. A pályázatban eke van, az udvaron talajlazító.
Válasz Maros1979 #158. hozzászólásáraA kajárol akkor szoktunk le amikor a fürdèsröl. Szóval, lesz egy sovány bokarajat zabálo büdös emberisèg akit a mestersèges agyfx irányit majd. Minden net minden robot fűbot fabot biciklibot. Mi meg mint az ősember. Fuuuu. Azèrt ebbe mèg lesz beleszólás, ...
Válasz Sk Laci #133. hozzászólásáraUtolsó mondat....igen.
A jövő élelmiszereit, valamint az élelmiszerekhez való alapanyagokat egyáltalán nem biztos, hogy mezőn vagy legalábbis termőföld segítségével fogják, akarják előállítani, lásd mű hús, tücsök, bogár liszt, laborban előállított egyéb szemét stb. Nem hiszem, hogy búzát fogunk öntözni. Én úgy látom, hogy csak mi mezőgazdászok, termelők aggódunk, a társadalom többi része messziről lesz@rja, mondjuk nem az ő megélhetésük forog kockán, nagyrészenek teljesen mindegy mit honnan eszik. Először az állattenyésztést, tartást számolják fel, mint gyilkos, bűnös szokást beállítva az allatvagast, a hús fogyasztást, utána majd ujjal fognak mutogatni a kiskertet öntöző szomszédra, hogy na látod fiam, miatta nincs viz a csapban, hogy lemosad az elektromos terepjáródat. Apró csavarok vagyunk egy hatalmas gépezetben , tetszik nem tetszik megoldják nélkülünk is.
Válasz envagyok2 #155. hozzászólásáraMert rá kell fogni, hogy a kemencében más a dolog, meg blabla. Kapsz egy normális kenyeret, amilyet amúgy nagyszüleid is ettek, csak maguknak készítették, és 8000 forint? 500 forint értékű lisztből. Kicsit el van torzulva a világ. Hát akkor bakker süsse meg mindenki magának, otthon. Vannak elég jó gépek már erre, megéri vele foglalkozni.
Válasz Sk Laci #152. hozzászólásáraA többségi palackozott borokkal más baj nincs, csak kénezik a tartósítás miatt, azt érzed. Azért rossz.
Válasz hashtag #151. hozzászólásáranem tudom, legyen így, szerntem sioma termelési verseny van, ráadásul jórészt amerikai multi cégek által irányított verseny. már ami az árak meghatározsát illeti.
hogy lesz aki megfizeti. tegnap esti tapasztalat, konkrétan az orrom előtt törétnt. savaria karnevál, kézműves árusító, állítólag kézzel készített, kovászos, kemencében sütött kenyér. ő mondja, elhiszem, miért lenne másként, olyan 20 évvel ezeőtti kenyérnek nézett ki, szóval akár el is hiszem. városi vevő, nem papucs, fehér zoknis ember, szóval nem a legalja. kennyérről érdeklődik, mondja neki eladó, hogy 2000. mondja ember, hogy neki nem kell egy egész (szemre 50 cm-s átmérújű, arsznyi magas kenyér), hanem csak a negyede, azt vinné. mondja nő, hogy az a 2000, mert az 1 kiló. faszi csak néz, mondja, hogy ez hülyeség, olyan nincs, hogy 2000 ft legyen egy kiló kenyér. mndja nó, hogy a boltba mennyi? 629 a kovászos. na de az milyen, és ez milyen, ez kemencében sült, és egész más íze van, és blablabla. mire fazsi, ne haragudjon, de nem ment el az eszem, hogy 1 kiló kenyérért 2000 ft-ot fizessek.
és ezt a társdalom 90%-a így is gondolja, nemhogy nem ment el az esze, nem tudja megtenni, és ez nem csak nálunk van így, nyilcán nem 90% az arány osztráoknál, de 50% ott is van.
Válasz mtz1221 #153. hozzászólásáraAsszonnyal voltam, szülinapi ajándék volt tőlem a welneszezés.

Elég volt ránéznie a mellettünk ülő osztrákra.
Kb 38-40 éves lehetett. márkás cucban, Rolex órával, arany pecsétgyürüvel, aranynyakláncal, zselés haj, egyedül, még "csajszi " se kisérte.
Játszotta az agyát, mennyire fontos.
Rendelt reggelire sárgadinyét és 1 lágytojást, annak is a felét a földre-szőnyegre fordította, mert a lökötke nem fogta meg a tojástartót a tojással, amikor oldalból odavágott a tojásnak kanállal.
Alig tudtuk magunkba fojtani a nevetést mekkora balf@sz....
Egész idő alatt fent ült a szobáján, le se jött fürödni.
Nem értem minek ment welneszbe , ha a szobán gubbaszt egész nap.
Válasz Sk Laci #152. hozzászólásáraAsszonynak mi a fenét tudtál mondani a német osztrák kliensekről ???
Válasz Rabó001 #150. hozzászólásáraVoltam Magyarországon ......... nevü welnesben, elég komoly Osztrák, Német kliensekkel.
Amikor vacsoránál kérdezte a "szomelier" milyen bort kérünkék milyen bort hozhat, mondom kérnénk Badacsonyi szürkebarátot. Olyannal nem tud szolgálni. Mondom valami más szőllőfajtából a Badacsonyi borvidékről? Nem tudnak semmit se kínálni arról a borvidékről. Van Tokaji borvidékről, meg Francia borok. Mondom legyen tokaji. Hát nem estem hanyat a bortól. Másnapi vacsorához megkóstoltuk az agyondicsért Francia kínálat állítólagos legjobb borát. Ott is maradt a pohárba /nem akarok negatívat írni, milyen minüségileg/. De az osztrák azt rendelte, mert "francia"...
A welneshotelnek se nem ártana a régió borait kínálnia, amik messze elhúznak a külföldi borok előtt minőségileg.
3 este már nem kértünk a vacsihoz semilyen bort. Jó volt a narancslé is
Válasz envagyok2 #147. hozzászólásáraA prémiumot úgy értem, hogy prémium áron. Mindig lesz olyan, akinek van pénze, és megfizeti azt, ami jó. Lásd a drága steak húsokat, vagy az extra lisztből készült drága kézműves péksüteményeket. Annak nem sok értelme van, hogy elkezdünk a némettel versenyezni azon, hogy ki tud több takarmánybúzát előállítani hektáronként, mert takarmánybúzát mindenki tud termelni, nincs esélyed. Extra cuccot, amiből kevesebb terem, azt nehezebb úgy termelni, hogy meg is érje. Persze nem állhat rá erre egy egész kontinens, de ez is egy út. Ott vannak a bio cuccok is. Ha bármire rá van írva, az a duplájába kerül. És lesz olyan szülő aki ki fogja fizetni, hogy a gyerek olyan pürét egyen, ami bio minősítésű. Szóval kb itt lehet még gondolkodni, mert a sima temelési versenyben nem vagyunk valami nyerő pozícióban. Ha csak valmi csoda folytán fel nem nyomják a szállítás árakat az égbe, és nem éri meg óceánokon meg kontinenseken keresztül hurcolni mindent, akkor lehet még valami áttendeződés az árakban, meg hogy ki kit tud ellátni élelmiszerrel, olcsón.
Válasz Sk Laci #149. hozzászólásáraBorász ismerősöm szerint Európában illetve a vilagpiacon az igény a következő: borvidekenkent egy alapborból kommersz minőségben hatalmas mennyiség, mindez pakackonkent 2 euróért.
Válasz envagyok2 #147. hozzászólásáraErre a bortémára.
Magyarországi Tescóban lehet venni Varga aranymetszéses Olasz rizlinget és Szürkebarátot.
Nekünk itthon nagyon bejön.
összehasonlítva a Szlovák borokkal sokkal de sokkal jobb és úgymond majd fele áron.
Aratás előtt voltam a borkóstolón. Úgymond a régió topp borai voltak ott.
Nem akarok senkit se megsérteni, de a Tescóban kapható Varga aranymetszéső borok messziről toppon vannak a kínált helyi toppborokhoz képest.
Ez egy kicsit elgondolkodtató.
Válasz envagyok2 #147. hozzászólásáraÉn biztam hogy covid visszadob bennünket a régi vágású világba, de nem jött össze.
Válasz hashtag #145. hozzászólásáraa második felére tudok csak reagálni, szóval hogy prémium termék. nem hiszek ebbe. a prémium termékek nem fölfelé szoktak fejlődni, hanem kommerszizálódnak (huha, micsoda szó), mi sem érjüök utol európát, mi sem fölfelé fejlődünk, hanem európa süllyed le hozzánk. a normák, a munkamódszerek, a minden. egyre alacsonyabb szinvonal, egyre alacsonyabb elvárások. godnolod, hogy egyre több prémium termék kell majd? nem tudom, szerintem egyre több meki, meg készkaja boltból, meg kajanyomtatóból, meg ilyesmi. 20 év múlva a mai tizenéves fiatalok tizedét nem főzik annak, mint ami a mi szüleink főztek. azt meg látjuk, hogy a multikból mi jön ki, ott senkit nem érdekel semmi, csak a lóvé. épp te írtad, hogy francia borászok pénzt kapnak, csak hagyjanak fel a borklészítéssel, mert a világ leszokott a prémium borról, vagy éppen megcsinálják ujzélandopn, meg dél afrikába valszeg fele pénzér...
Válasz Rabó001 #144. hozzászólásáraNem, sok szívás van vele, de ha megnézel egy traktor vagy kombájn árat, nem is tünik olyan hülyeségnek az egész.
Válasz envagyok2 #141. hozzászólásáraSzerintem európa népessége nem fog csökkenni, legfeljebb a fehérek aránya. Ha megnézed, megy a migránsozás, de ezek nem csak azért jönnek, mert itt nincs háború, meg 10x annyit tudnak keresni, hanem azért, mert a hazájukban konkrétan megsülnek az emberek. Láthatod hogy nálunk is beugranak már a közel 40 fokok, de ez még lótúró ahoz képest ahol hónapokig ilyen idő van. Afrika népessége a legtöbb előrejelzés szerint robbanni fog, nincstelen százmilliók nem fognak ott ülni a 45 fokos sárkunyhóban az hóttziher. Ha nem lesz az uniónak valami kemény bevándorlási stratégiája, 30 év múlva több boxos lesz az utcákon mint eredeti európai ember. Persze a népesség lehet nem fog gyorsan nőni, mert közbe majd az európaiak elfogynak. Egy gyereket vállanak, vagy egyet sem, elég sok ilyen párt fogsz látni a közeljövőben.
Hogy kell-e majd az európai növénytermesztés? Jó kérdés. Esetleg akkor lesz esélye ha valami prémium cuccot tud előállítani, és erre talál majd fizetőképes piacot. Az hogy itt nem lehet orrba szájba permetezni mindent, és nincs szét gmo-zva az egész kontinens, talán ad valami piaci rést az európai élelmiszereknek, legyen az feldolgozott, vagy tömegtermény.
Válasz hashtag #140. hozzászólásáraÉrtem. Kösz. Ha már itt tartunk, akkor azért ugye a lineár se csak úgy ott terem a földön.
Moderálási elveink miatt törölve: 2023-08-28 13:20:28
Válasz ZsocaJD #139. hozzászólásáraA sok tulajos verzió az meredeken hangzik, és sajnos nem is működik csak nagyritkán.
Pedig megérthetnék a dolog lényegét, hogy hosszútávon jobban is járhatnának, de van olyan aki már csak azért se megy bele, nehogy boldoguljál.
Válasz Praetor #137. hozzászólásáranyilván nem tudok pontos számokat, nem vagyok vátesz, dehogy csökkenő kereslettel kell számolni, abba biztos vagyok. semmi szükség nincs eurüópába több termékre, ukránok nélkül sincs, nemhogy velük. ahogy nálunk is csökken a népesség, úgy nyugaton is, fele ennyi barilla fog elkelni 20 év múlva, mert azt azért senki ne gondolja, hogy majd az etiópok a mi búznkból készült barillát fogják enni... leszálló pálya. és mint minden érett piacon, az alacsonyabb ktggel termelők tudnak tovább megmaradni. ahol optimálisabbak a körülmények. ezért írtam azt, hogy ha nekem kéne ezen agyalnom, akkor én azokon a részeken építenék infrastuktúrát, ahol még van némi remény, ahol nem totál reménytelen, és ezzel együtt fölösleges. gondolj bele, az utolsó 20 évben mennyit haladt előre a nemesítés. mutatják a trendeket, és nyilván nerm fognak ezek megtörni, miért törnének meg, 20 év múlva 10 tonna fölötti búzák lesznek, üzemi szinten. most az 5 millió tonnába belefulladunk, 500 ezer hektár jó termőterület, és bőven be van takarva minden... szar ügy, és valahonnan innen indult ez a topic. hogy mi fogja beverni az utolsó szöget a koporsóba? az ukránok tartós jelenléte, a következő néhány meleg, aszályos év? olvassuk, vannak akik 3 éve nem aratnak gyakorlatilag semmit, elképzelni nem tudom hogy lehet így még talpon lenni.
Válasz Rabó001 #138. hozzászólásáraIgen, tegyél mellé még vagy 2500 forint vegyes anyagköltséget.
Válasz hashtag #135. hozzászólásáraNa igen, centerrel lenne a legoptimálisabb. Egy barátomnak árammal megy, 130 ezer forintos áramszámlából beöntözött 100 milivel 28 hektárt. Csak mire odaviszed az áramot a 240-es, földkábellel, meg maga a gép, a kút, a szivattyú, ez ahogy számoltam hektáronként 2-2,2 millió bekerülési költség. De még ez a kisebb probléma, a nagyobb a kialakult birtokszerkezet, a beékelődő nadrágszíjparcellák, a 150 ezres bérletidíjat követelő bérbeadó, aki mindig csak 1 évre akarja kiadni a területét, ilyenre nem fog senki centert telepíteni. Nekem is van egy 44 hektáros terület, négyzet alakú, közvetlen felszíni víz mellett. Mégis dobot vettem annak idején, mert egy jó része bérelt, kb 15 tulajdonostól. Más földjére én biztos hogy nem fogok center telepíteni.
Válasz hashtag #135. hozzászólásáraLinearral és 1 hektarra vetítve 16 literből a 29 mm-t?