Én igazán soha nem értettem meg
,miért különböznek annyira a férfi és női szexuális szükségletek. És soha nem értettem meg azokat a Vénusszal és Marssal kapcsolatos dolgokat. Ugyanúgy nem értettem, hogy a férfiak miért gondolkodnak fejjel, a nők viszont szívvel. És a végén, soha nem értettem, hogy miért csökken a női szexuális vágy a nagy Igen kimondása után.
Egyik este, múlt héten, feleségemmel feküdtünk az ágyban. Már lángolt a vágy és a hormonok, amikor mondta:
– Nem tudok most, nincsen kedvem… Csak akartam, hogy megölelj egy kicsit.
– Miii??? – mondtam – ez most mit jelentsen?
És akkor kimondta a mondatot, amelytől fél minden férj a bolygón:
– Te egyszerűen nem érted az én érzelmi igényeimet, amelyekre szükségem van, mint nőnek, hogy kielégítsem a te férfi testi szükségleteidet.
Furcsa arckifejezésemre csak azt mondta:
– Hát nem tudsz szeretni egyszerűen magam miatt, és nem csak azért, amit az ágyban csinálok veled?
Rájöttem, hogy nem lesz semmi, elfordultam és elaludtam.
A következő nap felhívtam a főnököm és kivettem egy szabadnapot, hogy egész nap a feleségemmel legyek. Elmentünk ebédelni, aztán elvittem egy nagy bevásárlóközpontba ahol egy fél emeletnyi női ruha üzlet volt. Körbe mentem vele, amíg kiválasztott néhány drága ruhát. Nem tudta eldönteni, hogy melyiket vegye meg, így mondtam, hogy megvesszük az összeset. Cipőt is akart, amelyik illik a ruhához, mondtam hogy vegyünk mindegyik ruhához valót. Elérkeztünk az ékszerboltig, ahol választottam gyémánt fülbevalókat.
Mondhatom, hogy itt már naagyooon izgatott volt. Biztos arra gondolt,hogy a csőd szélén vagyok.
Arra gondoltam, hogy próbára tesz, amikor kérte a tenisz csuklópántot,mert még soha életében nem fogott teniszütőt. Biztos gondolkodásba ejtettem, amikor így válaszoltam:
– Persze, drágám.
Szerintem már közel volt a szexuális csúcshoz az óriási izgalomtól.
Végre mosolyogva szólt:
– Azt hiszem, hogy ennyi lesz. Menjünk a pénztárhoz.
Alig bírtam ki, hogy ne röhögjek, amikor válaszoltam:
– Nem tudok most, nincsen kedvem.
Az arca eltorzult és teljesen elsápadt:
– Miii???
Akkor elmondtam:
– Csak azt akartam, hogy az öledben tartsd egy kicsit ezeket a ruhákat… Te egyszerűen nem érted az én pénzügyi gondjaimat,amelyekkel meg kell küzdenem, mint férfinak, hogy kielégítsem a vásárlási vágyadat, mint nőnek.
És amikor rám nézett, úgy, mintha ölni akarna, hozzátettem:
– Hát nem tudsz szeretni egyszerűen magam miatt, és nem csak azokért a ruhákért, amiket veszek neked?
Hát úgy néz ki, ma este sem lesz szex…
Egy embert szörnyű fejfájás gyötör, ezért elmegy az orvoshoz.
– Doktor úr, mostanában hihetetlenül fáj a fejem, tudna valamit tanácsolni?
– Nézze uram, ha nekem fáj a fejem, általában szeretkezek egyet a feleségemmel és elmúlik.
Egy héttel később a beteg újra elmegy a dokihoz.
– Na, elmúlt már a fejfájása?
A fickó csak mosolyog.
– Doktor úr, képzelje már sokkal jobban érzem magam. Egyébként nagyon szép háza van ám!
" A kerékpár a bolygó lassú halála.
Euro Exim Bank vezérigazgató Kft. elgondolkodtatott a közgazdászokon, amikor azt mondta:
' ' Egy kerékpáros katasztrófa az ország gazdaságában: nem vásárol autót, és nem kér kölcsön pénzt, hogy vegyen. Nem fizet biztosítási kötvényeket. Nem vesz üzemanyagot, nem fizet azért, hogy szükséges karbantartás és javítás alá vesse az autót. Nem használ fizetős parkolást. Nem okoz komoly baleseteket. Nem kell hozzá több sávos autópálya. Nem hízik el.
Az egészséges emberek nem szükségesek és nem hasznosak a gazdaság számára. Nem vesznek gyógyszert. Nem járnak kórházakba, orvosokhoz. Semmit nem tesznek hozzá az ország GDP-jéhez.
Ellenkezőleg, minden új McDonald ' s bolt legalább 30 munkahelyet teremt, valójában 10 kardiológus, 10 fogorvos, 10 diétás szakértő és táplálkozási szakember, valamint nyilván a boltban dolgozó emberek is ".
Óvatosan válassz: egy biciklist vagy egy Mc Donaldot? Érdemes elgondolkodni rajta.
Ui: sétálni még rosszabb. A gyalogosok még biciklit sem vesznek. "
"- Halló! Jó napot kívánok! Egy kis segítségre volna szükségem. Az adóbevallásomat szeretném beküldeni az APEH elektronikus rendszerén keresztül, de egy kicsit elakadtam.
- Jó napot kívánok! Azért vagyunk, hogy segítsünk az állampolgárok minden ügyes-bajos dolgában. Hol akadt el?
- Hát itt, a számítógép előtt.
- Jó, jó, de meddig jutott el?
- Az idegrohamig.
- Pontosabban kérdem: benne van a magyarorszag.hu-ban?
- Hú, de benne vagyok! Nyakig!
- Nyugalom uram, nincs oka a kétségbeesésre! Ez egy abszolút felhasználóbarát rendszer. Sikerült belépnie az ügyfélkapun?
- Hát ez az! Nem engednek be. Pedig kopogtam is, dörömböltem is, egyszer már a monitort is levertem az asztalról. Könyörgöm, engedjenek be!
- Oké. Haladjunk akkor sorjában! Milyen operációs rendszere van?
- Nézze, utoljára öt éve operáltak aranyérrel, de ebből nem csinálunk rendszert.
- Explorer, Netscape vagy Mozilla?
- Amit az APEH parancsol! Én mindent őszintén be akarok vallani. Egy biztos, mozilla gorillám nincs. Van viszont egy kanárink, de már nagyon öreg. Leadózom, csak egy szavukba kerül!
- Nézze, az eddigi beszélgetésből úgy veszem ki, hogy maga nem egy kifejezetten számítógépes szakember. Most lépésről lépésre elmagyarázom, mit kell csinálnia. Először is, jelentkezzen be a magyarország/adóbevallás/ oldalra. Megvan?
- Már a végét járom.
- Egere van?
- Jesszusom! Már erről is tudnak?
- Akkor most nyissunk új ablakot!
- Képtelenség. Már most is akkora a huzat a lakásban, hogy kivitte a nagymamát.
- Kattintson a jobb felső sarokba! Mi jött fel?
- Az alattunk lakó felesége. Elfogyott a sörük. Rákattanjak? Várjon!
Most egy hibaüzenetet kaptam. Valami baj van a protokollal. Biztos azért, mert csak kőbányai söröm van itthon.
- Türelem! Milyen titkosítása van a számítógépen?
- Semmilyen. Az egész ház tud róla. Sőt, ide járnak szexképeket nézegetni.
- Akkor telepítenie kell a JAVA titkosítót.
- Sejtettem, hogy a java még hátravan.
- Persze, végeredményben tovább mehetünk titkosítás nélkül is, de akkor törölnie kell a cookie-t. Tudja, hogyan kell?
- Őszintén szólva az anyukám nem tanított meg rá. Sőt, eddig nem is tudtam, hogy a kukit is meg kell törölni használat után.
- Akkor most dobja a cookie-t a szemétkosárba!
- Tulajdonképpen én sem vagyok túlságosan elégedett vele, de azért a szemétkosárba dobni, azt azért egy kicsit túlzásnak tartom!
- A következő lépésben feltétlenül le kell töltenünk az e-NYENYI programot az ONYF honlapjáról, mert különben nem tudunk behatolni az EMMA-ba.
- Behatolni? Most dobatta ki velem a kukit!
- Azt mondja meg nekem, hogy most mit lát a képernyőjén?
- Olvasom: Tisztelt Felhasználó! Értesítjük, hogy a magyarország oldal pillanatnyilag nem elérhető. A hiba elhárítása folyamatban van.
- Ez a pech!
- Nem, ez az APEH. Egy pillanat! Most sikerült tovább lépnem... Valami angol szöveg... Azt mondja, Pentagon... Interkontinentális rakétairányítás... Indítókódok...Uram, már csak egy apró segítségre volna szükségem. Megadná nekem az APEH pontos koordinátáit?" ????????????
Két barát találkozik. Mondja az első:
- Komám, már vagy 5 éve nem láttalak.
- Egészen pontosan 4 éve nem találkoztunk. Egy tudományos kísérletben vettem részt.
- Ez komoly dolog lehetett.
- Az volt. Egy agysebész kiműtötte az agyamat, 4 évig kísérletezett vele, majd visszaoperálta. Az egészért kaptam 2 millió dollárt.
- Ez igen veszélyes lehetett. És hol voltál a 4 év alatt, amíg nem volt agyad?
- Elmentem képviselőnek a parlamentbe.
Egy nőgyógyász elmegy letenni a jogosítványt
Egy nőgyógyász elmegy letenni a jogosítványt. A KRESZ-en és az EÜ-n már túl van, a műszaki következik. A vizsgáztató azt mondja neki:
– Kap 90 pontot, ha szétszedi és összerakja a motort.
A nőgyógyász szétszedi és összerakja a motort.
– Gratulálok, ez 130 pontot ér.
– Miért kaptam ennyi pontot, hiszen csak 90 lehetett volna a maximum.
– Az rendben van, hogy szétszedte és összerakta a motort, de mindezt a kipufogón keresztül.
Egy nap a feleség szépen kéri a férjét:
– Édesem, leszakadt a polc. Megcsinálnád?
– Mi vagyok én asztalos? - válaszolja a férj és tovább nézi a TV-t.
– Következő nap elromlott a mosógép.
– Édesem, megjavítanád a mosógépet?
– Mi vagyok én mosógépszerelő?
Harmadik napon a feleség:
– Édesem, folyik a vízcsap. Megjavítanád?
– Mi vagyok én? Vízvezeték szerelő?
Pár nap múlva hazaérkezik a férj és csodálkozva látja, hogy minden jól működik.
– Mi történt? - kérdezi a feleségét.
– Itt járt a szomszédból Józsi és mindent megjavított.
– És mit kért fizetségként?
– Azt kérte, vagy sütök neki egy tepsi sütit, vagy lefekszem vele.
Na, és sütöttél sütit neki?
– Mi vagyok én? Cukrász?
Egy városi megy át a falun az autójával egyszer csak látja a felírást a parasztház falán: "Eladó!" Bemegy és mondja a gazdának, hogy megveszi, és ahogy körbetekint lát mindenféle állatot, disznót, tyúkot, borjút, kecskéket és még három méhkast is, erre szól a városi: - Ha megveszem a gazdaságot nekem azok a méhkasok nem kellenek. - Nem? - kérdi a paraszt - Pedig ezek idomított méhek, nem csípnek, csak a mézet hordják ide, de ha akarja kipróbálhatjuk, vetkőzzön le meztelenre, kikötöm magát a diófához. Kiengedem a méheket és ha egy is megcsípi, megkapja a gazdaságot ingyen. A városi beleegyezik és hagyja magát kikötni a diófához. A paraszt tovább csinálja a dolgát és egy óra múlva odamegy a városihoz látja, hogy szegénynek a feje balra lóg, sápadt, gyötört az arca. És kérdi tőle: - No, csíptek a méhek? Erre rekedt hangon szól a városi: A méhek nem csíptek, de a borjú már nyolcszor volt szopni.
A mezőgazdasági termékek jól megdrágultak, kezdődött a buza 70e/t emelése, a 4 milla/5kg-os burgonyáért gazdagjaink tömegverekedése , most meg már 80kg szervestrágya 16millát ér, igaz magas alkohol tartalmú szokott lenni ! ????
Vitya gyerek kimegy a temetőbe Kádár Jani bácsi sírjához, nagyon el van szomorodva.
Látja ezt Jani bácsi, hát megkérdezi Viktorkát, ugyan mi a baj.
Az meg azt kérdezi:
- mit kell nekem csinálni, hogy úgy szeressenek az emberek, mint Jani bácsit.
Jani bácsi: gyere gyerek feküdj ide mellém..
Anyúú! Képzeld a kakasunk ma reggel kilencszer szexelt!
Menj, mond el ezt apádnak!
Apa, a kakasunk reggel kilencszer szexelt! Mindíg ugyanazzal a tyúkkal?
Nem, kilenc másikkal!
Na menj ezt mond el anyádnak!

Rákosi autója egy falu főutcáján elüt egy disznót. Rákosi utasítja a titkárát, hogy derítse ki a tulajdonost, és fizesse ki a kárt. A titkár sorra bekopogtat a közeli házakba, sőt be is megy. Telik-múlik az idő, a titkár nincs sehol. Egyszer csak előjön az egyik udvarból, ahonnan muzsikaszó hallatszik. Rákosi ráförmed:
- Hol a fenében volt ennyi ideig? Mit csinálnak odabenn?
- Elnézést, Rákosi elvtárs, én csak az utasításnak megfelelően jártam el, annyit mondtam, hogy "megdöglött a disznó", mire azonnal csapra vertek egy hordót, és azóta mulatnak.
Császár vagy király?
Két cigány beszélget:
- Tulajdonképpen micsoda Rákosi: császár vagy király?
- Egyik se, hanem fára-jó.
Kitérő válasz
- Elvtárs! Mit ajánl fel Rákosi elvtárs születésnapjára?
- Mit? Nem vagyok én köteles...
Nem ragad a bélyeg
Rákosi 50. születésnapjára a posta emlékbélyeget adott ki. Olvasói levél érkezik a Szabad Föld Szerkesztőséghez, ahol felpanaszolják, hogy nem ragad a bélyeg a kopertára. Válaszol a szerkesztő: "Ne Rákosi elvtárs szemébe köpjenek!"
Miért ülsz?
Két boltos beszélget az ötvenes években a börtönben:
- Te miért ülsz?
- Mert elfelejtettem kidekorálni a kirakatot Rákosi elvtárs születésnapján. És te?
- Én kidekoráltam ugyan, de Lenin meg Sztálin közé raktam Rákosi képét.
- És ez volt a baj?
- Nem. Elfelejtettem a kirakatból kivenni a "Nyomorultak"-at...
Egy 12 gyermekes ügyvéd gyermekei száma miatt nem tudott lakást bérelni.
Egyik nap aztán így szólt a feleségéhez:
- Drágám, sétálj ki a tizenegy gyerekkel a temetőbe.
Az asszony így is tett, az ügyvéd pedig a tizenkettedik gyerekével elment lakást keresni.
Amikor a tulajdonos megkérdezte tőle, hogy van-e neki több gyermeke, az ügyvéd (aki eddig még valóban sohasem hazudott) így felelt:
- A többi tizenegy kinn van a temetőben, az anyjukkal együtt.
Az ügyvéd megkapta a lakást.
Ekkor azt mondta a fiának:
- Látod? Sosem kell hazudni, elég, ha jól forgatod a szavakat!
A fiú megfogadta az apai tanácsot és politikus lett!
Moldova György: Lefelé a lejtőn
Egy még fiatalos, a gondokban megszőkült ötvenhét éves asszony meséli:
– Mikor nyugdíjba mentem, úgy éreztem, kinyílt előttem a világ. Se kutyám, se macskám, csak magammal kellett foglalkoznom, megvalósítottam életem két nagy vágyát: vettem egy piros kalapot és megtanultam síelni. A piros kalapot aztán elraktam a szekrény mélyére, mert a barátnőim „hamiskártyásnak” kezdtek becézni, tudniillik hogy tökre pirosat teszek, de a síelés fokozatosan a szenvedélyemmé vált.
A Normafa laposabb lejtőin kezdtem, a trénerem eleinte nem sokat várt tőlem, azt ajánlotta, hogy vegyek néhány erős edzést, és hagyjam abba, de én kitartottam, egyre meredekebb lejtőkre is kimerészkedtem, végül tavaly úgy döntöttem, hogy kimegyek Ausztriába, és megpróbálkozom a nagy alpesi pályákkal. Befizettem egy kilencnapos tiroli útra, és vettem kéz alatt egy csodálatos egybeszabott kék síoverált, csupa zseb, csupa cipzár, térdben párnázva, bokában raffolva, mit mondjak, gyönyörű darab volt. És este – mert azért nem akartam túl sok szemtanút, ott álltam a tubenthali pályán. Istenem, én, Kovács Valéria a Népszínház utcából, hátsó udvar, csigalépcső, vettem egy mély lélegzetet, aztán elindultam. Az első szakasz simán ment, a nagy meredek előtt egy kis pihenőrészen megálltam egyet lihegni. De nemcsak lihegni kellett, hanem egyebet is, úgy látszik, felfázhattam, mivel a dolog igen sürgősnek látszott, már nem tudtam volna visszamenni a szállásunkra, körülnéztem és nem láttam senkit, lekuporodtam. Egy baj volt, a szuper overálomat nem lehetett szétkapcsolni, csak egyben húzhattam le, a pulóvert a nyakamba, így válltól bokáig teljes natúr szépségemben mutatkoztam. Egyszóval lekuporodtam és a költővel szólva a munka éppen dandárjában volt, mikor legnagyobb megdöbbenésemre a síléc megindult alattam – úgy látszik, rosszul vágtam le a hóekehelyzetet. Először csak szép lassan csúsztam, aztán felgyorsultam és kísérteties sebességgel vágtattam lefelé a meredek lejtőn. Ha nem akartam kitörni a nyakam, fel kellett állnom és felvennem a szabályszerű testtartást, a pulóverem a nyakamban, a bugyi, az overál a bokámon. Mit mondjak, voltam már boldogabb is, végig azt hajtogattam magamban:
– Istenem, ha túlélem, adok ezer forintot az új Nemzeti Színházra.
Végül megcéloztam egy bokrot, a bokor már nem tudott kitérni, kificamítottam a csuklóm, de az ép kezemmel végre fel tudtam húzni a bugyimat. A hegyi mentők értem jöttek, és lekísértek az elsősegélyhelyre. A bőrkanapén egy öregfiú feküdt ideiglenes kötéssel a törött lábán, síléce roncsaival akkor gyújtottak be a kályhába. Míg az orvosra vártunk, beszélgetésbe elegyedtünk.
– Ön szintén kezdő, uram?
– Én, nagyságos asszonyom? Negyven éve síelek. Alsó-Ausztria többszörös lesiklóbajnoka vagyok és most először sérültem meg.
– Mi történt?
– Ez maga volt a pokol, asszonyom. Siklok lefelé a pályán a magam nyugodt ritmusában, mikor mögülem felbukkan egy boszorkány, a pulóverje a nyakában, az overálja a bokáján, egyébként teljesen meztelen, még a vakbél-operációjának a
helye is látszott, egyébről nem is beszélve. Üvöltve, teljes sebességgel elvágtatott mellettem, annyira megdöbbentem, hogy nekimentem egy fának. De csak kerüljön a kezembe ez a boszorkány. Ön is az ő áldozata volt, asszonyom?
– Én is – mondom, és eltöprengtem, hogy mennyi levonással adnák vissza a nyolcnapi üdülési díjat.
Az öreg prímás be akar lépni a Fideszbe, de kérvényét elutasítják. Szomorúan meséli másnap az ismerősének, hogy mi történt.
- há' Gázsi, oszt' mé' nem vettek be a pártba?
- me' aszonták, hogy én a kommunistáknak húztam régen
- oszt' Gázsi, há' mé' nem tagadtad le?
- Má' hogy tagadhattam vóna le, mikor mind ott ültek.......
A székelyhez bekopogtat a szomszéd gazda. A 9 éves Jánoska nyit ajtót.
Apád itthon van-e te gyermek? kérdezi a szomszéd.
Nincs, bément a városba,feleli a gyerek. S anyád? Ő sincs itthon.
S a bátyád? Ő is a városba, csak én vagyok itthon.
De ha kőcsön akar kérni valamit,tudok segíteni.Vagy ha üzenetet hagy apámnak akkor átadom.
Az a helyzet, hogy apáddal kéne beszéljek. A bàtyád, teherbe ejtette a leányomot Mariskát.
A fiú elgondolkozott. Ezt télleg édesapával kell megbeszélni.
Annyit tudok,hogy a bikàért 500 lejt
szokott kérni,50 lejt a disznnyóétt,de hogy bátyámétt mennyit számol fel,fogalmam sincs...
6863 hozzászólás
Válasz bejczi88 #5912. hozzászólásáraMekkora Poén! 5 Fendt be se fér a Lidlbe:-)
Válasz máris szomszéd #5907. hozzászólására

róka hivja a gólyát ebédre mese jut eszembe. Vagy a gólya a rókát?

Csak azért mert néhány embertényleg így tesz ha meglátja a posztom:https://www.facebook.com/photo/?fbid=536671734347628&set=gm.930839657472503&__cft__[0]=AZX_wXjk0inmG7dccnCQ3pzONsCl1PYx_yK8xc418KPPBr7Dtx5FkijljMZk-1BTaoabQHOfyFZMY5wGW07YpyE00KZuwx4gIbs-1-Sy0ZoD-hva6gLcuDv8isD-1i4PWlWZMhqDZKQz-CNt0D1X3zEl-QvDJCZMgaWU_oUXiW36BiueS8RO8Ua4sd_6GdvRbbg&__tn__=EH-R

Egy embert szörnyű fejfájás gyötör, ezért elmegy az orvoshoz.
– Doktor úr, mostanában hihetetlenül fáj a fejem, tudna valamit tanácsolni?
– Nézze uram, ha nekem fáj a fejem, általában szeretkezek egyet a feleségemmel és elmúlik.
Egy héttel később a beteg újra elmegy a dokihoz.
– Na, elmúlt már a fejfájása?
A fickó csak mosolyog.
– Doktor úr, képzelje már sokkal jobban érzem magam. Egyébként nagyon szép háza van ám!
" A kerékpár a bolygó lassú halála.
Euro Exim Bank vezérigazgató Kft. elgondolkodtatott a közgazdászokon, amikor azt mondta:
' ' Egy kerékpáros katasztrófa az ország gazdaságában: nem vásárol autót, és nem kér kölcsön pénzt, hogy vegyen. Nem fizet biztosítási kötvényeket. Nem vesz üzemanyagot, nem fizet azért, hogy szükséges karbantartás és javítás alá vesse az autót. Nem használ fizetős parkolást. Nem okoz komoly baleseteket. Nem kell hozzá több sávos autópálya. Nem hízik el.
Az egészséges emberek nem szükségesek és nem hasznosak a gazdaság számára. Nem vesznek gyógyszert. Nem járnak kórházakba, orvosokhoz. Semmit nem tesznek hozzá az ország GDP-jéhez.
Ellenkezőleg, minden új McDonald ' s bolt legalább 30 munkahelyet teremt, valójában 10 kardiológus, 10 fogorvos, 10 diétás szakértő és táplálkozási szakember, valamint nyilván a boltban dolgozó emberek is ".
Óvatosan válassz: egy biciklist vagy egy Mc Donaldot? Érdemes elgondolkodni rajta.
Ui: sétálni még rosszabb. A gyalogosok még biciklit sem vesznek. "
"- Halló! Jó napot kívánok! Egy kis segítségre volna szükségem. Az adóbevallásomat szeretném beküldeni az APEH elektronikus rendszerén keresztül, de egy kicsit elakadtam.
- Jó napot kívánok! Azért vagyunk, hogy segítsünk az állampolgárok minden ügyes-bajos dolgában. Hol akadt el?
- Hát itt, a számítógép előtt.
- Jó, jó, de meddig jutott el?
- Az idegrohamig.
- Pontosabban kérdem: benne van a magyarorszag.hu-ban?
- Hú, de benne vagyok! Nyakig!
- Nyugalom uram, nincs oka a kétségbeesésre! Ez egy abszolút felhasználóbarát rendszer. Sikerült belépnie az ügyfélkapun?
- Hát ez az! Nem engednek be. Pedig kopogtam is, dörömböltem is, egyszer már a monitort is levertem az asztalról. Könyörgöm, engedjenek be!
- Oké. Haladjunk akkor sorjában! Milyen operációs rendszere van?
- Nézze, utoljára öt éve operáltak aranyérrel, de ebből nem csinálunk rendszert.
- Explorer, Netscape vagy Mozilla?
- Amit az APEH parancsol! Én mindent őszintén be akarok vallani. Egy biztos, mozilla gorillám nincs. Van viszont egy kanárink, de már nagyon öreg. Leadózom, csak egy szavukba kerül!
- Nézze, az eddigi beszélgetésből úgy veszem ki, hogy maga nem egy kifejezetten számítógépes szakember. Most lépésről lépésre elmagyarázom, mit kell csinálnia. Először is, jelentkezzen be a magyarország/adóbevallás/ oldalra. Megvan?
- Már a végét járom.
- Egere van?
- Jesszusom! Már erről is tudnak?
- Akkor most nyissunk új ablakot!
- Képtelenség. Már most is akkora a huzat a lakásban, hogy kivitte a nagymamát.
- Kattintson a jobb felső sarokba! Mi jött fel?
- Az alattunk lakó felesége. Elfogyott a sörük. Rákattanjak? Várjon!
Most egy hibaüzenetet kaptam. Valami baj van a protokollal. Biztos azért, mert csak kőbányai söröm van itthon.
- Türelem! Milyen titkosítása van a számítógépen?
- Semmilyen. Az egész ház tud róla. Sőt, ide járnak szexképeket nézegetni.
- Akkor telepítenie kell a JAVA titkosítót.
- Sejtettem, hogy a java még hátravan.
- Persze, végeredményben tovább mehetünk titkosítás nélkül is, de akkor törölnie kell a cookie-t. Tudja, hogyan kell?
- Őszintén szólva az anyukám nem tanított meg rá. Sőt, eddig nem is tudtam, hogy a kukit is meg kell törölni használat után.
- Akkor most dobja a cookie-t a szemétkosárba!
- Tulajdonképpen én sem vagyok túlságosan elégedett vele, de azért a szemétkosárba dobni, azt azért egy kicsit túlzásnak tartom!
- A következő lépésben feltétlenül le kell töltenünk az e-NYENYI programot az ONYF honlapjáról, mert különben nem tudunk behatolni az EMMA-ba.
- Behatolni? Most dobatta ki velem a kukit!
- Azt mondja meg nekem, hogy most mit lát a képernyőjén?
- Olvasom: Tisztelt Felhasználó! Értesítjük, hogy a magyarország oldal pillanatnyilag nem elérhető. A hiba elhárítása folyamatban van.
- Ez a pech!
- Nem, ez az APEH. Egy pillanat! Most sikerült tovább lépnem... Valami angol szöveg... Azt mondja, Pentagon... Interkontinentális rakétairányítás... Indítókódok...Uram, már csak egy apró segítségre volna szükségem. Megadná nekem az APEH pontos koordinátáit?" ????????????
Válasz GREVEN #5910. hozzászólásáraHa a T-rex rájár a kukoricádra, akkor már elég sok vaddisznó lehet rajta...

Vannak köztünk is megmosolyogni való emberek
https://www.agroinform.hu/aprohirdetes_adatlap/gep/egyeb-mezogazdasagi-gep-eszkoz/komplett-mezogazdasagi-felszereles-24-db-egyben-elado/h_7147335?ref=6c818562
Két barát találkozik. Mondja az első:
- Komám, már vagy 5 éve nem láttalak.
- Egészen pontosan 4 éve nem találkoztunk. Egy tudományos kísérletben vettem részt.
- Ez komoly dolog lehetett.
- Az volt. Egy agysebész kiműtötte az agyamat, 4 évig kísérletezett vele, majd visszaoperálta. Az egészért kaptam 2 millió dollárt.
- Ez igen veszélyes lehetett. És hol voltál a 4 év alatt, amíg nem volt agyad?
- Elmentem képviselőnek a parlamentbe.
Egy nőgyógyász elmegy letenni a jogosítványt
Egy nőgyógyász elmegy letenni a jogosítványt. A KRESZ-en és az EÜ-n már túl van, a műszaki következik. A vizsgáztató azt mondja neki:
– Kap 90 pontot, ha szétszedi és összerakja a motort.
A nőgyógyász szétszedi és összerakja a motort.
– Gratulálok, ez 130 pontot ér.
– Miért kaptam ennyi pontot, hiszen csak 90 lehetett volna a maximum.
– Az rendben van, hogy szétszedte és összerakta a motort, de mindezt a kipufogón keresztül.
Egy nap a feleség szépen kéri a férjét:
– Édesem, leszakadt a polc. Megcsinálnád?
– Mi vagyok én asztalos? - válaszolja a férj és tovább nézi a TV-t.
– Következő nap elromlott a mosógép.
– Édesem, megjavítanád a mosógépet?
– Mi vagyok én mosógépszerelő?
Harmadik napon a feleség:
– Édesem, folyik a vízcsap. Megjavítanád?
– Mi vagyok én? Vízvezeték szerelő?
Pár nap múlva hazaérkezik a férj és csodálkozva látja, hogy minden jól működik.
– Mi történt? - kérdezi a feleségét.
– Itt járt a szomszédból Józsi és mindent megjavított.
– És mit kért fizetségként?
– Azt kérte, vagy sütök neki egy tepsi sütit, vagy lefekszem vele.
Na, és sütöttél sütit neki?
– Mi vagyok én? Cukrász?
Fogd meg a söröm Bender

Egy városi megy át a falun az autójával egyszer csak látja a felírást a parasztház falán: "Eladó!" Bemegy és mondja a gazdának, hogy megveszi, és ahogy körbetekint lát mindenféle állatot, disznót, tyúkot, borjút, kecskéket és még három méhkast is, erre szól a városi: - Ha megveszem a gazdaságot nekem azok a méhkasok nem kellenek. - Nem? - kérdi a paraszt - Pedig ezek idomított méhek, nem csípnek, csak a mézet hordják ide, de ha akarja kipróbálhatjuk, vetkőzzön le meztelenre, kikötöm magát a diófához. Kiengedem a méheket és ha egy is megcsípi, megkapja a gazdaságot ingyen. A városi beleegyezik és hagyja magát kikötni a diófához. A paraszt tovább csinálja a dolgát és egy óra múlva odamegy a városihoz látja, hogy szegénynek a feje balra lóg, sápadt, gyötört az arca. És kérdi tőle: - No, csíptek a méhek? Erre rekedt hangon szól a városi: A méhek nem csíptek, de a borjú már nyolcszor volt szopni.
Válasz Zoli 63 #5904. hozzászólásáraSzintén Rákosi,lehunyta szemét a szemét.
A mezőgazdasági termékek jól megdrágultak, kezdődött a buza 70e/t emelése, a 4 milla/5kg-os burgonyáért gazdagjaink tömegverekedése , most meg már 80kg szervestrágya 16millát ér, igaz magas alkohol tartalmú szokott lenni ! ????
Válasz Magister #5909. hozzászólásáraVizuálisan.....
Vitya gyerek kimegy a temetőbe Kádár Jani bácsi sírjához, nagyon el van szomorodva.
Látja ezt Jani bácsi, hát megkérdezi Viktorkát, ugyan mi a baj.
Az meg azt kérdezi:
- mit kell nekem csinálni, hogy úgy szeressenek az emberek, mint Jani bácsit.
Jani bácsi: gyere gyerek feküdj ide mellém..
Anyúú! Képzeld a kakasunk ma reggel kilencszer szexelt!
Menj, mond el ezt apádnak!
Apa, a kakasunk reggel kilencszer szexelt! Mindíg ugyanazzal a tyúkkal?
Nem, kilenc másikkal!
Na menj ezt mond el anyádnak!
Anyúú! Képzeld a kakasunk ma reggel kilencszer szexelt!
Menj, mond el ezt apádnak!
Apa, a kakasunk reggel kilencszer szexelt! Mindíg ugyanazzal a tyúkkal?
Nem, kilenc másikkal!
Na menj ezt mond el anyádnak!
Aki csak teheti oltakozzon!

Megdöglött a disznó!
Rákosi autója egy falu főutcáján elüt egy disznót. Rákosi utasítja a titkárát, hogy derítse ki a tulajdonost, és fizesse ki a kárt. A titkár sorra bekopogtat a közeli házakba, sőt be is megy. Telik-múlik az idő, a titkár nincs sehol. Egyszer csak előjön az egyik udvarból, ahonnan muzsikaszó hallatszik. Rákosi ráförmed:
- Hol a fenében volt ennyi ideig? Mit csinálnak odabenn?
- Elnézést, Rákosi elvtárs, én csak az utasításnak megfelelően jártam el, annyit mondtam, hogy "megdöglött a disznó", mire azonnal csapra vertek egy hordót, és azóta mulatnak.
Császár vagy király?
Két cigány beszélget:
- Tulajdonképpen micsoda Rákosi: császár vagy király?
- Egyik se, hanem fára-jó.
Kitérő válasz
- Elvtárs! Mit ajánl fel Rákosi elvtárs születésnapjára?
- Mit? Nem vagyok én köteles...
Nem ragad a bélyeg
Rákosi 50. születésnapjára a posta emlékbélyeget adott ki. Olvasói levél érkezik a Szabad Föld Szerkesztőséghez, ahol felpanaszolják, hogy nem ragad a bélyeg a kopertára. Válaszol a szerkesztő: "Ne Rákosi elvtárs szemébe köpjenek!"
Miért ülsz?
Két boltos beszélget az ötvenes években a börtönben:
- Te miért ülsz?
- Mert elfelejtettem kidekorálni a kirakatot Rákosi elvtárs születésnapján. És te?
- Én kidekoráltam ugyan, de Lenin meg Sztálin közé raktam Rákosi képét.
- És ez volt a baj?
- Nem. Elfelejtettem a kirakatból kivenni a "Nyomorultak"-at...
Egy 12 gyermekes ügyvéd gyermekei száma miatt nem tudott lakást bérelni.
Egyik nap aztán így szólt a feleségéhez:
- Drágám, sétálj ki a tizenegy gyerekkel a temetőbe.
Az asszony így is tett, az ügyvéd pedig a tizenkettedik gyerekével elment lakást keresni.
Amikor a tulajdonos megkérdezte tőle, hogy van-e neki több gyermeke, az ügyvéd (aki eddig még valóban sohasem hazudott) így felelt:
- A többi tizenegy kinn van a temetőben, az anyjukkal együtt.
Az ügyvéd megkapta a lakást.
Ekkor azt mondta a fiának:
- Látod? Sosem kell hazudni, elég, ha jól forgatod a szavakat!
A fiú megfogadta az apai tanácsot és politikus lett!
Válasz Szabi. #5900. hozzászólásáraits cool <a href="https://logisztika.com/a-covid-19-altal-tamasztott-legnagyobb-logisztikai-kihivasok/">https://www.agroinform.hu/forum</a>
Moldova György: Lefelé a lejtőn
Egy még fiatalos, a gondokban megszőkült ötvenhét éves asszony meséli:
– Mikor nyugdíjba mentem, úgy éreztem, kinyílt előttem a világ. Se kutyám, se macskám, csak magammal kellett foglalkoznom, megvalósítottam életem két nagy vágyát: vettem egy piros kalapot és megtanultam síelni. A piros kalapot aztán elraktam a szekrény mélyére, mert a barátnőim „hamiskártyásnak” kezdtek becézni, tudniillik hogy tökre pirosat teszek, de a síelés fokozatosan a szenvedélyemmé vált.
A Normafa laposabb lejtőin kezdtem, a trénerem eleinte nem sokat várt tőlem, azt ajánlotta, hogy vegyek néhány erős edzést, és hagyjam abba, de én kitartottam, egyre meredekebb lejtőkre is kimerészkedtem, végül tavaly úgy döntöttem, hogy kimegyek Ausztriába, és megpróbálkozom a nagy alpesi pályákkal. Befizettem egy kilencnapos tiroli útra, és vettem kéz alatt egy csodálatos egybeszabott kék síoverált, csupa zseb, csupa cipzár, térdben párnázva, bokában raffolva, mit mondjak, gyönyörű darab volt. És este – mert azért nem akartam túl sok szemtanút, ott álltam a tubenthali pályán. Istenem, én, Kovács Valéria a Népszínház utcából, hátsó udvar, csigalépcső, vettem egy mély lélegzetet, aztán elindultam. Az első szakasz simán ment, a nagy meredek előtt egy kis pihenőrészen megálltam egyet lihegni. De nemcsak lihegni kellett, hanem egyebet is, úgy látszik, felfázhattam, mivel a dolog igen sürgősnek látszott, már nem tudtam volna visszamenni a szállásunkra, körülnéztem és nem láttam senkit, lekuporodtam. Egy baj volt, a szuper overálomat nem lehetett szétkapcsolni, csak egyben húzhattam le, a pulóvert a nyakamba, így válltól bokáig teljes natúr szépségemben mutatkoztam. Egyszóval lekuporodtam és a költővel szólva a munka éppen dandárjában volt, mikor legnagyobb megdöbbenésemre a síléc megindult alattam – úgy látszik, rosszul vágtam le a hóekehelyzetet. Először csak szép lassan csúsztam, aztán felgyorsultam és kísérteties sebességgel vágtattam lefelé a meredek lejtőn. Ha nem akartam kitörni a nyakam, fel kellett állnom és felvennem a szabályszerű testtartást, a pulóverem a nyakamban, a bugyi, az overál a bokámon. Mit mondjak, voltam már boldogabb is, végig azt hajtogattam magamban:
– Istenem, ha túlélem, adok ezer forintot az új Nemzeti Színházra.
Végül megcéloztam egy bokrot, a bokor már nem tudott kitérni, kificamítottam a csuklóm, de az ép kezemmel végre fel tudtam húzni a bugyimat. A hegyi mentők értem jöttek, és lekísértek az elsősegélyhelyre. A bőrkanapén egy öregfiú feküdt ideiglenes kötéssel a törött lábán, síléce roncsaival akkor gyújtottak be a kályhába. Míg az orvosra vártunk, beszélgetésbe elegyedtünk.
– Ön szintén kezdő, uram?
– Én, nagyságos asszonyom? Negyven éve síelek. Alsó-Ausztria többszörös lesiklóbajnoka vagyok és most először sérültem meg.
– Mi történt?
– Ez maga volt a pokol, asszonyom. Siklok lefelé a pályán a magam nyugodt ritmusában, mikor mögülem felbukkan egy boszorkány, a pulóverje a nyakában, az overálja a bokáján, egyébként teljesen meztelen, még a vakbél-operációjának a
helye is látszott, egyébről nem is beszélve. Üvöltve, teljes sebességgel elvágtatott mellettem, annyira megdöbbentem, hogy nekimentem egy fának. De csak kerüljön a kezembe ez a boszorkány. Ön is az ő áldozata volt, asszonyom?
– Én is – mondom, és eltöprengtem, hogy mennyi levonással adnák vissza a nyolcnapi üdülési díjat.
Válasz Csera #5897. hozzászólására

Most kaptam... PANDÉMIA HUMOR
-Elraktam a "Welcome” feliratú lábtörlőt. Minek hazudjak?
-Kezdek bekattanni, kijövök a zuhany alól és kezet mosok...
-Ma le kell vinnem a szemetet! Úgy izgulok... Azt sem tudom, mit vegyek fel...
-Most, hogy ilyen csend van az utcákon, lehetne aszfaltozni!
-Minden este a hírek után megnézek egy horrorfilmet, hogy megnyugodjak.
-Nyugi... Nem fogok beleőrülni, ha 2-3 hétig nem mehetek ki a házból!! Ezt beszéltük meg ma a mosógéppel és a hűtővel...
-Ma a lakás minden helyiségébe tettem egy pohár italt. Este csinálok egy kocsmatúrát.
-Nagyon szeretek utazni, most épp a konyhában voltam, a ház fővárosában...
-Új probléma jelent meg a nőknél: van mit felvenni, de nincsen hová...
-A hétvégi gyónást otthon végeztem el a feleségemmel. Nem olyan megbocsátó, mint Isten...
-Kérem az apukákat, hogy tanítás alatt ne lófráljanak boxer-gatyában és sörrel a kezükben a tanuló háta mögött! -Panna néni-
-Mai jó tanácsom ebben a vérzivataros helyzetben: Soha ne hagyjátok ki a reggelit! A napi 17 étkezés közül ez a legfontosabb !
-Itthoni életkép, tanulási idő alatt. Hang a szobából:Anya, kaphatok egy szendvicset?
Apa: Óra alatt nem zabálunk!
Itt az ellenzéki összefogás programja:

Válasz Anonimus82 #5894. hozzászólásáraA télen én is biztos fogom mondani párszor, amit a kisfiú apja

A hidraulikát kéne átnézni
Mert mensesel kicsit
Válasz B.Bali #5892. hozzászólásáraNeked van vicced nekem meg mtz

Válasz B.Bali #5892. hozzászólására

Nekem is van mtz viccem

Válasz Anonimus82 #5889. hozzászólására

Válasz Anonimus82 #5889. hozzászólására
5perce ezen röhögök. Igen jooo
Vajon tőlem venne? Én tudnék neki adni 500 ezerért is házhoz szállítással

Nem semmi:https://www.youtube.com/watch?v=7H18kRWA37Q&feature=emb_logo
Az öreg prímás be akar lépni a Fideszbe, de kérvényét elutasítják. Szomorúan meséli másnap az ismerősének, hogy mi történt.

- há' Gázsi, oszt' mé' nem vettek be a pártba?
- me' aszonták, hogy én a kommunistáknak húztam régen
- oszt' Gázsi, há' mé' nem tagadtad le?
- Má' hogy tagadhattam vóna le, mikor mind ott ültek.......
A székelyhez bekopogtat a szomszéd gazda. A 9 éves Jánoska nyit ajtót.
Apád itthon van-e te gyermek? kérdezi a szomszéd.
Nincs, bément a városba,feleli a gyerek. S anyád? Ő sincs itthon.
S a bátyád? Ő is a városba, csak én vagyok itthon.
De ha kőcsön akar kérni valamit,tudok segíteni.Vagy ha üzenetet hagy apámnak akkor átadom.
Az a helyzet, hogy apáddal kéne beszéljek. A bàtyád, teherbe ejtette a leányomot Mariskát.
A fiú elgondolkozott. Ezt télleg édesapával kell megbeszélni.
Annyit tudok,hogy a bikàért 500 lejt
szokott kérni,50 lejt a disznnyóétt,de hogy bátyámétt mennyit számol fel,fogalmam sincs...
Kérdik az öreg székelyt:
- Áron bácsi, ivott már szar pálinkát?
- Csak egyszer, de később kiderült, hogy az petróleum volt.