A Győri Járási Ügyészség három nővel és az egyikük fiával szemben lopás miatt emelt vádat.

A vád szerint egy nő 2022 augusztusában négy alkalommal bement egy kerítéssel körbekerített koroncói bodzaültetvényre, ahol leszedett és eltulajdonított 545 kg bodzát. A bodzát értékesítette, a 163.500 forintos lopási kár nem térült meg – írja közleményében a a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

Egy tonna bodzát loptak.

Egy tonna bodzát loptak – Fotó: ugyeszseg.hu

http://ugyeszseg.hu/

Bodzát loptak, az ügyészség két rendbeli minősített lopás miatt emelt vádat – Fotó: ugyeszseg.hu

A sajtóközleményben kitérnek arra is, hogy a nő 2022. augusztus 15. napjának éjjelén másik két nő társával és egyikük fiával egy másik koroncói bodzaültetvényhez mentek, ahol leszedtek 462 kg bodzát, majd – mivel megzavarták őket – a bodza nélkül, a járműveket, okirataikat és személyes tárgyaikat hátrahagyva elmenekültek a helyszínről.


Az ügyészség két rendbeli minősített lopás miatt emelt vádat az ügyben és indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben döntsön a vádlottak felelősségéről.

A nyomozást a Győri Rendőrkapitányság rendőrei végezték el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni az ügyben.