A Pakson rendezett nemzetközi versenyre mintegy 70 tenyésztő több mint 120 halpárral nevezett 8 országból - közölte Pasaréti Gyula, az Akvaristák Magyarországi Egyesületének (AME) elnöke az MTI-vel.

Guppi

Magyarországon tartják a guppi haltenyésztők Európa-bajnokságát és kiállítását – Fotó: pixabay.com

Az érdeklődők augusztus 7-én, a lakosság számára nyilvános programon nézhetik meg a díjazott halakat, konzultálhatnak a tenyésztőkkel. A belépés díjtalan, a rendezvény a kiállított versenyhalak aukciójával zárul, melyen a hobbi iránt érdeklődők is részt vehetnek - tájékoztatott az egyesület.

Az Akvaristák Magyarországi Egyesülete kitért arra, hogy Európában több évtizedes hagyománya van a guppi szabványok szerinti tenyésztésének, az első versenyt 1954-ben, Németországban szervezték, több ezer résztvevő jelenlétében.

A magyar versenyguppi-tenyésztők száma az utóbbi években jelentősen emelkedett, teljesítményük felkeltette a nemzetközi szakma figyelmét, ennek köszönhető, hogy 2021-ben ismét megkapta az Európa bajnokság szervezési lehetőségét az Akvaristák Magyarországi Egyesülete. Európában versenyzéssel, versenyguppik tenyésztésével több száz tenyésztő foglalkozik.

Az egyesület adatai szerint Magyarországon néhány száz vállalkozás foglalkozik díszhal-tenyésztéssel, ugyanakkor a díszhalas hobbinak több tízezres tábora van.