Sajnos minden évben jelentős mennyiségű lódarázs támadásról érkezik hír. Ezek a támadások pedig nem csupán tavasszal és nyáron történnek, meg, hanem akár az őszi és a nagyobb fagyok előtti téli időszakokban is. Az egyébként nem túl agresszív állat a fészek környezetében hamar támadásba lendül. A fészekkel pedig bárhol találkozhatunk, akár még egy földvégi fordulóban, vagy a területre vezető művelőút mellett is. Éppen ezért fontos, hogy ne kezdjünk el támadólag fellépni ellenük és a fészkük ellen, mert egészen biztosan mi fogjuk a rövidebbet húzni. A megoldás, hogy felvesszük a nyúlcipőt és védett helyre menekülünk, majd mielőbb segítséget kérünk egy képzett szakembertől.

Ismerd meg az ellenséget

A lódarázs (Vespa crabro) a hazánkban megtalálható legnagyobb méretű darázsfajta. Ez azért nem jó hír, mert amellett, hogy nagyon nagy, még agresszív is. Csak akkor támad, ha veszélyben érzi a fészkét, azonban már attól is ideges lesz, ha megközelítjük azt, így semmi esetre sem biztonságos a közelében lenni. Különösen, mert akár több ezer darázs is élhet egy kolóniában, és hidd el, nem igazán egészséges felhergelni őket.

A kolóniában van egy királynő, amelyik 30-35 mm hosszú, míg a dolgozók testmérete átlagosan 25 milliméter. A lódarázs csípése nagyon fájdalmas, emellett pedig nagyon komoly allergiás rohamot okozhat. Mivel védik a fészküket, ezért csoportosan támadnak, ami megsokszorozza a csípések számát és veszélyességi fokát. Hogy tovább fokozzuk, a méhekkel ellentétben, a potrohában visszahúzható fullánk található, így  korlátlan számban képes csípni.

lódarázs támadás

A medve és a lódarázs nem játék. Ha fészket találsz, kérd szakember segítségét! Fotó: 123rf.com

De ez még nem minden! A lódarázs nem csak csíp, de még harap is. Mivel nagyon erős a szájszerve, ezért ez igen erős fájdalmat képes okozni. Mivel a csípése életveszélyes lehet, ha fészket találsz, semmi esetre se bolygasd azt, hanem kérd ki szakember segítségét!

A legjobb védekezés a támadás, de csakis szakember segítségével!

Az első lépés a fészek megtalálása. Csak akkor lehet eredményesen védekezni ellenük, ha már van fészkük. Az előző évi darázsfészekbe sosem költöznek vissza, így annak kezelése értelmetlen. Egy biztos, ha föld alól jönnek elő a darazsak, azok egészen biztosan nem lódarazsak lesznek. A lódarázs leginkább olyan eldugott helyeken található meg, mint a padlás, vagy különféle repedések, amelyek csak nehezen felfedezhetők. Az építéséhez mindenféle növényi anyagot rágnak meg, majd a masszából rakják össze a fészket. A lódarázs fészek közepén található a fészek tartógerince, amelyre a lépek épülnek. Ebbe rakja le a királynő a petéit. A lódarázs fészeknek egy csak bejárata van, egyébként teljesen zárt.

Ha megvan a fészek, legyél nagyon óvatos! Attól, hogy kívülről kicsinek tűnik, még egyáltalán nem biztos, hogy a valóságban is az. Erős szájszervükkel ugyanis akár még egy falat is képesek átrágni, így a fészek nagysága akár a sokszorosa lehet annak, mint amit elsőre látsz belőle.

A szakember fogja eldönteni, hogy melyik módszer a legalkalmasabb a lódarázs kiirtására. Általában permetezéssel és a porozással irtanak. Az alkalmazott vegyszerek taglózó és kiűző hatásúak. A taglózó hatásúak elpusztítják a fészekben tartózkodó lódarazsakat, a kívül lévőket pedig elriasztják a kiűző hatású szerek.

lódarázs menekülés

Ha jön a lódarázs, te inkább menj minél messzebb. Fotó: 123rf.com

Azért is fontos, hogy az irtást szakember végezze mert csak a megfelelő hatóanyag tartalmú és a fészek minden részére bejuttatott kezelés jelent valódi megoldást. Ellenkező esetben csak fel fogod bőszíteni őket, amely óriási veszélyt jelent a saját életedre nézve, és a körülötted lévők életére nézve is!

A tőrösdarázs nem lódarázs! Ne szúrj ki vele!

Az óriás tőrösdarazsat könnyű összekeverni a lódarázzsal, azonban ezek a darazsak egyáltalán nem ártalmasak az emberekre, sőt, segítenek megtizedelni a cserebogár-szaporulatot.

Így néz ki a tőrösdarázs:

Az óriás tőrösdarázs Európa legnagyobb darazsa, egyben kontinensünk legnagyobb hártyásszárnyúja. Hosszúságuk elérheti az 50 mm-t is. Különös ismertetőjelük, hogy a nőstény feje sárga, a hímé pedig fekete, és mindketten nagyon lassan, a talajhoz közel szeretnek repülni.

Az óriás tőrösdarázs Magyarországon védett rovar, eszmei értéke ötvenezer forint. Sajnos a tudatlanság miatt mégis számos példányt kiirtanak, mert összekeverik őket a lódarázzsal. Bár nekik is van fullánkjuk, nem fogják arra harcolni, hogy ártsanak nekünk.

A tőrösdarazsak parazitoidok, szaporodásukhoz, a peterakáshoz nagyobb termetű rovarok lárváira van szükségük. Ezért leggyakrabban a talajban, fában, vagy a komposztban találkozhatunk velük, hiszen innen szerzik be a táplálékukat. A fullánkjukat arra használják, hogy a bogarakat megbénítsák, majd beléjük petézzenek. A kikelő lárvájuk belülről fogja felfalni az élő pajort. Ezért is nélkülözhetetlenek számunkra, és a kertünk számára a tőrösdarázs.

Ha darázsfészket találsz, kérd ki szakember segítségét, így megmented vele a saját és környezeted életét, és nem irtasz ki olyan hasznos állatokat, mint amilyen a tőrösdarázs.