darázs

A darazsak szúrása fájdalmas és veszélyes. Fotó: 123rf.com

A darazsakat, a méhekkel ellentétben, általában az emberek ellenszenve övezi. Nem elég, hogy szúrásuk nagyon fájdalmas, még a gyümölcseink, zöldségeink sincsenek tőlük biztonságban. Ne feledjük el, azonban, hogy a darazsak is nagyon hasznos rovarok, hiszen rengeteg bogarat és legyet pusztítanak el. Ahogy azt sem, hogy rengeteg darázsfaj létezik, és ezek nem mindegyike támad az emberre. Sőt vannak darászfajok, amelyek védettek, ezeket semmiképp ne bántsuk. Ilyenek például a tőrösdarazsak, amelyek bár nem úgy néznek ki, mégis teljesen ártalmatlanok az emberre és a háziállatokra, ellenben segítenek a kerti kártevők pusztításában – például a cserebogár-szaporulatot is kordában tartják!

Azonban, ha úgy látjuk, hogy a kertünk darazsai nem a békés együttélés hívei, védekezzünk velük szemben. Fontos, hogy ne keverjük össze a méheket és a darazsakat. Míg a darazsak körülbelül 15-20 mm hosszúak, fekete és sárga rajzolatúak, enyhén szőrös, hártyás szárnyú rovarok, igazi darázsderékkal, addig a méhek potrohát csíkok díszítik, és igen szőrösek.

Így védekezhetsz a darazsak ellen

  • A legeredményesebb módszer itt is, mint tulajdonképpen mindenben, az előzetes védekezés. Ez a darazsak esetében a csapdázást jelenti. A darazsak ugyanolyan szomjasak, mint bárki, különösen ezekben a nagyon meleg napokban, hetekben. Így, ha kihelyezünk pár lapos tányérban vizet, a szomjukat ezzel fogják enyhíteni, és ritkábban károsítják meg gyümölcseinket.
  • A cukros víznek, az ecetes oldatnak egészen biztosan nem fognak tudni ellenállni, így érdemes a csapdákat ezekkel megtölteni. Bár szeretik a sört, egy valódi sörrajongó borzongva hallaná, hogy a vízzel hígított a kedvencük. Nézzük el nekik ezt a bődületes ízléstelenséget, és tekintsünk a dolgok jobb oldalára: így csak a fele mennyiségű sört kell felkínálni számukra. Nem ragaszkodnak a behűtött söröskorsóhoz. Tökéletesen megfelel számukra egy félbevágott, kétliteres, műanyag vizes palack, melynek levágott felső részét helyezzük vissza fordítva az alsó részébe. Így be fognak szállni a csodás nedű illatára, de kijönni már nem fognak tudni.
  • Figyeljük a darázsfészkeket, és még idejekorán szüntessük meg azokat. Amikor már belakták őket, életveszélyes hozzájuk nyúlni és megpróbálni leverni őket. A darazsak ilyen módon történő megzavarása támadást fog eredményezni, a darazsak ugyanis nem olyanok, mint a méhek, akik a királynőjüket védik, hanem ők kifejezetten a fészküket fogják megvédeni, bármilyen támadással szemben! Ráadásul családjuk akár 1000 tagból is állhat. Éppen ezért ilyenkor már csak szakértői segítséggel távolíthatók el a darázsfészkek.
  • A gyümölcsdarazsak ugyan nagyon aprók, de a kár, amit okoznak, testtömegindexükkel fordítottan arányos. A lárváik járatokat rágnak a gyümölcsben, kiodvasítják a magházat, és a helyére ürüléket tesznek. Mivel egészen aprók, lehet, hogy csak azt fogjuk észlelni, hogy valamiért jobban hullik a gyümölcs. A megoldás ellenük a fehér színű gyümölcsdarázs színcsapda. Nagyüzemi gyümölcstermesztés esetén azonban az egyetlen fegyver a kezünkben ellenük a sziromhullást követő közvetlen permetezés.

A darazsak szúrása fájdalmas és veszélyes. Fotó: 123rf.com

A darázsfészek eltávolítását bízzuk szakemberre. Fotó: 123rf.com

  • Sajnos nem csak sima darazsak, nem csak gyümölcsdarazsak, de rózsa levéldarazsak is megkeseríthetik az életünket. A rózsa levéldarázs lárvái igen aprók, mindössze 6 mm nagyságúak. Júniustól augusztusig támadnak, és rágják a leveleket, néha teljesen kilyukasztva azokat. A kifejlett lárvák a talajban bábozódnak be, és a következő év májusától már ki is repülnek az apró, fekete darazsak, melyek a levelekre rakják le tojásaikat. Ha csak néhány levélben tettek kárt, akkor a megoldás ezek mielőbbi eltávolítása és a lárvák kesztyűs kézzel történő összenyomása. Nagyobb támadás esetén azonban elkerülhetetlen a rovarölő szeres permetezés.
  • Ha nem akarjuk, hogy megszúrjon minket a darázs, semmi estre se kezdjünk el a kezünkkel hadonászni, amikor a közelünkben van, ugyanis ezt nyílt támadásként fogja értékelni. Mi pedig nagyon nem fogjuk értékelni, ha cserébe a fullánkját belénk szúrja. Így hát maradjunk higgadtak, és várjuk meg, míg távozik. Kerüljük az erős illatokat is, mert a parfümünk nem csak az ellenkező neműeket, hanem bizony a darazsakat is vonzza. A hatás pedig ebben az esetben is maradandó lehet.
  • Ne gondoljuk, hogy a darázs csak egyszer tud szúrni. A méhekkel ellentétben nem pusztulnak bele a támadásba, mert fullánkjukat vissza tudják húzni, és így újra és újra tudják használni.
  • Ha mégis megtörtént a baj, és megszúrt minket egy darázs, ne vegyük félvállról! A darázs mindenevő. A tányérunk szélén lévő felvágott daraboktól kezdve, a sajton és a gyümölcsökön át egészen a bogarakig, mindent szívesen megkóstol, így a szúrása során rengeteg fertőzést adhat át nekünk. Szúrása azonnali bőrduzzanattal jár, melyet ecettel mérsékelhetünk. Jobb esetben pár nap alatt a duzzanat és a fájdalom is megszűnik. Azonban, ha a szúrás nyálkahártyát ér, minél hamarabb orvoshoz kell fordulni, mint ahogy akkor is, ha a darázscsípésre allergiás személyt ért darázsszúrás.
  • Vannak olyan illóolajok, amelyeket a darazsak nem szívesen lélegeznek be. A szegfűszeg-muskátli-citromfű kombinációt fűszerezzük meg némi vízzel és szappannal, és fújjuk bátran a potenciálisan fészeképítésre veszélyes helyekre. Ne maradjanak ki a falak repedései, az ereszek, a párkányok, és a tető alatti területek sem  Ne lepődjünk meg, amikor ezután a támadás után a darazsak oly bambán néznek majd ránk, mint Noé a harmadik zsiráfra, majd konkrétan kimenekülnek a kertből.